Brangelináék válnak: de mi lesz most a gyerekekkel?

Forrás: Vogue -
Brad Pitt válás gyerekek család Angelina Jolie Brangelina
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Angelina Jolie és Brad Pitt éveken át úgy gyűjtögették maguk köré a gyerekeket, mint mások a szuveníreket. Akár adoptált, akár saját gyerekeiket nézzük, olyan, mintha egy színpompás kaleidoszkópba tekintenénk bele, ahol a legkülönfélébb színek és rasszok keverednek. De miközben örökbe fogadott gyermekeiket kiragadták a szegénység világából, egy olyan fantáziavilágba helyezték őket, ahol a normális gyerekkor természetes ritmusának nyoma sincs.

Nincs kétség afelől, hogy Angelina és Brad válása a legnagyobb hatással a gyerekeik életére lesz, akikből összesen hat van, életkoruk pedig 8-tól 15 évesig terjed. Az első gyerek még 2002-ben került Jolie-hoz, aki akkor 27 éves volt, és a Lara Croft: Tomb Raider című film forgatása alatt, Kambodzsában ellátogatott egy árvaházba. Ott látta meg a hét hónapos Maddoxot, akit akkori férjével, Billy Bob Thorntonnal magukhoz is vettek. Végül a pár szétvált, és Angelina kizárólagos felügyeleti jogot kapott a gyermek felett.

Maddox Forrás: AFP

2005-ben találkozott Angelina Zaharával, aki egy etiópiai árvaházban élt. Addigra a színésznő már randizgatott Brad Pitt-tel, így együtt mentek el a kislányért, majd egy év múlva mindkét gyereket közösen adoptálták.

Zahara Forrás: NORTHFOTO

Nem sokkal ezután a párnak közös gyermeke született, Shiloh, majd mikor 2007-ben Angelina Délkelet-Ázsiában járt, a hároméves Paxet is magához vette, aki addig egy árvaházban töltötte napjait Ho Si Minh-városban. Egy év múlva a család tovább bővült, amikor a színésznő ikreknek adott életet, így már Knox és Vivienne is a család tagjai lettek.

Shiloh Forrás: AFP/Robyn Beck

Kétségtelenül egy igen rendkívüli, nagyon excentrikus családról van szó, ahol minden gyerek más nyelvet tanul, ha pedig a pár bármelyik tagja forgatásra indul, az egész család megy vele. Angelina tavaly azt nyilatkozta, hogy minden erejével a gyerekeire akar koncentrálni, és mindent meg szeretne tenni annak érdekében, hogy megvédje őket mindentől, amíg még vele együtt élnek.

Pax Forrás: AFP/Robyn Beck

Most azonban a gyerekeknek azt kell végignézniük, ahogy szeretett szüleik szétválnak, és mindezt a média teljes nyilvánossága előtt teszik. Vajon milyen hatással lesz a hercehurca rájuk?

Knox és Vivienne Forrás: NORTHFOTO

Csak remélni tudjuk, hogy Angelina nem a gyerekeket használja majd Brad Pitt zsarolására, hiszen ennek leginkább maguk a csemeték innák meg a levét. Hogy valamennyire képet kaphassunk arról, milyen időszak vár most a hat lurkóra, megkérdeztük a Life.hu szakértőjét, Somogyi Kata klinikai szakpszichológust.

Somogyi Kata, klinikai szakpszichológus szerint

A válás minden érintett számára olyan élethelyzeti változás, ami stresszel, negatív érzésekkel jár. Kudarc, veszteség, a gyerek szempontjából meg kiszolgáltatottság érzését kelti. A gyereket kevésbé a válás ténye érinti nehezen mintsem az, hogy hogyan történik. Sok veszekedéssel és küzdelemmel, vagy viszonylagosan jól menedzselve, kevesebb indulattal és marakodással. A megromlott szülő kapcsolat: konfliktusok, elhidegülés, egymás bántalmazása sokszor nagyobb teherrel jár egy gyerek számára, mint az hogy a váláshoz alkalmazkodni tudjon.

Szakértőnk azt is elmondta, hogy a válásnál a gyerekekben „lojalitáskonfliktus” alakulhat ki, ami azt jelenti, hogy habár mindkét szülőjüket szeretik, amikor a szülők rosszban vannak, mindkét fél megpróbálja szövetségesként maga mellé állítani őket, ez pedig érthető módon igen káros a csemetékre nézve.

Forrás: AFP

Somogyi Kata azt tanácsolná a Brangelináék cipőjében járó szülőknek, hogy a váláskrízis kapcsán felmerülő feszültséget és indulatokat próbálják meg minél hamarabb rendezni, hogy a gyerekek ennek a krónikus civódásnak ne viseljék a következményeit.

Továbbá a gyerekek arra is hajlamosak, hogy azt gondolják, a válás miattuk történik, erről pedig szakértőnk szerint érdemes hosszabban beszélgetni velük, hogy megértés, a válás a két szülő kapcsolatának megromlása miatt történik, és nem miattuk.

Forrás: AFP/Robyn Beck

Ha az indulatok lecsendesednek, és kialakul a külön élő szülővel a rendszeres kapcsolattartás, ez újból megadhatja a gyerekeknek azt az érzelmi biztonságot, amire szükségük van.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.