Gisele Bündchen 37 éves lett: Boldog születésnapot!

Forrás: Northfoto -
Gisele Bündchen születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gisele Bündchen még most is sok férfi álma, pedig éppen ma töltötte be a 37. életévét. A sztár nemcsak kétgyermekes anyuka és feleség, hanem még mindig modell, és ezek mellett pedig nagybetűs nő is. 

Gisele Bündchen az egyik legikonikusabb modell, bár a családjában előtte egyáltalán nem volt jellemző a szépségre épülő pálya. Gisele édesanyja banki alkalmazott, édesapja pedig egyetemi tanár volt, ő mégis kipróbálta magát manökenként már 13 évesen, nem is kellett sokat várnia az első kisebb sikerekre. 1996-ban New Yorkba költözött, hogy tényleg beindíthassa karierjét, 1999-ben pedig meg is kapta az első címlapját.

Gisele Bündchen Forrás: Northfoto

Ő hozta vissza a szexi modelleket a divatba, egymás után háromszor szereplet a Vogue címlapján, később pedig a negyedik lány volt, aki a a Rolling Stone magazin elején jelenhetett meg. Ezeken kívül szerepelt már az ELLE, az Allure, a Vogue, az Arena, a GQ, a Marie Claire és az Exquire magazinokban, és még egy-két filmben is. Magánélete sem olyan viharos, ahogy azt a sztároktól megszokhattuk: egy kis ideig Leonardo DiCaprióval járt, majd hozzáment Tom Brady amerikaifutball-játékoshoz, akitől már két gyermeke született. A 37 éves Gisele Bündchenen sem a kor, sem a gyerekek nem látszanak meg. Még most is egy bombázó!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.