Vannak, akik csak próbálják túlélni - Magányosok karácsonya

Forrás: Shutterstock -
karácsony szenteste magányosság öngyilkosság magányos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A karácsony a családról, a szeretetről, az összetartozásról szól. Ilyenkor könnyebben adunk, és jobban átérezzük azoknak a sorsát, akiknek az ünnep küzdelmekkel teli időszak. Ám van, amit sosem fogunk tudni megérteni: miként is telik ez az ünnep egy olyan ember számára, aki senkinek sem tud ajándékot venni, akihez senkinek sincs egy jó szava sem, még ebben a 3 napban sem.

Magányosnak lenni többféleképpen lehet. Van, aki magányban él, és ezt élvezi. Ha mégis emberi interakcióra vágyna, egy-két barátra mindig számíthat. Van, aki önként vállal magányt, ebben tud kiteljesedni. Ez lehet időszakos - például egy művész esetében -, vagy egész egyszerűen egy életforma. Ezek mellett azonban vannak azok a magányos emberek, akik igazán csak karácsonykor döbbennek rá, hogy mennyire egyedül is vannak a világban. Lehet az egyik munkatársad, szomszédod, iskolatársad, valaki, aki előtted áll a sorban.

Bárki lehet magányos karácsonykor, az egyik munkatársad, szomszédod, iskolatársad, valaki, aki előtted áll a sorban Forrás: Shutterstock

A karácsonyban az a legnagyobb kínszenvedés, hogy ekkor mindenki a családjával van. Aki fájdalmasan magányos, ilyenkor még keserűbbé válhat.

Nem kell ahhoz rossz embernek lenni, hogy ezen a három napon senki se nyissa rád az ajtót. Ha vannak is barátok, ők mind a saját szeretteikkel ünnepelnek. Sok ember dönt úgy, hogy felnőttként megszakítja a kapcsolatát családjával. Egyszerűen vannak olyan helyzetek, olyan sérelmek és traumák, melyeken csak így lehet túllépni. Amikor a szülőkkel, nagyszülőkkel való találkozások, lényegében csak lassú méregként hatnak. Persze az is gyakori, hogy a rokonok más országban élnek, és egyszerűen nem tudnak, vagy nem akarnak a „hátrahagyott" nagymamához, nagypapához utazni.

Az is gyakori, hogy a rokonok más országban élnek, és egyszerűen nem tudnak, vagy nem akarnak a „hátrahagyott" nagymamához, nagypapához utazni Forrás: Shutterstock

Éreztél már valaha szívfájdító szorítást a mellkasodban csak azért, mert hazafelé az ablakokban látod a világító karácsonyfákat?

Éreztél már valaha olyan keserűséget, mint amikor szenteste megpróbálsz a tévében nem családokról és boldogságról szóló filmet találni? Hidd el, nézni a Facebookon, ahogy posztolják a vidám családi ajándékbontogatásokat, egyszerűen szívfacsaró.

Egy igazán magányos ember számára a szenteste nem a halászléről és a bejgliről szól, hanem a túlélésről. Köztudott, hogy a karácsonyi időszakban jóval többen lesznek öngyilkosok, hiszen ilyenkor érzik leginkább a támogató és szerető család hiányát.

Egy igazán magányos ember számára a szenteste nem a halászléről és a bejgliről szól, hanem a túlélésről Forrás: Shutterstock

Amennyiben ismersz olyan embert, aki egyedül kénytelen tölteni a karácsonyt, ebben a három napban tedd meg, hogy meghívod magadhoz ebédre, vagy átugrassz hozzá pár szelet süteménnyel. Hívd fel, beszélgess vele, kérdezd meg, hogy érzi magát. Ezek az apró gesztusok, az, hogy ő is számít valakinek, sokat segíthetnek abban, hogy kevésbé érezze magát magányosnak, és esetleg véget vessen az életének.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.