Berry őszintén vallott a plasztikaiműtét- függőségről, és arról is, hogy mi sodorta őt ebbe az irányba. 

Berry Ng 17 éves volt, mikor élete első plasztikai műtétjén átesett. Az egyik szépészeti beavatkozásokkal folgalkozó szalon kedvező díjszabású csomagot kínált diákoknak, Berry pedig kapva kapott az alkalmon. 

Berry természetes vonásai nagyon szépek voltakForrás: Opener

Sőt, annyira megtetszett neki a dolog, hogy gyorsan eltapsolt 17 ezer hong kong-i dollárt, vagyis durván 600 ezer forintot. Berry most úgy véli, hogy akkor tapasztalta magán először a függőség jeleit. 

Sosem volt elégedett magával, ezért lett a beavatkozások megszállottjaForrás: Opener

21 éves korában ismerte meg az új pasiját, aki folyamatosan kritizálta a lány külsejét, és megjegyzéseket tett azzal kapcsolatban, hogy mások mennyivel jobban néznek ki nála. Berry pedig kétségbeesésében már mindenét megműttette: sorra került a szemhéja, a szája, az orra és homloka is. Már több, mint 30 műtéten volt túl, mikor rájött az egyébként nem bonyolult valóságra: műtétek helyett inkább a pasit kellene eltávolítani maga mellől. 

Mostanra pedig már teljesen eltűntek a vonásaiForrás: Opener

Azóta egyre több videóban szerepel, amelyekben rendszeresen beszél a műtétfüggőségről, mert szeretné, ha mások elkerülhetnék azt a komoly pszichikai zavart, amin ő ment keresztül az önbizalomhiánya és az önértékelési problémája miatt. - írta meg a Shanghaiist