Ebben a házban akasztotta fel magát Chester Bennington: Fotók!

otthon öngyilkosság Chester Bennington családi ház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Napvilágra került egy fotósorozat arról a Los Angeles-i családi házról, amelyben végzett magával múlt héten Chester Bennington. 

Ahogy azt már megírtuk, július 20-án, helyi idő szerint reggel 9 óra környékén felakasztotta magát Chester Bennington, a Linkin Park együttes énekese. Nem titkolt tény, hogy a 41 éves férfi drog- és alkoholfüggő volt, emellett pedig súlyos depressziós.

Chester drog- és alkoholfüggő volt, emellett pedig súlyos depressziós Forrás: AFP

Nem tudta feldolgozni, hogy fiatalabb korábban egy férfi szexuálisan bántalmazta, és ezek után csak olaj volt tűzre, hogy idén márciusban az egyik legjobb barátját, Chris Cornell-t is elveszítette, aki szintén öngyilkosság útján távozott az élők sorából. Cornell július 20-án született, így sokak szerint nem véletlen, hogy Chester is ezen a napon vetett véget az életének.

A Linkin Park az összes idei koncertjét lemondta, de a rajongók egy része mégsem váltotta vissza a kifizetett koncertjegyek árát, mert azt szeretnék, ha a pénz inkább olyan alapítványokhoz kerülne, amelyek mentálisan beteg emberekkel foglalkoznak.

Nemrég pedig fotók kerültek napvilágra arról a Los Angeles-i családi házról, ahol a híres énekes végzett magával. A Palos Verdes Estates településen álló ház igazi luxusotthon, amelyett nagyjából 2 hónappal a tragédia előtt vásároltak.

/1707/Ebben2017725151131

Emlékoldal készült Chester Bennington tiszteletére

A Linkin Park minden idei koncertjét lemondta, és útjára indított a hétvégén egy weboldalt kifejezetten Chester emlékére. Az oldalon keresztül bárki ebúcsúzhat nyilvánosan a szeretett zenésztől. Itt találod a weboldal címét...

A Trónok harca sztárja, Lena Headey megmutatta otthonát http://www.life.hu/otthon/20170724-a-tronok-harca-sztarjanak-otthona-cersei-lannister-lena-headey.htmlA Trónok harca 7. évadát már milliók várták; miként is folytatódik a pozitív és negatív szereplők sorsa. Ez utóbbiba tartozik az egyik legösszetettebb karakter, Cersei Lannister is. Az őt alakító színésznő, Lena Headey enged most bepillantást az életébe. OtthonOrigoIlyen Csobot Adél és Istenes Bence kölni otthona - Fotó!http://www.life.hu/otthon/20170724-ilyen-csobot-adel-es-istenes-bence-kolni-otthona.htmlMegmutatta kölni lakását Csobot Adél és Istenes Bence, teljesen odáig vannak érte. Menő berendezés, csodás terasz, de azért van hibája is az otthonnak! OtthonOrigoElhagyott szobák, amelyek titkai most feltárulnakhttp://www.life.hu/otthon/20170720-elhagyott-szobak-melyek-titkai-most-feltarulnak.htmlGyerekként hatalmas felfedező túrát jelentett a nagyszülők padlásának vagy pincéjének zseblámpás felfedezése; a régi bútorok, letűnt emlékek közötti modern jelenlét egyszerre volt izgalmas és hátborzongató. Hasonlóan érezhették magukat azok is, akik a következőkben bemutatott „szobákat" találták meg. Otthon--Görbe Nóra árulja házáthttp://www.life.hu/otthon/20170722-gorbe-nora-arulja-hazat-amit-meg-ferjevel-vett.htmlTavaly elhunyt férjével, dr. Ormos Péterrel közösen vásárolt közös házát árulja Görbe Nóra. A színésznő úgy érzi, készen áll arra, hogy új életet kezdjen. Otthon--Árulják a meggyilkolt amerikai rapper házáthttp://www.life.hu/otthon/20170719-aruljak-a-meggyilkolt-amerikai-rapper-tupac-shakur-hazat.htmlNem csupán a rappet kedvelők számára lehet mesés kincs ez az ingatlan..Tupac Shakur Los Angelesi házát jelenleg 2,6 millió dollárért árulják, ez volt az utolsó otthona. Ám, van benne némi csavar; vajon ki az, aki el akarja adni? Otthon--Ebben a pompában élt Cindy Crawford: Fotók! http://www.life.hu/otthon/20170720-ez-a-villa-volt-cindy-crawford-otthona.htmlLélegzetelállító házban lakott Cindy Crawford és a családja, de ők valamiért mégis mindössze 1 évet tartózkodtak a villában. Otthon--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.