Jay-Z és Beyoncé házassága nem őszinte

Forrás: Getty Images/Lester Cohen -
párkapcsolat Jay Z Beyoncé
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jay-Z a napokban kendőzetlenül mesélt a magánéletéről. Ahhoz képest, hogy most születtek meg az ikreik, nem erre a vallomásra számítottunk.

Ahogy azt a Life.hu már korábban megírta, nemrég világra jöttek Beyoncé és Jay- Z ikrei, akikről sajnos még mindig nem láttunk nyilvános fotókat. A sztárpár egyáltalán nem nyilatkozik a gyerekekről, pedig bőven volt körülöttük esemény: sárgaság miatt kórházban ragadtak, ráadásul jóval több időre, mint az átlagos 2-3 nap.

Beyoncé és férje nem mondtak igazat az életükről? Forrás: Getty Images/Lester Cohen

Jay-Z azonban az új albumával gyakorlatilag mindenről mesél egy kicsit, többek között a házasságáról is. A 4:44 című album egyik dalában elárulta, hogy megcsalta a popdívát, és azt is, hogy az életük hazugságra épült.

"Ez az igazi életem. Létrehoztuk a kapcsolatunkat, hatalmas palotát építettünk köré, csak mivel nem 100%-ig őszinte alapokon állt, ezért apránként repedezni kezdett. Ezt mi is, és a nyilvánosság is látta, ezért elhatároztuk: leromboljuk és újrakezdjük" - írta meg a Mirror.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.