4+1 tipp, ami segít neked is élvezetesebbé tenni a takarítást

porszívó takarítás Electrolux csendes porszívó csendesporszívó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A takarítás egy olyan tevékenység, amit az emberek vagy utálnak, vagy szeretnek. Egy azonban biztos, meg kell csinálni újra és újra, éppen ezért érdemes megtalálni vele a közös hangot, hogy ne szükszégszerű rossznak éld meg a rendrakással töltött időt.

Minden rosszban van valami jó

Bizonyára veled is volt már olyan, hogy égen-földön kerestél valamit otthon, amit aztán egy váratlan pillanatban, hetekkel később találtál meg. Egy alapos takarítás például segíthet megelőzni az ilyen helyzeteket, ugyanis ilyenkor a leglehetetlenebb helyekre is bekukkantasz, ahova egyébként a hétköznapokban nem szoktál. Olyan ez, mint egy pótszülinap: újból örülhetsz annak, amit már egyszer megkaptál.

Forrás: Shutterstock

Együtt minden könnyebb

A karácsonyhoz közeledve sok háziasszony határozza el, hogy lepucolja az összes ablakot, és kimossa a függönyöket. Hiszen a szeretet ünnepe akkor teljes, ha kívül-belül megtisztulunk. Viszont ettől még egyetlen ablakpucolás sem vált élménnyé. Míg ha áthívod a barátnőidet, és felbontasz egy üveg bort, máris traccspartit rendezhetsz az uncsi ablakpucolásból, így miközben kivesézitek az aktuális dolgaitokat, az ablak is megszépül.

Hasznost a hasznossal

Azt hinnéd, hogy a takarítást nem lehet ötvözni egy másik ugyanilyen hasznos ( ám de unalmas ) tevékenységgel, pedig de: több kutatás is kimutatta már, hogy az emberi agy akkor képes leginkább a hosszútávú információtárolásra, ha az illető tanulás közben valamilyen pótcselekvést végez. Vagyis ha nyelvet tanulsz vagy vizsgára készülsz, ne kényszerítsd a feneked a székhez. Hallgass előadást mosogatás közben, vagy ismételd a megtanult szavakat míg porszívózol.

Egyébként ha beszerzel egy csendes porszívót, akkor akár porszívózás közben is tanulhatsz. Ez nem csak azért jó ötlet, mert több tevékenységet csinálhatsz egyszerre, hanem azért is, mert egy ilyen masinának köszönhetően megszűnhetnek az időbéli korlátok. Hiszen nem kell többé arra figyelni, hogy ne keltsd fel az alvó gyereket, vagy késő este a szomszédokat. Így akkor állhatsz neki a porszívózásnak, amikor neked a legoptimálisabb.

Forrás: Shutterstock, electrolux.hu

Illatokkal az utálat ellen

A porszívózást pedig a legtöbb háztartásban felmosás követi. Ez még talán az előbbinél is idegesítőbb, hiszen egyesével kell felszedni az összes szőnyeget, majd átváltani „lebegő üzemmódba", míg a padló fel nem szárad. Ám ha csepegtetsz a felmosóvízbe egy keveset a kedvenc illóolajodból, máris megéri a sok munkát. Ha stresszes vagy, használj citromfű- vagy levendulaolajat, amelyek kimutatottan jót tesznek a fáradt idegeknek.

Álomotthonok – Egy hazai penthouse, mely maga a tömény luxus a város feletthttp://www.life.hu/otthon/20171127-alomotthonok-egy-hazai-penthouse-luxus-a-varos-felett.htmlA penthouse-ról a fényűzés, a mérhetetlen pazarlás és bizonyos esetekben az ízléstelenségig giccses belső juthat először eszünkbe. De nem ennél a magyar álomotthonnál, melyet a neves belsőépítész, Ring Miklós álmodott meg és mutat be a Life.hu olvasóinak. Ő csak úgy jellemzi, mint a modern értelmiség fellegvárát. Nézzük meg, miért! OtthonOrigoLegyen idén különleges az adventi naptár - Vegyél vagy készíts!http://www.life.hu/otthon/20171127-kulonleges-adventi-naptar-diy-otletek.htmlNehéz eldönteni, hogy gyerekként vagy szülőként jobb-e várni a december elsejét. Az adventi időszakkal kezdetét veszi a karácsonyra való felkészülés. Az, hogy a kis adventi kalendáriumban mindennap vár valami kis meglepetés, remek napindító. A megszokott, előregyártott, aprócsokis verziónál azonban mi sokkal jobbakat ajánlunk. Nemcsak megvásárolható, de könnyen elkészíthető adventi naptárakat mutatunk neked. OtthonOrigoHongkongban koporsókabinokban élnek, mert nincs elég beépíthető területhttp://www.life.hu/otthon/20171123-hong-kong-ban-koporsokabinokban-elnek-szuk-ter-klausztrofobia.htmlHongkong többek közt arról is híres, hogy az ingatlanárak itt a csillagos égig érnek. 7,5 millió lakosára, igen kevés beépíthető és hasznosítható terület jut. Tehát a tér, mint olyan, már csak a gazdagok számára érhető el, ők tudják hosszú távon megtartani. Aki nem engedheti meg magának a garzon luxusát sem, az úgynevezett „koporsókabinokban" él. OtthonOrigoEladnád, de nincs érdeklődő? – Szakértő segít, hogy piacképes legyen az ingatlanodhttp://www.life.hu/otthon/20171122-eladnad-de-nincs-erdeklodo-szakerto-segit-ingatlaneladas-haz-lakas.htmlA lakáshirdetés túlmutat a képeken és az „eladó" címkén. Ez is egy szakma, melybe nem kell feltétlenül beletanulnod. De jó, ha ismered azokat a dolgokat, melyekkel sikeresebben, hatékonyabban és rövidebb idő alatt találhatsz vevőt házadra, lakásodra. A jó és eredményes ingatlanhirdetés elemeit, Hegedűs László, a Duna House egyik ingatlanszakértője és bloggere osztja meg olvasóinkkal. OtthonOrigoAz otthon szerelmesei ezekre vágynak karácsonykorhttp://www.life.hu/otthon/20171120-az-otthon-szerelmesei-ezekre-vagynak-karacsonyi-ajandek-otletek.htmlAmikor egy szerettünknek ajándékot veszünk, szeretnénk minél inkább rá jellemző, véletlenül sem felesleges dolgot választani a számára. Az otthon szerelmeseinek ajánlunk most különleges lakberendezési termékeket, melyekkel egész biztos nagy sikert arathatsz. OtthonOrigoÁlomotthonok - Egy klasszikus berendezésű budai lakáshttp://www.life.hu/otthon/20171118-alomotthonok-egy-klasszikus-berendezesu-budai-lakas-szabo-ildiko-lakberendezo.htmlA külföldi álomotthonok mellett kellő figyelmet fordítunk a hazai gyöngyszemekre is. Most egy olyan csodás, budai lakást mutat be Szabó Ildikó lakberendező, amely a mostanában kissé mellőzött klasszikus stílust képviseli, némi csavarral. Ildikó sokoldalúságát mutatja, hogy épp olyan kreatív egy modern garzon berendezésekor, mint egy ilyen elegáns és gazdag részletekkel bíró dizájn esetén. Otthon--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.