Gyerekszülés nagymamakorban: ők a világ legöregebb anyái

Forrás: Youtube -
anyaság szülés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Miután néhány hete körbejártuk, meddig lehetnek nemzőképesek a férfiak, és kik a világ legöregebb friss apukái, ideje megnéznünk a másik oldalt is. Következzenek hát a rekordkorban gyereket szülő nők, és a jelenség élettani háttere.

Ahogyan azt jelen cikkünk párdarabjában megírtuk: a férfiak elméletileg egész életükben képesek maradhatnak arra, hogy gyereket nemzzenek és szülővé váljanak, noha ennek esélye az öregedéssel (pláne egy bizonyos életkor elérését követően) rohamosan csökken. Ezzel ellentétben a nőknél egyértelmű és jól kijelölhető az a határ, ami felett már nem tudnak teherbe esni: ez a menopauzával következik be.

Sőt a legtöbb nő esetében már a konkrét menopauzát megelőző időszakban is rendszertelenné válik a menstruációs ciklus, és megtermékenyülésre alkalmatlanná válnak a petesejtek, így jelenleg 42 éves kor környékén szokták meghúzni azt a határt, ami felett természetes úton már nem valószínű, és ha igen, erősen kockázatos a terhesség.

42 éves kor után már kockázatos a terhesség Forrás: Thinkstock

Vannak viszont már mesterséges módszerek is, egyre többféle és egyre fejlettebbek, továbbá ugye abban is létezhetnek szélsőséges eltérések, hogy ki mikor éri el a menopauzát, így aztán előfordulnak a fent említett életkornál jóval később gyereket szülő nők is. Sőt az 50 éves kor feletti szülésekből is egyre többet jegyez fel az orvostudomány, és közismert hírességek közül is akadtak olyanok, akik ennyi idősen adtak életet egészséges gyermeknek: például a popsztár Janet Jackson (50 évesen), a fotóművész Annie Leibovitz (52 évesen), az olasz énekesnő Gianna Nannini (55 évesen), vagy épp a magyar színésznő Fehér Anna (53 évesen).

Fejős Éva 49 évesen várta élete első gyermekét. Linda Zsófi márciusban született meg, közben az írónő már be is töltötte az 50. életévét. A sztármama elképesztően boldog, az elmúlt hónapok örömben teltek a számára, de közben azt is sajnálja, hogy egy időszak végleg lezárult az életében. Erről itt mesélt korábban.

De még az említettek is csak fiatal csirkék a kategória igazi csúcstartóihoz képest, akik közül felsoroljuk a legkülönlegesebb eseteket:

Adriana Iliescu

A román egyetemi lektor és gyerekkönyvek szerzője 66 évesen lett anya 2005-ben. Iliescu a menopauza elérésének idején hormonokat kezdett el szedni, hogy kitolja annak hatásait, majd sok eredménytelen próbálkozás után végül mesterséges megtermékenyítés segítségével esett teherbe. Méghozzá egy donortól kapott és beültetett petesejttel, apai oldalról pedig spermadonorral, így a végül

megszülető kislányának genetikailag nem, biológiailag viszont ő az édesanyja.

Eredetileg hármas ikrekkel volt terhes, azonban egyiküket még a méhben elvesztette, a másik pedig halva született.

Adriana Iliescu Forrás: AFP

Dawn Brooke

A Nagy-Britanniához tartozó Guernsey szigetén 1997-ben adott életet a gyermekének Dawn Brooke, 59 évesen - ezzel pedig ő lett a világon a legidősebb nő, aki természetes úton megtermékenyülve vitte végig mindezt. Ő maga olyannyira nem számított rá, hogy a terhessége jeleit egy kezdődő rákbetegség tüneteinek hitte. Az orvosok szerint a csodás eset egyik lehetséges magyarázata, hogy a teherbe esése előtt egy korábbi betegsége miatt hormonkezelést kapott.

Maria del Carmen Bousada de Lara

Szomorúbb történet a spanyol Maria del Carmen Bousada de Laráé, aki a 101 éves korában elhunyt édesanyja halála után döntött úgy, hogy gyereket akar. Eladta a házát, elutazott az Egyesült Államokba egy termékenységi klinikára - és ott hazudott a koráról, mert 55 évnél húzták meg a felső korhatárt, ő pedig pont egy tízessel volt több. Így már a 66-ot is betöltötte, amikor megszülettek az egészséges ikrei. Bousada viszont nem sokáig örülhetett az anyaságnak, mert két és fél évvel később gyomorrákban elhunyt.

Maria del Carmen Bousada de Lara Forrás: news.softpedia.com

Bhatar Devi

Szintén hármas ikrekkel, szintén mesterséges megtermékenyítés útján lett terhes az indiai Bhatar Devi, esetében viszont szerencsére mindhárom újszülött egészségesen jött a világra. Az ekkor 66 éves feleség megtermékenyítéséhez a 70 éves (!) férje spermáját használták az orvosok, és sikerrel - miután hagyományos úton már évtizedek óta hiába próbálkozott a házaspár.

Omkari Panwar

Az indiai Omkari Panwar világrekorder lett 2008-ban, amikor kétpetéjű ikreknek, egy lánynak és egy fiúnak adott életet - 70 évesen. Panwarnak és a férjének ekkor már volt két felnőtt lánya, sőt unokáik is, ők azonban mindenképpen szerettek volna egy fiút is, ezért vágtak bele idősen is a gyerekvállalásba. Természetesen ez is csak petesejtdonor és mesterséges megtermékenyítés segítségével valósulhatott már meg, az orvosi költségek fizetése érdekében pedig Panwar férje eladta a család egyetlen bivalyát, hitelt vett fel, és elzálogosította a földjüket.

Omkari Panwar Forrás: Youtube

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.