Álomotthonok – Faház, mely a meglepő és játékos modernizmus példája

Oroszország faház belsőépítészet okoslotto2017 álomotthon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Titkon mind vágyunk egy kis faházra, mely elrejt minket a világ mindent látó szeme elől. Ablakából kinézve látjuk a hófödte tájat, bent ropog a kandallóban égő fa, a konyhából sült és édes sütemény illata csordogál, mi pedig csak ülünk a hatalmas kanapén, és élvezzük az életet.

Az orosz Nikolsky tavaknál található faház különlegessége, a belsőépítészetében rejlik. Egy ilyen területen álló háztól azt várnánk, hogy legalább belül legyen rusztikus, igyekezzen egyfajta vadászház hangulatot visszaadni. Nos, ebben az épületben a természet közelisége és a modernizmus egyszerre valósul meg. Ez nem volt egyszerű feladat, és bizony az alapkoncepcióval meggyűlt a bajuk a tervezőknek.

Ebben az épületben a természet közelisége és a modernizmus egyszerre valósul meg Forrás: lofting.ru

Ez a kétszintes faház meglehetősen szögletes és durva volt. A kiálló gerendák elhelyezésében nem volt semmiféle esztétikai koncepció, a tető szerkezete különböző helyiségekben, különböző belmagasságot eredményezett.

Ez a kétszintes faház meglehetősen szögletes és durva volt Forrás: lofting.ru

A kontraszt ezer arca

A színekben a legérezhetőbb az ellentét; fehér és fekete. Mely azért is különösen érdekes, mivel a faházakba alapvetően a földszíneket szokták alkalmazni. A márvány, az üveg és a fa nemes anyagai remekül működnek együtt, akár szorosan egymás mellett is. Az anyagok és színek mellett, a legérdekesebbek, a látványvilágban elrejtett kontrasztok. A nappali ferde mennyezetét egy beépített polcrendszerrel támogatták meg, a vele szemben lévő falra azonban nem került semmi, csak pár igen finom, esőszerű lámpa. A két emelet közt is érezhető különbség van. A színekben például már inkább a barna és árnyalatai dominálnak. Gyönyörűen meglepő lett a végeredmény.

/1710/A_fah201710309213Csajszis vs. Nőcis lakberendezés, a különbség szembetűnőhttp://www.life.hu/otthon/20171027-csajszis-vs-nocis-lakberendezes-kulonbseg-butorok-noi-otthon.htmlCsajszi az, aki ezerrel pörög, sok ember veszi körül, imádja a pezsgést és az életterét is eszerint alakítja ki. Színek, minták, könnyed variálhatóság jellemzi a bútorait és kiegészítőit. Nem riad vissza egy-két meghökkentő tárgytól, sőt, szereti vadászni is ezeket. Nőci szereti a kellemest a hasznossal összekötni, ezért leggyakrabban olyan lakberendezési tárgyakat választ, amik nem csupán funkciójukban, de stílusukban is kimagaslóak. Kifinomult, szereti a játékosságot, ám esetében a prioritás inkább az atmoszférán, az összhatáson van. Nézd meg, hogy miben és miként különböznek! Otthon--Álomotthonok - Isabelle d’Ornano grófnő eklektikus párizsi lakásahttp://www.life.hu/otthon/20170924-alomotthonok-isabelle-d-ornano-grofno-eklektikus-parizsi-lakasa-enterior-design.htmlA Quai d'Orsay-n, azaz a Szajna bal partján lévő nívós rakparton található az a csodálatos épület, melyben ezer és ezer dolog talál egymásra, annak ellenére, hogy különböző korokból származnak. Egy modern grófnő lakása, valóban igazi álomotthon. OtthonOrigoEgy falusi lakóépület lett 2017 Év háza, az Építészet Világnapja megnyitójánhttp://www.life.hu/otthon/20171003-egy-falusi-lakoepulet-lett-2017-ev-haza-fodij-rusztikus-otthon-epitesz-epiteszet-vilagnapja.htmlAz Építészet Világnapja nyitóeseményén rendezték meg az „Év háza" díjátadóját, október 2-án. Egy volt, ami abszolút kiemelkedett a többi közül, de nem a futurisztikus megoldásoknak köszönhetően. OtthonOrigoEgy retro konyha átalakítása – Így válik a régiből klasszikus újhttp://www.life.hu/otthon/20170928-egy-retro-konyha-atalakitasa-lakberendezesi-tippek-konyha-felujitasa.htmlEz a hagyományos farmház sem úszta meg száraz bőrrel a 70-es éveket. A retro – mely időről időre újra térhódításba kezd - szépen beépült a konyhába, mely az évtizedek múlásával szinte semmit se változott. Ez az állandóság pedig szépen lassan elavulttá tette. Megmutatjuk, miként újult meg. OtthonOrigoPillants be 8 híres író hálószobájábahttp://www.life.hu/otthon/20170921-pillants-be-8-hires-iro-haloszobajaba-irodalmi-nobel-dij-tervrajz-ernest-hemingway.htmlSzámos író számára a hálószoba nem csupán a pihenés tere volt. Sok esetben egyfajta dolgozószobaként is funkcionált. Ezek a kreatív terek, ahol sok korszakalkotó mű is született – ha csupán fejben is -, most lelepleződnek. Otthon--A 21. századi belsőépítészet jelene – interjú Ring Miklóssalhttp://www.life.hu/otthon/20170914-belsoepiteszet-21-szazad-interju-ring-miklossal.htmlEgy budai kis hangulatos kávézóban találkoztunk Ring Miklós vezető-tervező belsőépítésszel. Épp csak leült, mikor szemével már végigpásztázta a helyet, és megjegyzett egy-két dolgot, melyet ő másként, vagy épp máshová tett volna. Hiába, aki szenvedélyesen szereti a szakmáját, az lényegében képtelen kilépni belőle. A Ring Studio tulajdonosával beszélgettünk. OtthonOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.