A leszbikus pár mindkét tagja szoptatja a közös gyermeküket - Fotó!

szoptatás leszbikus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Leszbikus párt fényképezett Lacey Barratt fotós, aki egy különleges helyzetben örökítette meg őket. A két anyuka felváltva szoptatta a gyermekét, ami számukra természetes, az átlagember számára pedig teljesen szokatlan.

Egy azonos nemű, ausztrál párnak pár hónapja gyermeke született. Róluk készített fotósorozatot Lacey Barratt fényképész, hiszen nem átlagos kapcsolatról van szó, de még a vártnál is különlegesebb képeket sikerült készítenie.

A leszbikus pár mindkét tagja szoptatja a közös gyermeküket Forrás: Instagram/laceybarrattphotography

Steph és Claire Eden McIlroy ugyanis mindketten szokták szoptatni a gyermeküket, így a sorozat témája is ez lett.

Ugyan Claire volt az, aki életet adott a kisbabájuknak, Steph mindent elkövetett, hogy ő is tudja szoptatni.

Ennek érdekében mellszívóval kétóránként stimulálta a tejtermelést, gyógynövényeket és gyógyszert is szedett. Így már Steph is képes arra, hogy megetesse gyermeküket, ráadásul így meg tudják osztani egymás között a terheket. Ezeket a pillanatokat örökítette meg a fotós is, ami Steph és Claire számára a mindennapok része. "Ez teljesen természetes és kényelmes. Ez történik nálunk mindennap, a fotókkal pedig szerettük volna felhívni a figyelmet az azonos nemű párokra"mondta Claire a Daily Mailnek.

Magyar bébiszittere rázhatta halálra az angol csecsemőthttp://www.life.hu/csalad/20170301-magyar-bebiszittere-razhatta-halalra-az-angol-csecsemot-t-viktoria.htmlAz angol ügyészség vádjai szerint T. Viktória halálra rázta a 10 hónapos Joshuát, aki ennek következtében agyvérzést kapott és meghalt. Család--Intim fotót posztolt a világhírű énekesnő: így szoptatja a kisfiát Pinkhttp://www.life.hu/csalad/20170228-igy-szoptatja-kisfiat-pink.htmlPink pár hónapja adott életet második gyermekének, akiről már több fotót is mutatott. A legfrissebb kép azonban nagyon különleges és intim. Család--Katalin hercegné terhes? - Fotók!http://www.life.hu/csalad/20170228-terhes-katalin-arulkodo-fotok.htmlKatalin és Vilmos a napokban egy indiai eseményen vettek részt, ahol a hercegné igen árulkodóan viselkedett... Család--Konkoly Ági szépségkirálynő kisbabát tervezhttp://www.life.hu/csalad/20170228-konkoly-agi-kisbabat-tervez-kislanya-melle.htmlKonkoly Ági szépségkiálynő elárulta: újabb kisbabát terveznek labdarúgó férfjével. Család--Mel Gibson megmutatta újszülött kisfiáthttp://www.life.hu/csalad/20170228-mel-gibson-ujszulott-kisfia-video.htmlMel Gibson vége megmutatta újszülött kisfiát a nagy nyilvánosság előtt. Telefonjában lévő szmokingos fotót mutatott a trónörökösről az Oscar- gála vörösszőnyegén. Édes fotó! CsaládOrigoKirály Linda ma 34 éveshttp://www.life.hu/csalad/20170228-kiraly-linda-unnepel-szulinapja-van.htmlKirály Lindának duplán boldog ez a mai nap: ma van a szülinapja, és alig néhány nappal ezelőtt megszületett várva várt unokaöccse, Kai is. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.