Betegsége miatt kezdett el rúdtáncolni a 67 éves Greta Pontarelli

rúdtánc Greta Pontarelli rúdtáncos sport
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Greta Pontarelli története döbbenetes. Mi is szeretnénk ennyi idős korunkra olyan lenni, mint ő! 

A rúdtánc ma már egy igen közkedvelt sportág, de még mindig némi előítélet lengi körül. Pedig akik ezt a sportot űzik, pontosan tudják, hogy komoly erőnlét, egyensúlyérzék, rengeteg izom, gyakorlás és jó koncentrációs képesség kell ahhoz, hogy valaki profi rudtáncos lehessen.

A sportág egyik legkülönlegesebb alakja Greta Pontarelli, aki 59 évesen kezdte el a rúdtáncot, és most, 67 éves korában is elképesztően jól csinálja. Számos versenyt nyert meg az évek során, és több rangos díjat is bezsebelt.

Mint kiderült, csontritkulás betegséggel diagnosztizálták, és az orvosa azt tanácsolta, hogy kezdjen el sportolni, építsen magának izmot, ha egészséges akar maradni. Greta pedig szerette volna mindezt úgy csinálni, hogy közben élvezze is. Így jutott el a rúdtánchoz, amihez mint kiderült rettentő jó érzéke van, így rövid idő alatt nagy sikereket ért el - írt meg a CoolerLifestyle.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.