Nicole Kidman gyerekei nem láthatják a sztár filmjeit

Forrás: AFP/Alberto Pizzoli -
Nicole Kidman Cannes-i filmfesztivál gyereknevelés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem mindennapi információt árult el a magánéletével kapcsolatban Nicole Kidman. Kiderült, hogy a színésznő nagyon határozott módszerrel különíti el a munkáját a családjától. 

Természetesen Nicole Kidman is részt vett a Cannes-i filmfesztiválon, sőt még interjút is adott, amelyben a munkájáról és a magánéletéről egyaránt mesélt.

Megtudtuk, hogy a 49 éves sztár gyermekei nem nézhetik majd meg Nicole új filmjét, az Egy szent szarvas meggyilkolása című produkciót, de kiderült, hogy nem ez az egyetlen filmje Kidmannek, amit a csemetéi nem láttak.

Nicole Kidman gyermekei nem láthatják a sztáranyuka fimjeit Forrás: AFP/Alberto Pizzoli

"Ez az, amit a gyerekeim biztosan nem fognak megnézni. De tulajdonképpen, nem is igazán látták a filmjeimet. A családom teljesen elkülönül az életem kreatív oldalától" - mesélte a sztár.

Párja is hasonló életet él, noha ő nem színész, hanem zenész. Ugyan éltek már meg hullámvölgyeket és már párterápián is voltak, mégis nagyon hálásak a kapcsolatukért.

"Szerencsésnek érzem magam, hogy egy zenészhez mentem feleségül. Mindketten kiélhetjük magunkat a munkánkban, otthon pedig visszafogodtan tudjuk élni az életünket" - írta meg a JustJared.

Dukai Regina exével járt az Exek az Édenben szereplője, Zsuzsihttp://www.life.hu/sztarok/20170524-dukai-regina-exevel-jart-az-exek-zsuzsi.htmlDukai Regina és Feczesin Róbert között már véget ért a kapcsolat, amikor a focista megkörnyékezte az Exek az Édenben egyik szereplőjét. Exek Zsuzsi elmesélte, mi történt köztük! TV + Sztárok--Ariana Grande-t szerelme vigasztalja a merénylet után - Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170524-igy-vigasztalja-ariana-grande-enekesnot-a-szerelme.htmlAriana Grande-t is nagyon felkavarták a manchesteri események, nem csoda, hogy ő is vigasztalásra szorul. TV + SztárokOrigoHázasság első látásra - Ezért válik Lilian és Balázshttp://www.life.hu/sztarok/20170524-hazassag-elso-latasra-ezert-valik-lilian-es-balazs.htmlAz RTL Klub Reggelijében beszélt válásukról Lilian és Balázs. Elmondták, miért nem sikerült a házasságuk, és anno kamerák előtt miért mondtak igent. TV + SztárokOrigoGyurta Dani és Risztov Éva is elbúcsúzott edzőjüktől, Széles Sándortólhttp://www.life.hu/sztarok/20170524-gyurta-dani-risztov-eva-elbucsuzott-edzojuktol-szeles-sandortol.htmlHatvanegy éves korában távozott az élők sorából Széles Sándor, aki többek között Gyurta Dani edzője volt. A sportoló megható szavakkal búcsúzott tőle. TV + SztárokOrigoKelemen Annácska a Depeche Mode tagjaival ivott a hotelükbenhttp://www.life.hu/sztarok/20170524-kelemen-annacska-a-depeche-mode-tagjaival-ivott.htmlNagy Depeche Mode-rajongó Kelemen Annácska, ráadásul neki közelebbi élményei is vannak az egyik taggal. Erre a 10 évvel ezelőtti kis viszonykára koccintottak a zenekar hoteljében a koncert után. TV + Sztárok--Hatalmas etikettbakit követett el Katalin hercegnéhttp://www.life.hu/sztarok/20170524-hatalmas-etikettbakit-vetett-kate-middleton.htmlHatalmas etiketthibát követett el Katalin hercegné. Hétfőn egy virágkiállításon vendégeskedett II. Erzsébettel Londonban, ott történt a baki. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.