Bella Thorne elképesztően szőrös lábakkal vonult a vörös szőnyegen

szőrtelenítés Bella Thorne
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A vörös szőnyeges eseményekre általában a legtöbb sztár felkészül, és azon igyekszik, hogy a legjobb formáját hozza, nem így Bella Thorne. A 19 éves színésznő ugyanis még csak arra sem volt hajlandó, hogy legalább a lábait leborotválja. Iszonyatosan szőrösen vonult a fotósok elé.

A legkevésbé sem tett ki magáért Bella Thorne, amikor az American Music Awards-díjátadóra készült. Az még csak hagyján, hogy igazából egy melltartóban vonult a vörös szőnyegen, hiszen sokan nem tűrik magukon a ruhát, de a borzalmasan szőrös lábakra nincsen mentség.

Bella Thorne így jelent meg a díjátadón Forrás: AFP

A fiatal énekes-színésznő elég sokat mutatott magából a novemberi eseményen, ezért is lehet, hogy idáig nem tűnt fel senkinek, valójában mennyire sokat. Valószínűleg ezt ő sem így tervezte. Kizártnak tartjuk ugyanis, hogy Bella Thorne szerette volna felhívni

a figyelmet a lábán növesztett hosszú szőrszálakra.

A szőrszálak csak nagyon közelről láthatók Forrás: AFP/2016 Getty Images/Frederick M. Brown

A legnagyobb bánatára azonban mégis kiszúrták, és sokan követelték is tőle, hogy borotválkozzon. Ő azonban kinevette az összes támadóját, és csak annyit válaszolt nekik, hogy soha!

Ezt tedd a karácsonyfa alá, ha valami igazán különleges ajándékra vágyszhttp://www.life.hu/trend/20161212-a-legkulonlegesebb-karacsonyi-ajandekok-a-szeretteidnek.htmlMi nagyon is hiszünk az ajándékozásban! Nem a mértéktelen pénzköltésben, hanem a figyelmességben, a szeretettel kiválasztott apróságokban, szépségekben, jóságokban, amelyek biztosan mosolyt csalnak a szeretteink arcára. Mutatjuk is, hogy idén szerintük melyek a legcsodásabb karácsonyi ajándékok, még az is lehet, hogy megtalálod közöttük az igazit! TrendThinkstockEzt árulja el a stílusod a személyiségedről - Te melyik csoportba tartozol?http://www.life.hu/trend/20161212-ezt-arulja-el-a-stilusod-a-szemelyisegedrol.htmlJól tudjuk, hogy a stílus a személyiség kivetülése, hiszen mindenki azokat a ruhákat vásárolja meg és veszi fel, amiben önazonosnak érzi magát, ami igazán kényelmes számára, egy szóval, amiben jól érzi magát. De mit árul el a stílus a személyiségünkről? TrendThinkstockLedobta a textilt Darai Andrea, Kasza Tibi csinos barátnőjehttp://www.life.hu/trend/20161212-kasza-tibi-baratnoje-bugyiban-es-melltartoban-pozolt.htmlDarai Andrea modell és Kasza Tibi az inteneten ismerkedtek meg egy közös ismerősnek köszönhetően. Tibit azonnal lenyűgözt Adndi szépsége, fél évig udvarolt neki az éterben. TrendOrigoGelencsér Tímea képviseli hazánkat a Miss World világversenyen http://www.life.hu/trend/20161212-gelencser-timea-szepsegverseny-a-miss-talent-alversenyben-a-legjobb-10-koze-jutott.htmlJelenleg három alversenyt rendeztek, melyek mindegyikében fantasztikus helyen áll a fiatal modell. Ez nem kis eredmény, hiszen közel 120 ország szépségkirálynője mérkőzik meg egymással. TrendOrigoKim Kardashian adventi kisfilmben villantotta meg telt idomaithttp://www.life.hu/trend/20161212-kim-kardashian-megvillantotta-telt-idomait.htmlKirablása óta nem nagyon mutatkozik Kim Kardashian sem a közösségi oldalakon, sem pedig a világhálón. Szerencsére azonban nem kell teljesen elbúcsúznunk tőle: egy adventi kisfilmben megvillantotta bájait. Trend--Emmy Rossum dekoltált ruhában a Critics' Choice Awardsonhttp://www.life.hu/trend/20161212-emmy-rossum-a-critics-choice-awardson.htmlEmmy Rossum nem az a villantós-fajta. A Critics' Choice Awardson azonban végre megmutatta, hogy bizony tud ám szexi lenni, ha akar. Trend--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.