Jön a baba! Dancs Annamari és Kerényi Miklós Máté első gyermeküket várják

"Fotó: Gordon Eszter (Facebook/Kerényi Miklós Máté), Szabó Balázs/Life.hu " -
Kerényi Miklós Máté Dancs Annamari terhesség Budapesti Operettszínház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem is lehetne boldogabb a magyar álompár, Dancs Annamari és Kerényi Miklós Máté. Mint ismeretes, a Budapesti Operettszínház sztárjai júniusban tartották az álomesküvőjüket, majd nem sokkal utána megtudták, gyermeket várnak. Gratulálunk!

„Nagy mázlisták vagyunk, hiszen ebben az évben, amit elterveztünk, az úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Az esküvőnk csodálatos volt, nem sokkal utána pedig jött a babahír. Érdekes, egy erdélyi barátnőm ötéves kisfia pár hónapja azt mondta a szüleinek, hogy az esküvő után megnő a pocakom, mert beszélt az égben a babámmal, aki már nagyon le akar jönni hozzánk. Csodálatos, igaza lett!” – nyilatkozta Annamari a Blikknek. Úgy tudni, a pici tavasszal érkezik, de már mindkettőjüknek vannak elképzelései a neveléséről.

Kerényi Miklós Máté és Dancs Annamari Fotó: Gordon Eszter (Facebook/Kerényi Miklós Máté), Szabó Balázs/Life.hu

„Megbeszéltük, hogy nem velünk alszik a kicsi, szeretnénk, ha megszokná a saját szobáját, kiságyát. Azonban mivel a munkám miatt egy csomó dologról lemaradok majd, fontos, hogy tölthessek vele elég időt, így a reggelekhez ragaszkodom. Aztán persze ahogy nő, viszem be a színházba, hiszen ez az életünk, szeretném neki megmutatni. Nem akarjuk, hogy mindenáron kövessen minket, minden lehetőséget megadunk majd, a zenétől a nyelveken és a sporton át a matekszakkörig” – tervezgeti a jövőt Máté.

„Emlékszem az első ultrahangra, amikor már nem kis babszem volt, hanem látszott feje, keze, lába, és táncolt a pocakomban. Sírtam és nevettem egyszerre” – emlékezett vissza Annamari, aki a kelengyével és a babaszobával még nem foglalkozik. „Egyelőre nekem vásárolunk, hogy elférjek a ruháimban.”

„Nem vagyunk babonásak, de azért nem akarok nagyon előre megvenni mindent” – mondta Máté. „Meg aztán akkora a választék, hogy nehéz is választani. Ráadásul én legszívesebben nem is tudnám előre a nemét, de Annamari felvilágosított, hogy azért nem mindegy, hogy kék vagy rózsaszín dolgokat vásárolunk be.”

Dancs Annamari Forrás: Videa

A hírek szerint a babavárás átszervezte Dancs Annamari életét, aki egy szerepét tartotta csak meg. Az Operettszínház Lady Budapest című musicalét próbálja, ebben ugyanis terhes kismamát alakít. A sors keze, hogy az októbertől színpadra kerülő darabban a közönség is láthatja, hogy áll majd Annamarinak a nagy pocak. Az 1956-os forradalom évfordulójának tiszteletére készülő szerelmi történetben Máté is szerepel, amely külön kihívás a pár számára.

„Át kellett gondolnom, hogy képes leszek-e vállalni ezt a feladatot, hiszen a szerepre kell koncentrálnom, nem ugorhatok minden pillanatban aggódva oda Annamarihoz, hogyha úgy gondolom, szüksége van rám. Nem lehetek terhes apuka” – nevetett Máté, Annamari pedig hálás, mert a próbák alatt sok segítséget és tanácsot kap gyermekes kollégáitól.

Liptai Claudia terhespocakja tényleg ÓRIÁSI: Friss fotó!http://www.life.hu/csalad/20161003-liptai-claudia-a-tv2-musorvezetojenek-terhespocakja-tenyleg-oriasi-tilla-posztolta-ki.htmlA TV2 várandós műsorvezetője alig fért rá kollégája, Tilla közös fotójára, amit a vasárnapi Sztárban Sztár előtt lőtt.CsaládOrigoÁllítják: Brad Pitt folyton üvöltött a gyerekekkelhttp://www.life.hu/csalad/20161002-allitjak-brad-pitt-folyton-uvoltott-a-gyerekekkel-es-angelina-is-felt-tole.htmlKi a hibás, hogy válásig fajult a dolog? Egyelőre senki nem tudja. Egy dolog látszik biztosnak, hogy Angelina és Brad a gyereknevelésről nem gondolkodtak ugyanúgy. Valóban félt a családja a színésztől?CsaládOrigoBrangelináék szétmentek – Maradtak még álompárok Hollywodban?http://www.life.hu/csalad/20160929-angelina-jolie-es-brad-pitt-valasa-alomparok-hollywoodban.htmlEgy korszak ismét lezárult. Talán nem túlzás azt állítani, hogy 11 évvel ezelőtt az egész világ a szintén álompárnak számító Jennifer Aniston és Brad Pitt különválásán szörnyülködött, akiknek szakítását egy csábító harmadik, a gyönyörű Angelina Jolie okozta. Jolie és Pitt egymásra talált, több mint egy évtizedig kitartottak jóban-rosszban, fél tucat gyereket neveltek együtt, és most úgy tűnik, minden összedőlt. Az élet azonban nem áll meg, bár nekik nem sikerült, azért akadnak még évtizedek óta együtt élő álompárok Hollywoodban. CsaládAFPÍme, itt az első fotó a terhes Janet Jacksonrólhttp://www.life.hu/csalad/20161001-itt-az-elso-foto-a-terhes-enekesnorol-janet-jacksonrol.htmlAmikor májusban kiderült, hogy Janet Jackson babát vár, és 50 évesen lesz először anya, sokan azt gondolták, hogy ez egyszerűen nem lehet igaz. Most azonban itt a bizonyíték! Hónapokat kellett várni, de végre megjelentek az első fotók a terhes énekesnőről. Család--Átmeneti megállapodást kötött Brad Pitt és Angelina Joliehttp://www.life.hu/csalad/20160930-atmeneti-lathatasi-megallapodast-kotott-angleina-jolie-es-brad-pitt.htmlTöbb mint egy héttel azután, hogy Angelina Jolie mindenki megdöbbenésére beadta a válókeresetet, úgy tűnik, hogy a pár meg tudott egyezni a gyerekek láthatásáról – írja a TMZ. Család--Megszületett Blake Lively és Ryan Reynolds második gyermekehttp://www.life.hu/csalad/20160930-blake-lively-es-ryan-reynolds-masodik-gyermeke-vilagrajott.htmlÉletet adott második gyermekének a gyönyörű Blake Lively, vagyis megszületett a sztárpáros 22 éves lányának, Jamesnek a kistestvére. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.