Így ne hirdesd az eladó lakásodat – Megdöbbentő fotók

ingatlan otthon ingatlancpiac eladó vicces lakás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Andy Donaldson 2013-ban éppen új házat keresett Londonban, amikor szembesült azzal, hogy az emberek néha mennyire igénytelen képekkel képesek hirdetni ingatlanjukat. Ez a megdöbbentő élmény olyan nagy hatással volt rá, hogy elkezdte gyűjteni ezeket a furcsa fotókat, később pedig egy blogot is indított róluk. 

„Először csak a barátaimmal osztottam meg ezeket a fotókat, néhány szarkasztikus megjegyzéssel megspékelve, ők pedig imádták” – nyilatkozta Donaldson a Business Insidernek. Ezután hozta létre Terrible Real Estate Agent Photographs, azaz Borzalmas ingatlanügynökségi fotók néven a blogját, ami – érthető módon – villámgyorsan híres lett. Néhány hét elteltével napi egymillióan látogatták az oldalt, és olvasói is elkezdtek képeket küldözgetni neki.

Az alábbiakban Donaldson oldaláról kiválogattunk néhány igazán vicces, hihetetlen vagy éppen elképesztően borzalmas képet.

A tulajdonos úgy gondolta, felesleges kitisztítani a medencét, mielőtt meghirdeti a házát.

http://terriblerealestateagentphotos.com/post/152350618849

„Foglalj csak helyet a medence mellett. Csináltam egy kis brokkolilevest.”

Mások még rosszabbak. Egy matracot valaki?

http://terriblerealestateagentphotos.com/post/64475190450

„Többnapi várakozás után az ügynökség türelme megtérült. A kiszáradt, vadon élő matracpár végül megjelent a szomjukat oltó vízpart mellett.”

Vannak, akiket nem zavar, ha mások is látják a gyűjteményüket. Például tömérdek babájukat.

http://terriblerealestateagentphotos.com/post/153274507559

„Azért jöttél, hogy megments minket, vagy hogy csatlakozz hozzánk?”

A nyereg a pajtába való, vagy egy lóra.

http://terriblerealestateagentphotos.com/post/146223530406

„De édesem, hát nem sokkal jobb ez, mint egy igazi póni? Ennek legalább 15 sebességfokozata van.”

A vécé pedig a fürdőszobába.

http://terriblerealestateagentphotos.com/post/137707751063

„A Hercules az egyik legerősebb WC-papír-adagolónk.”

Fotózás előtt nem árt kivinni a szemetet.

http://terriblerealestateagentphotos.com/post/145978091201

„A tulajdonosok távozásával 25 év felhalmozódott szemete próbál meg elmenekülni a nyitott ablakon keresztül.”

Szerinted mi volt a tulajdonos kedvenc színe?

http://terriblerealestateagentphotos.com/post/141051701550

„Érdekes színösszeállítás, sokszor látni például a nukleáris veszélyt jelző rendszereken.”

Ez azért nem kifejezetten egy terasz.

http://terriblerealestateagentphotos.com/post/97243883066

„Tökéletes a hosszú nyári estéken, amikor a hőmérséklet jóval nulla fok alá esik.”

A vécét a fotózása előtt első lépésként érdemes lehúzni.

http://terriblerealestateagentphotos.com/post/126453532141

Egyes lakások akár egy horrorfilm helyszínéül is szolgálhatnának.

http://terriblerealestateagentphotos.com/post/108003650261

Kettő az egyben, fürdőszobába oltott nappali.

http://terriblerealestateagentphotos.com/post/103569176221

„Hideg téli éjszakákon bekuckózni a csobogó vécé elé, kell ennél több?”

Ijesztő.

http://terriblerealestateagentphotos.com/post/153877685234

„Gertrude-nak saját kulcsa van, és szereti nézni az embereket, miközben alszanak.”

Az eladó gyilkossági helyszín.

http://terriblerealestateagentphotos.com/post/66597067358

„Ó, azok az régi, oltári bulik. Emlékszel, mikor a parti hevében mindenkit legyilkoltunk?”

Így lesz nyugis az ünnepi időszak - Növények, amelyek javítják a hangulatodathttp://www.life.hu/otthon/20161130-novenyek-viragok-amelyek-javitjak-otthonodban-a-hangulatodat.htmlBár a karácsony a szeretet ünnepe, sokaknak mégis ez az egyik legstresszesebb időszak az évben. Annak érdekében, hogy az ünnepi várakozást kicsit nyugisabban vészeld át, érdemes segítségül hívnod néhány természetes hangulatjavítót. Mutatjuk, mik azok a szobanövények, amik hozzájárulhatnak a stresszmentes hétköznapokhoz. Otthon--Karácsonyi varázslat - Az idei év legszebb ünnepi dekorációihttp://www.life.hu/otthon/20161129-az-idei-legtrendibb-karacsonyi-diszek-otthonodba.htmlVasárnap meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorún, kevesebb mint egy hónap, és végre itt a karácsony. Épp ideje volt szétnéznünk kicsit a lakberendezési áruházak polcain és összeválogatni az idei kedvenc ünnepi dekorációinkat. Inspirálódj összeállításainkból! OtthonThinkstockÖt dolog az otthonodban, amitől könnyen ellustulhatszhttp://www.life.hu/otthon/20161128-ot-dolog-az-otthonodban-amitol-konnyen-ellustulsz.htmlFőleg a hideg, téli napokon jó egy kicsit bekuckózni a kanapéra, körbetekerni magadat egy puha pléddel és maratoni sorozatnézést rendezni. Ezzel nincs is probléma addig, míg a lustulás nem válik napi szokásoddá. Ha azt veszed észre, hogy minden programodat lemondod azért, hogy a lakás négy fala között maradhass, érdemes elgondolkoznod kicsit azon, vajon mi szívhatja el az energiádat. OtthonThinkstockZöld szín, fémes elemek, retró stílus –a 2017-es év lakberendezési trendjeihttp://www.life.hu/otthon/20161125-2017-ev-lakberendezesi-trendjei.htmlVáltoztatnál lakásod arculatán? Akkor akár már a 2017-es év trendjeivel is inspirálódhatsz. A lakberendezésben előtérbe kerül a zöld szín és árnyalatai, ismét hódít a retró stílus, és jelentős átalakulás tapasztalható a hálószoba berendezésében is. Vegyük most sorra a következő szezon trendjeit. OtthonThinkstockEgy lebontás előtt álló elhagyott pláza végnapjaihttp://www.life.hu/otthon/20161124-seph-lawless-fotoi-egy-elhagyott-amerikai-plazarol.htmlHa szeretsz kísérteties, elhagyatott épületeket nézegetni, akkor Seph Lawless sorozatát imádni fogod. A fotós posztapokaliptikus képein egy évek óta üresen álló amerikai pláza végnapjai elevenednek meg. Otthon--Csak szeretnél olyan lakásban élni, mint amilyen ennek a macskának vanhttp://www.life.hu/otthon/20161111-lord-descartes-macska-dizajnosan-berendezett-szobaja.htmlEgy igazi macskafanatikus mindent meg szeretne adni szeretett szőrgombócának a legfinomabb falatoktól kezdve a legkényelmesebb macskaágyig. Nos, az alábbi cicus szemét nem szúrták ki holmi átlagos macskaággyal, ő bizony egy komplett cicaszobában tengeti mindennapjait. Otthon--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.