Dancs Annamari Kerényi Máté
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Dancs Annamari és Kerényi Máté első közös gyermeke körülbelül öt hete jött világra. Koraszülött volt a pici, de már szépen gyarapodik. A büszke szülők meg is mutatták csemetéjüket.

Azonnal átkapcsoltak anya és apa üzemmódra, mihelyst megszületett az első közös gyermekük. Annamari és Máté öt héttel ezelőtt köszönthették kisfiukat, aki kicsit korábban érkezett meg hozzájuk, mint várták. Nem is voltak még teljesen felkészülve a fogadására, de Máté egyedül mindent elrendezett, mire Annamari hazaért a kórházból.

Dancs Annamari és Kerényi Máté kisfiukkal Forrás: Best Magazin

"Mire hazaértek, minden készen várta őket" - mondta Kerényi Máté, hozzátette, mindenben próbál segíteni a feleségének. Szerinte tapasztalatból lehet a legtöbbet megtudni a szülőségről, nem könyvekből. "Persze az is lehet, hogy a gyerek tanít meg jó szülőnek lenni, ki tudja" - gondolkozott el a színész, aki azt is elárulta, hogy kisfiuk, Ádám nagyon szófogadó gyermek, és szépen gyarapodik. Persze a váratlan helyzeteket nekik is meg kell oldaniuk, ami bármennyire felkészültek, mindig adódik. A kompromisszumok ellenére azt vallják, hogy soha nem voltak ilyen boldogok.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.