Kiderült, hogy Fásy Ádámnak két nőtől három lánya van

Forrás: Szabó Gábor - Origo -
anya Fásy Ádám gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fásy Ádám kislányát, Zsülikét mindenki ismeri, azt azonban kevesen tudják, hogy nem ő a magyar műsorvezető egyetlen gyermeke. Van még két lánya, sőt már unokái is!

A magyar műsorvezetőt ma is mindenki ismeri, évekig volt szerves része a családok estéjének. Lánya, Zsülike sem ismeretlen a nyilvánosság számára, hiszen Fásy Ádám büszke apukaként gyakran nyilatkozott gyermeke sikereiről, tehetségéről. Azt azonban kevesen tudják, hogy nem Zsülike a zenész egyetlen gyermeke. Kiderült, hogy egy másik kapcsolatából született még két lánya, és már unokái is vannak a műsorvezetőnek.

Fásy Ádámnak három lánya van! Forrás: Szabó Gábor - Origo

A Bors egyik olvasója leplezte le a műsorvezetőt, ő ugyanis tanúja volt Fásy Ádám és egyik lánya találkozásának Szegeden. A lap természetesen megkereste a műsorvezetőt is, aki nem is tagadta, hogy van még két lánya, akik azért nem szerepeltek vele sosem, mert nem akartak. Fásy Ádám pedig tiszteletben tartotta a kérésüket.

Anitának, a lányomnak is van egy testvére, Blanka. Mindketten az előző kapcsolatomból születtek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.