A legfurcsább tanácsok diétázóknak

Forrás: Thinkstock -
diéta tanács tippek trükkök
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Aki fogyni akar, mindent bevet, hogy elérje a célját. Remélhetőleg persze mindezt csak a józan ész határain belül teszi. Hogy a következő tanácsok hova tartoznak, azt nehéz lenne eldönteni, mindenesetre ártani nem árthatunk velük. 

1. Piros tányér

Egy spanyol kutatás szerint a tányér színe nagyban befolyásolhatja az étvágyunkat, ezért nem mindegy, hogy miből eszünk, amennyiben fogyni, netán hízni szeretnénk. A kutatásból kiderült, hogy a piros tányér gátat szab az étvágynak, mivel a piros szín ösztönösen figyelmeztetést, tiltást, veszélyt jelent.

A piros tányér gátat szab az étvágynak Forrás: Thinkstock

Desszerteknek fehér tányér

A kutatásból más érdekesség is kiderült. Például az, hogy a fehér tányéron lévő ételeket édesebbnek érzékeljük, így a desszert akár kevesebb cukorral is ízletes lehet. A kutatók 51 önkéntest kértek arra, hogy eperkrémet egyenek egy fehér és egy fekete tányérról, egy-egy falatot felváltva. Kiderült, hogy a fehér tányérról elfogyasztott desszert 7 százalékkal tűnt édesebbnek, 13 százalékkal ízletesebbnek, és 9 százalékkal jobban élvezték a résztvevők az étket így, mint amikor fekete tányérról ették ugyanazt.

2. Tükör az étkezőbe

Elsőre talán furcsának tűnhet, pedig nem is rossz ötlet tükröt tenni az étkezőasztalhoz. Így nem tudsz elbújni önmagad elől. Pontosan látod, hogy miből és mennyit eszel meg, és folyamatosan figyelmeztet arra, hogy ne is habzsolj. Egy tanulmány szerint, akik ezt a technikát alkalmazták, egyharmaddal kevesebbet ettek.

Tükör az étkezőben és a konyhában figyelmeztet arra, hogy ne habzsolj Forrás: Thinkstock

3. Fotózd le, amit megeszel

A fotók készítése szintén egy visszacsatolás a számodra arról, hogy mit is eszel. Sőt, ha már alapvetően tudod, hogy le fogod fotózni az ételedet, ami lehetőséget ad arra, hogy fülön csípd saját magadat, akkor már eleve el is kerülöd a helyzetet, hogy olyan alapanyagokból állítsd össze az ételedet, amire a szíved mélyén egyáltalán nem lennél büszke. Úgyhogy telefonokkal elő, és jöhetnek a kajafotók!

A fotók készítése az ételekről, amiket megeszel, jó visszacsatolás a számodra Forrás: Thinkstock

4. Vaníliás gyertya

Ez szintén egy nagyon furcsa ötlet, de próba szerencse. Egyes kutatók szerint a desszert utáni étvágyat csillapítja, ha étkezés után meggyújtasz egy vaníliás illatgyertyát. Egy 160 önkéntesből álló felmérés eredménye szerint az illatgyertyát használók átlagosan 4 kilótól szabadultak meg az édességről való lemondás sikeressége következtében.

A vaníliás gyertya csillapítja a desszert utáni vágyadat Forrás: Thinkstock

5. Tévézz kevesebbet

Ki ne szeretne a tévé előtt a kanapén vagy egy kényelmes fotelben elterülve vacsorázni vagy esetleg csak úgy nassolgatni? Ezzel azonban két fő probléma is van. Egyrészt nem kontrolláljuk az étel mennyiségét, másrészt többnyire akkor sem hagyjuk abba az evést, ha már jóllaktunk. De ha nem tévé előtt eszünk, illetve már jóllakottan ülünk le elé, akkor is hamarosan újra ételt fogunk venni a kezünkbe, mert a tévézés megkívánja. Ezért ha lehet, kerüld a sok tévézést, keress inkább kreatívabb programokat.

Tévé előtt ülve többnyire akkor sem hagyjuk abba az evést, ha már jóllaktunk Forrás: Thinkstock
A világ 5 legdrágább ételehttp://www.life.hu/ez-zsir/20170502-a-vilag-5-legdragabb-etele-kepeken.htmlHa te is azok közé tartozol, akik hetente egyszer, valamelyik hétvégi napon engedik meg maguknak, hogy beüljenek egy étterembe enni, akkor ezek az árak most durván sokkolni fognak. Íme, a világ öt legdrágább étele! Ez Zsír!OrigoKilábalt a depresszióból, már a saját életmódváltó programját oktatja a magyar fitneszedzőhttp://www.life.hu/ez-zsir/20170502-interju-simon-alexandra-fitnessjunkie-edzovel.htmlDepresszióval és pánikbetegséggel küzdött, ráadásul 45 kilósan nem volt megelégedve a testével Simon Alexandra. Amikor édesanyja javaslatára elment egy zumbaórára, hatalmasat fordult az élete. Ma már a legtöbben Fitness Junkie-ként ismerik őt, aki életmódváltó programjával rengeteg nőnek segített pozitív irányba változni, egészségessé válni. Alexandra célja, hogy jobbá tegye az emberek életét. Ez Zsír!OrigoHamarosan feltalálják az elhízás elleni gyógyszert? http://www.life.hu/ez-zsir/20170407-felfedeztek-a-gent-ami-megakadalyozza-a-tulevest.htmlAusztrál tudósok izgalmas kutatást indítottak. Azt a gént keresték, ami megakadályozza, hogy túlegyük magunkat. Egyelőre fonálférgeken vizsgálták, hogyan működik ez a gén, a végső cél viszont egy olyan gyógyszer létrehozása, ami megakadályozza az elhízást. Ez Zsír!ThinkstockKim Kardashian kontra Emily Ratajkowski - Melyik testalkat jön be jobban? http://www.life.hu/ez-zsir/20170502-kim-kardashian-vagy-emily-ratajkowski-teste-jon-be-jobban.htmlMég nem látott olyat a világ, hogy két ennyire élesen különböző szépségideál határozta volna meg az éppen uralkodó testképet. A Kardashian család az elmúlt években visszahozta a korábban etalonnak számító gömbölyded vonalakat, de emellett a korábbi évtizedben jellemző, igencsak vékony testalkat is domináns maradt. Neked melyik jön be jobban? Ez Zsír!--Mélyponton vagy? Így lendülj túl rajtahttp://www.life.hu/ez-zsir/20170427-igy-lendulj-tul-a-melypontokon.htmlMár elkezdted a diétát, hogy bomba formába kerülj nyárra? Ne add fel akkor sem, ha mélypontok tarkítják az utadat, mert a cél nagyon is nemes. Hiszen a diétából egy új életmódot alakíthatsz ki, így az egészség és az állandó bomba forma garantált lesz. Ez Zsír!ThinkstockVidám étkezések, szuper konyhai kiegészítők - Bazár!http://www.life.hu/ez-zsir/20170419-vidam-etkezesekhez-kiegeszitok.htmlA hétköznapi rohanások után hétvégén az étkezéseknek is jobban megadjuk a módját. Legalábbis meg kellene. Ehhez pedig szuper változatosságot biztosítanak a vidám konyhai kiegészítők, amelyekkel feldobhatjuk a reggeli tojást vagy éppen palacsintát, de egy csokis keksz is izgalmasabb, ha békakirályos és a torta is lenyűgözőbb, ha masnis. Ez Zsír!Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.