„Imádom, ha az unokám anyukájának néznek a játszótéren" – Ivett, a 41 éves nagymama

Forrás: Beke Ivett -
Áll az alku
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Beke Ivett feltűnő, nagyon csinos hölgy, akiről nem sokan gondolják, hogy már betöltötte a negyvenet, azt pedig pláne nem nézik ki belőle, hogy büszke nagymama. Néhány éve még a legismertebb férfimagazinok címlapján is szerepelt, most pedig a TV2 visszatérő sikerműsorában, az Áll az alku!-ban próbálja meg felduzzasztani a családi kasszát.

Ivett 41 éves, de ez valóban nem látszik rajta. Amikor beszélgetünk, éppen ő vigyáz a nyolc hónapos kis unokájára. „Tizenkilenc múltam, amikor anyuka lettem, a lányom pedig a huszadik születésnapja után adott életet a kisbabájának. Én egy percig nem bántam meg, hogy fiatalon lettem anyuka és nagymama" - meséli Ivett, aki szerint bár vannak nehézségek, de az anyáság a legcsodálatosabb dolog.

"De hamar felnőttem a feladathoz, ahogy a lányom is. Az sem zavar, hogy 41 évesen már nagymama vagyok. Igazából kifejezetten jólesik, amikor a játszótéren az unokám anyukájának néznek."

Ivett az unokájával Forrás: Beke Ivett

Sok végzettsége van, de imád táncolni

Ivett nagyon örül a bókoknak, de tesz is azért, hogy ilyen fiatalos legyen a külseje. Ez persze elengedhetetlen számára, mert egy olyan hivatást választott, ahol a jó külső alapkövetelmény. „Amikor elkezdtem az erotikustáncot, még belekényszerültem a helyzetbe. Mára az életem része lett, amit nem tudok abbahagyni, és nem is szeretnék. Persze megtehetném, van testőr végzettségem, az eredeti szakmám magasépítő, és elvégeztem a fitneszedzői iskolát, de egyelőre jól érzem magam táncosként. Talán majd kitalálok egy olyan tanfolyamot, ami az erotikus táncot és a fitnesz elemeit ötvözi" – mondja az Áll az alku játékosa, aki munkája miatt nem kevés előítélettel találkozik nap mint nap. „Annyi negatív tapasztalatom van, hogy a legtöbbször egy társaságban nem mondom el, hogy mit dolgozok, ha nem kérdezik. Sokan ugyanis tele vannak előítélettel. Egyrészt mert annyit látnak belőlem, hogy szőke vagyok, és volt plasztikai beavatkozásom. Ez nekik elég ahhoz, hogy elrakjanak egy polcra, és eszükbe sem jut, hogy megismerjenek, beszélgessenek. Másrészt a munkám miatt.

- utal Ivett arra, hogy a legtöbb ember az erotikustáncosokat egyszerűen a prostituáltakkal azonosítja. „Akik ezt gondolják, azok iszonyatosan tudatlanok. Persze az irigység ellen nem lehet mit tenni, de talán ha kérdeznénk és beszélgetnénk, akkor jobban megismernénk és megértenénk egymást. Én a banki ügyintézőt, ő a sztriptíztáncot."

Ivett az Áll az alkuban Forrás: TV2

Elmúlt harminc, amikor szerepelt a Playboy címlapján

A kétgyermekes anyuka a harmincas éveiben járt, amikor jelentkezett a Playmate-választásra 2006-ban. Ő volt a legidősebb versenyző, de a férje szerint kenterbe verte a mezőnyt. Nemcsak a büszke férj, de a lap készítői is felfigyeltek rá, aki a „magyar Pamela Andersonként" 2007-ben még a nyuszis magazin címlapjára is került. 2009-ben pedig a CKM címlapját is meghódította. „Az utcán vagy a villamoson én is találkozom olyan férfiakkal, akik fütyülnek, és beszólnak, mert nem tudják, hogy hol a határ, vagy bóknak gondolják azt, ami már tolakodó. Azt tanácsolom a nőknek, hogy ne mérgelődjenek ezeken a megnyilvánulásokon, mert ilyen férfiak mindig is lesznek."

Ivett életéből egy valami maradt ki, mégpedig a tévé. Legalábbis eddig, mert idén ő is jelentkezett játékosnak a visszatérő Áll az alku!-ba. „Úgy indultam el itthonról, hogy azt mondogattam magamnak: Veni, vidi, vici, vagyis Jöttem, láttam, győztem. Azt mondtam, ha sikerül egy hárommilliós nyereménnyel hazajönnöm, akkor nagyon szerencsés ember vagyok." Hogy Ivett mennyit nyer Gundel Takács Gábor műsorában, és hogyan sikerül alkudoznia az Igazgató Úrral, az kiderül az Áll az alku! szerda esti adásából.

/1708/Ivett2017829173751

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.