Ennyit változik 17 év alatt az ember: fotók

fotók előtte-utána változás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az időt nem lehet megállítani. Jó példák erre Josephine Sittenfeld fotográfus munkái is. A hölgy még 2000-ben örökítette meg egyetemi osztálytársait, majd 17 évvel később felkereste őket, és ismét készített egy képet róluk. Őrület, ki mennyit változott, de ennél talán érdekesebb, hogy mennyire jól tükrözi egyetlen kép az ember aktuális élethelyzetét.

Akkoriban Sittenfeld tanuló volt a Princeton Egyetemen. Úgy döntött, lefotózza társait, de ekkor még nem tervezett hozzájuk ilyen komoly koncepciót. Amikor közeledett a 15 éves „osztálytalálkozójuk”, a szekrény mélyéről előkerültek a fotók. Nosztalgiázva a régi időkről, úgy döntött, felkeresi a képeken szereplőket, és egy projekt keretében ismét lefotózza őket.

A képek az egyéni sorsokat mutatják be, azt, hogy az idővel nem csupán a külsőnk, de egész életünk, lényünk is változik. A „modellek" jól láthatóan magabiztosabban álltak a fényképezőgép elé, mint 17 évvel ezelőtt.

Az eredményt "Reunion" néven tárta a nyilvánosság elé.

1. Sophie – visszafogott diáklányból, igazi vagány nővé vált.

Forrás: josittenfeld.com

2. Ellie Kemper – a riadt, vörös hajú lány, ma magabiztos és letisztult stílusú

Forrás: josittenfeld.com

3. Larry – az egykori mintadiák, most büszke apukaként áll az egyetem épületében

Forrás: josittenfeld.com

4. Becky - az autó maradt, de a környezet sokat elárul életének minőségi változásáról (többek közt azt, hogy most fiatalabbnak tűnik)

Forrás: josittenfeld.com

5. Ethan – múzeumból könyvtárba, de nem csak ez mutatja, hogy az évek alatt megkomolyodott

Forrás: josittenfeld.com

6. Aili – a morcos lázadó egész biztos nem hitte, hogy egyszer rövid szoknyában fogják fotózni

Forrás: josittenfeld.com

7. Chris – ő a kakukktojás, az évek alatt semmit se változott

Forrás: josittenfeld.com
Shriya Shah-Klorfine felkészületlenül indult neki a Mount Everestnek: meghalthttp://www.life.hu/csalad/20171121-mount-everest-noi-hegymaszo-halt-meg.htmlEgy nő a világ legmagasabb pontján. Ez volt Shriya Shah-Klorfine álma, melyért gyakorlatilag feláldozott mindent, a saját életét is. Ám az övé nem egy átlagos Everest-mászás története. Egyszerre hihetetlen és hátborzongató az az út, ami a tragédiáig vezetett. Család--Érzéki csalódásra felkészülni! - Ezektől a képektől félő, hogy kiég az agyadhttp://www.life.hu/csalad/20171117-erzeki-csalodasra-vicces-fotok.htmlTe hiszel a saját szemednek? Ezeket a képeket látva megkérdőjelezed majd a fizikát, és az egész, tapasztalataid alapján megismert világot. Érdemes megnézned a saját családi fotóalbumodat is, mert érdekes gyöngyszemekre bukkanhatsz, még a „Csinálj 10-15 képet, hogy az egyik biztosan jó legyen" korszak előttről. Család--Az ideális férfi 9 tulajdonságahttp://www.life.hu/csalad/20171117-az-idealis-ferfi-9-tulajdonsaga-parvalasztas.htmlSzokták mondani, hogy a nők fiatalon a rossz fiúkat szeretik, de idősebb korban inkább a megbízhatóak mellett állapodnak meg. Mégis vannak olyan ismert emberek, akiket a nők legnagyobb százaléka vonzónak tart. Ezek szerint van egyetemes „jó pasi”? Bizony, ez így igaz! Mutatjuk is, hogy melyek azok a tulajdonságok, amik azonnal beindítják a nők fantáziáját. Család--A szerelem igenis tarthat örökké: fotókhttp://www.life.hu/csalad/20171109-a-szerelem-hazassag-igenis-tarthat-orokke-fotok.htmlA szerelem az egyik legjobb érzés a világon. Amikor a gyomrodban repkednek a pillangók, a szíved hevesebben kezd el verni, már attól is, ha a másikra gondolsz. Ám sokan félnek, hogy mi lesz, ha ez az izzás pár év múlva elmúlik. Korábban már mutattunk olyan képeket, amin a násznép nem volt épp a helyzet magaslatán. Most olyan fotókat hoztunk, amelyek bizonyítják, hogy az örök szerelem, az egymás melletti kitartás bizony nem lehetetlen. Család--Vállalhatatlan gyerekkori fotók, amelyekre nincs magyarázathttp://www.life.hu/csalad/20170928-erhetetlen-gyerekkori-fotok-vallalhatatlan-kepek.htmlGyerekkorából mindenki őriz olyan képeket, amiket nem szívesen mutogat másoknak. Sokan a dolog vicces oldalát fogják meg, és egyszerűen újrateremtik azokat. Ám a legtöbb ilyen a fotóalbumot rejtő doboz mélyére kerül. Szinte biztos, hogy a most következők is erre a sorsa jutottak... de mint tudjuk, semmi sem maradhat örökké rejtve. CsaládOrigoLeharcolt szülők, avagy gyerek előtt mindenki jobban nézett ki: fotókhttp://www.life.hu/csalad/20171024-leharcolt-szulok-avagy-anya-es-apa-gyerek-elott-es-utani-kepei-fotok.htmlA gyermeknevelés elvesz számtalan időt és energiát a szülőktől, amit normál esetben önmagukra fordíthattak volna. Mike Julianelle feltöltött egy képet a blogjára, amire rengeteg ember kezdett megosztani magáról gyerek előtti és utáni képeket; amelyen megmutatják, hogy a szülőség tönkretette őket. Karikás szemek, kócos frizurák; de valóban leharcoltnak kell lennie egy szülőnek? CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.