Álomotthonok - Óbudai luxus a kék árnyalataiban

Forrás: Szén Molnár Tamás -
luxus luxusvilla Óbuda otthon belsőépítészet álomotthon lakás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ornamentikus minták, élettel teli színek - Álomotthonok sorozatunk következő részében ezúttal Furtenbacher Adrienn és Szén Molnár Tamás belsőépítészek által tervezett óbudai luxusvillába nyerhetsz bepillantást.

Tamás és Adrienn egy újonnan épülő, háromszintes, 200 négyzetméter alapterületű családi háznak végezték a belsőépítészeti tervezését, melynek a vázlattervi szakasza csaknem egy hónap alatt lezajlott, a kivitelezése pedig még jelenleg is folyik.

Így készül az álomotthon

A ház egyik tulajdonosa külföldön dolgozik, ezért olyan ingatlant szeretett volna, amelyet saját otthonaként is tud használni, amennyiben úgy dönt, hogy hazaköltözik, addig viszont ki szeretné adni. Emiatt a kettősség miatt Tamásnak és Adriennek egyrészt a külföldi megbízó igényeit is előnyben kellett részesíteniük, másrészt viszont arra is figyeltek, hogy ha úgy alakul, akár egy négyfős család is kényelmesen ellakhasson benne.

Forrás: Szén Molnár Tamás

Az emeleten lett kialakítva a szülői hálószoba egy nagy fürdőszobával, valamint ezen a szinten szabadon hagytak egy másik helyiséget, amiben akár dolgozó vagy gyerekszoba is berendezhető igénytől függően. A földszinti hálót is úgy tervezték meg, hogy vendégszobaként vagy a későbbiekben, ha a gyerekek megnőnek, a szülők teljes értékű lakrészeként is működjön. Ugyanígy a közösségi tereknél is szempont volt, hogy akár egy család szükségleteit is ki tudják szolgálni.

Forrás: Szén Molnár Tamás

Tamás elmondása szerint a megbízóknak leginkább funkcionális igényeik voltak, szerették volna például, hogy a nappaliban legyen hely az utazásokon gyűjtött csecsebecséknek, hogy az étkezőasztalnál hatan is le tudjanak ülni, vagy hogy a hálószobában fölébredve az ágyból csodálhassák a panorámát. Formai, esztétikai megkötésük nem volt, Tamásék szabad kezet kaptak, a tulajdonos csak annyit kért, hogy használjanak nyugodtan színeket.

Szén Molnár Tamás

„Akkor tud egy igazán minőségi terv megszületni, ha a megbízó bátran mer a tervező tudására hagyatkozni. Tapasztalataim szerint azok a megrendelők, akiknek már többször terveztem, belátják, hogy a döntések nagy része nem csupán ízlés kérdése, hanem szakmai alapon történik."

Az anyaghasználatra vonatkozóan is szinte csak egyetlen megkötés volt, mégpedig hogy a lépcsőtérnél üvegkorlát legyen, a lépcsőn faburkolat, illetve, hogy az üveg megvilágítása egy speciális, rejtett módon legyen megoldva. Egyébként a tervezőknek az észszerűség elveit kellett követniük: strapabíró, de minőségi megoldásokat kellett keresniük.

A tervek megálmodásakor Tamás és Adrienn koncepciója az volt, hogy az épületre jellemző nagy üvegfelületek által létrehozott vertikális és aszimmetrikus tagolást végigvigyék a belsőépítészetben is. Azaz, az egyedi beépítéseket engedték a mennyezetig futni, osztásukra pedig síkbeli ugratásokat és az aszimmetriát használtak. Ezt az erőteljes geometriát ellenpontozták több helyütt fellelhető ornamentikával, így például a nappali beton médiafalán és az étkező tapétáján megjelenő aranyozott mintákkal, vagy a fürdőszobák fehér kerámiaburkolatának mintázataival.

Forrás: Szén Molnár Tamás

A lakásban uralkodó és szinte minden helyiségben visszatérő kék színt Tamásék választották, amit aztán tökéletesen tudtak kombinálni a fehér falakkal, öntött padlókkal, a sötét furnérozott, illetve a fehér és festett szürke beépített, modern felületekkel, valamint az ornamentikus mintákkal és arany kiegészítőkkel.

Forrás: Szén Molnár Tamás

A terveket nézve az ember szeme rögtön megakad az étkező falán megjelenő mintán, amit Tamás és Adrienn még a kezdetekkor talált ki, úgy érezték ugyanis, hogy ennek a helyiségnek valahogyan "kijelölt teret" kellene adniuk. Ezért alkalmaztak álmennyezetet, de így jött az erőteljes színű, látványos mintázatú falszakasz ötlete is.

Forrás: Szén Molnár Tamás

Szén Molnár Tamás elmondása szerint az épület vázlattervi szakasza csaknem egy hónap alatt lezajlott, a megrendelőknek pedig tetszett az elképzelésük, csak apróbb módosításokat kértek, ezek is inkább funkcionális észrevételek voltak, az esztétikai megoldásaikat rögtön elfogadták. A kiviteli tervezés azonban lassabban haladt, mivel nem volt sürgős határidő. Már csak az utolsó anyagegyeztetés van hátra, de ezzel Tamás és Adrienn megvárja, amíg az építkezés "utoléri" a terveket.

Álomotthonok – Türkiz álom a belvárosbanhttp://www.life.hu/otthon/20161006-alomotthonok-sorozat-flamingo-interiors-takacs-anna-es-szabo-peter-altal-tervezett-luxusotthon.htmlA klasszikus és a modern találkozása egy egyedileg kialakított budapesti luxuslakásban – Álomotthonok című sorozatunk következő részében Takács Anna és Szabó Péter belsőépítészek munkáját mutatjuk be. Otthon--Álomotthonok - Kávékülönlegességek egy különleges kávéházbanhttp://www.life.hu/otthon/20160504-alomotthonok-igy-keszul-egy-budapesti-kavehaz-szen-molnar-tamas-belsoepitesz.htmlÁlomotthonok sorozatunk következő részében kilépünk az egyedi módon felújított családi házak és luxusvillák tengelyéből, és az üzleti élet felé vesszük az irányt: egy újonnan nyíló, dizájnos budapesti kávézó belső kialakításának rejtelmeibe engedünk betekintést. Otthon--Álomotthonok - Dizájnos ikerház családias környezetbenhttp://www.life.hu/otthon/20160329-alomottonok-sorozatban-doro-judit-munkaja-dizajnos-ikerhaz-csaladias-kornyezetben.htmlÁlomotthonok sorozatunk következő részében egy cseppnyi eleganciával megspékelt modern családi ház falai közé leshetsz be velünk. A dizájnos otthont Dóró Judit belsőépítész egy négytagú család igényeire szabva tervezte meg. Otthon--Álomotthonok - Egy valódi gyöngyszem a Balaton partjánhttp://www.life.hu/otthon/20160302-alomotthonok-balaton-parti-csaladi-haz-szen-molnar-tamas-belsoepitesz.htmlNyitottság és intimitás – Szén Molnár Tamás belsőépítész ezekkel a szavakkal jellemezte azt az újonnan épülő luxusotthont, amelynek munkálatai jelenleg is folynak, és amelybe a következőkben te is bepillantást nyerhetsz. Álomotthonok sorozatunk következő részében a Balaton északi partja felé vesszük az irányt. OtthonOrigoÁlomotthonok - Luxusvilla lebeg Budapest feletthttp://www.life.hu/otthon/20160301-alomotthonok-sorozat-v-haz-casa-v-a-rokahegyen.htmlEgy valódi többgenerációs álomotthon épült fel Rókahegy egyik legmagasabban fekvő telkén. Ha pontosan akarunk fogalmazni, a V-ház névre keresztelt ingatlan tulajdonképpen két álomotthon, ugyanis a különleges építészeti kialakításának köszönhetően egy épületben két külön lakás kapott helyett. OtthonOrigoÁlomotthonok - Romos házból modern családi otthonhttp://www.life.hu/otthon/20160218-tas-fruzsina-belsoepitesz-romos-hazbol-csaladi-otthon.htmlBármilyen kilátástalannak is tűnik a helyzet, okosan átgondolva és tudatosan megtervezve még egy ósdi, romos házba is új életet lehet lehelni. Álomotthonok sorozatunk következő részében egy régi családi ház újjászületésének lehetünk tanúi. Otthon--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.