Teljesen megváltozott az egykor kövér nő

Forrás: Facebook/Judith Pallanza -
elhízott fogyás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Judith Pallanza brutálisan el volt hízva, de borzasztó külseje már a múlté. Megváltoztatta az életmódját, és ezzel együtt a külsejét is. 

A 34 éves nő órási ruhamérettel és 1,5 mázsás súllyal rendelkezett. 4000 kalóriát fogyasztott naponta, mindennap egykilónyi mentolos cukorkát szopogatott el. A négygyermekes édesanyát egy idő után zavarni kezdte a súlya, ezért az orvosával étvágycsökkentőt íratott fel.

Judith Pallanza 2015-ben gyomorszűkítő műtét mellett döntött Forrás: Facebook/Judith Pallanza

Hatásosnak is bizonyultak a kapszulák, ugyanis 3 hónap alatt 40 kiló feleslegtől szabadult meg. Ám szerencsétlenségére a "csodaszert" kivonták a forgalomból, így Judith ismét visszaesett, újból 120 kilót nyomott.

A műtét után életmódot is váltott, és rendszeres mozgásba kezdett Forrás: Facebook/Judith Pallanza

2015-ben végül a gyomorszűkítő műtét mellett döntött, majd ezzel együtt egészséges életmódra és mozgásra cserélte a töménytelen mentolos cukorkát. Ezt követően 70 kilótól szabadult meg, Boldogsága azóta teljes, mióta a kinyúlt bőrszöveteket is eltávolították a testéről.

Judith azóta boldog életet él Forrás: Facebook/Judith Pallanza

"Akkor lettem igazán büszke magamra, amikor a sátorszerű pluszbőrt is leplasztikázták rólam, mert hiába fogytam le, a kinyúlt bőr miatt úgy néztem ki, mint egy shar pei kutya" – írta meg a DailyMail.

Az egészségünk alappillére – Ezért nélkülözhetetlen a magnéziumhttp://www.life.hu/ez-zsir/20170201-ezert-nelkulozhetetlen-a-magnezium.htmlSzervezetünk megfelelő működéséhez nemcsak vitaminokra, hanem különböző ásványi anyagokra is szükségünk van. Ezek közül az egyik legfontosabb a magnézium, amire azért is kell különösen odafigyelni, mert szervezetünk nem állítja elő. Íme, jó néhány ok, amiért gondoskodnunk kell a megnéziumbevitelről! Ez Zsír!Thinkstock2017 az Életmódváltás éve - Csatlakozz a mozgalomhoz!http://www.life.hu/ez-zsir/20170131-2017-az-eletmodvaltas-eve.htmlTavaly éppen ilyenkor hirdettük meg a Kihívás évét, aminek keretein belül minden hónapban kiálltunk egy-egy próbált az egészséges életmód jegyében. A siker nem maradt el, sok jó szokást vettünk fel, amin felbuzdulva most egész életmódunkat megreformájuk! Tarts velünk az Életmódváltás évében is! Ez Zsír!ThinkstockTóth Vera egyre jobban hasonlít a húgára, Tóth Gabirahttp://www.life.hu/ez-zsir/20170131-toth-vera-fogyasa-ota-jobban-hasonlit-toth-gabira.htmlSokkal bátrabban öltözködik, és magabiztosabb is Tóth Vera azóta, hogy lefogyott. Már több mint 35 kilótól szabadult meg, így a húgára is egyre jobban hasonlít! Ez Zsír!OrigoRubint Réka brutális kockahasat villantott: FOTÓ!http://www.life.hu/ez-zsir/20170131-rubint-reka-durva-kockahasat-villantott.htmlMondják, hogy a nyári alak télen készül. Nos, Rubint Réka alakja egész évben készen van, sőt, januárban csak még szálkásabb és izmosabb lett. Ez Zsír!OrigoBomba alakot villantott a 47 éves énekesnő, Péterfy Borihttp://www.life.hu/ez-zsir/20170131-peterfy-bori-enekesno-bombaalakot-villantott.htmlÁllítják, hogy a nyári alak télen készül. Nos, úgy tűnik, a magyar énekesnő bomba teste már rég készen áll a nyári hónapokra. Ez Zsír!--Hajdú Péter izmos felsőtestét mutogatjahttp://www.life.hu/ez-zsir/20170130-hajdu-peter-felmeztelen-felsotestet-mutogatja.htmlFélmeztelenül mutatta meg felsőtestét Hajdú Péter, akiért odavannak a nők, mióta Katával külön váltak. A műsorvezető oda is figyel magára: újra edzeni kezdett és nem fél megosztani az eredményét sem.Ez Zsír!Fotó: Mudra László - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.