James Corden felesége a harmadik kisbabájukkall terhes

Forrás: 2015 Jay L. Clendenin/Jay L. Clendenin -
James Corden műsorvezető kisbaba gólyahír
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem mindennapi hírt osztott meg követőivel James Corden: hamarosan háromszoros édesapa lesz belőle. 

A 38 éves színész elárulta, hogy Juliával decemberre várják a kicsit, akiről egyelőre még semmi konkrétumot nem tudunk, hiszen még a terhesség korai szakaszában van. De az biztos, hogy a műsorvezető és a szerelme nagyon örülnek az érkezésének, és várják már, hogy megpillanthassák a csemetéjüket.

Nagyon várják, hogy újból szülők lehessenek Forrás: 2015 Jay L. Clendenin/Jay L. Clendenin

A 6 éves Max és a 2 éves Carey is felvillanyozódtak a hír hallatán, nagyon kíváncsiak arra, hogy vajon kisifú vagy kislány lesz-e a leendő testvérük.

"A legjobban azt szeretem az egészben, hogy amikor az ember az első csemetéjét várja, még azt hiszi, hogy kisbabája fog születni. Pedig valójában egy teljes jogú emberke érkezik a világra, aki saját gondolatokkal és érzelmekkel rendelkezik. Ez fantasztikus felismerés" - mondta a Late Late Show házigazdája.

Terhes lett a nőként született férfi: Fotó!

A 34 éves Trystan Reese nemátalakításon esett át, majd mesterséges megtermékenyítésnek köszönhetően esett teherbe. Kedvesével, Biff Chaplow-val már két örökbefogadott gyermek szülei, de nagyon szerettek volna egy saját csemetét is. Olvass tovább itt...

Rubint Réka fehér ruhában mondja ki újra a boldogító igent Norbinak - Videó!http://www.life.hu/csalad/20170710-rubint-reka-feher-ruhaban-mondja-ki-ujra-a-boldogito-igent-norbinak.htmlRubint Réka és Schobert Norbi újra kimondja egymásnak a boldogító igent, hiszen már több mint 15 éve tombol köztük a szerelem. A fitneszlady fehér ruhában áll újra oltár elé szeptemberben. CsaládOrigoÍgy boxol David és Cruz Beckham: Videó! http://www.life.hu/csalad/20170710-egy-videon-boxol-david-es-cruz-beckham.htmlNem mindennapi videó került napvilágra David Beckhamről: így edz együtt apa és fia. Család--Bemutatta új kedvesét a gyerekeinek R. Kárpáti Péterhttp://www.life.hu/csalad/20170710-r-karpati-peter-uj-kedvese.htmlA Barátok közt egykori szereplője, a 64 éves R. Kárpáti Péter, válása után újra boldog és szerelmes. Párját már a gyermekei is ismerik. A színész egyébként szakmailag is egy nagy dobásra készül. Család--Ashton Kutcher és Mila Kunis Szentendrén romantikáztakhttp://www.life.hu/csalad/20170709-ashton-kutcher-es-mila-kunis-szentendren.htmlEzúttal egy szentendrei étteremben kapták lencsevégre a 39 éves Ashton Kutchert és szerelmét, a 33 esztendős Mila Kunist. Család--Zámbó Krisztián hamarosan apa lehethttp://www.life.hu/csalad/20170709-zambo-krisztian-hamarosan-apa-lesz.htmlKrisztián nemrég elmesélte, hogy egyik korábbi párja ikrekkel volt terhes tőle, de mivel már nem alkottak egy párt, ő pedig nem is érzett a lány iránt semmit, ezért a terhesség megszakítása mellett tették le a voksukat. Most azonban úgy tűnik, a zenész végre apa lesz.CsaládOrigoChristian Horneré a Forma-1 legcukibb fotótjahttp://www.life.hu/csalad/20170709-christian-horner-kisfiaval-pozolt.htmlMostanában a legtöbbször Kimi Raikkönen csemetéje cukiskodik a boxban, ezúttal azonban Geri Halliwell és Christian Horner kisfia lopta el a show-t a Forma-1-ben. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.