Golden Globe 2018 smink vörös szőnyeg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Igazán izgalmas volt az idei Golden Globe-gála, a legtöbb színésznőnek határozottan jót tett a Black Code, így ugyanis jobban fókuszba került az arc és a smink. Nézzük meg közelebbről, kik azok akik túltolták és kik azok, akik kiragyogtak a vörös szőnyegről!

Akik nagyot hibáztak:

  • Dove Cameron:

Minden tekintetben izgalmas volt a megjelenése, de a legszembetűnőbb mégis az volt, hogy távol ülő szemeit előnytelenül festette ki. Előnyösebb lett volna, ha a belső szemzughoz kerül az árnyék és nem a szem külső sarkához. Akkor talán optimálisabb lett volna a szem távolsága. A másik hiba, hogy érzékien telt ajka felemásra sikerült.

Dove Cameron Forrás: Getty Images
  • Debra Messing:

Az amúgy is karakteres arcát lágyítani kellett volna és nem mindent túltolni, mert így kicsit boszorkányosra sikerült a belépője. A túlrajzolt kemény szemöldöke, a túlfestett szem és a túlméretezett műszempilla együtt még veszélyesebbé tette. A bronzosítója elcsúszott, ajkát egy-két árnyalattal sötétebbre festhette volna, mert így nagyon észrevehetővé vált a túlrajzolás. Szóval van mit javítani.

Debra Messing Forrás: Getty Images
  • Emma Stone:

Ha még szőke lenne, akkor szuper lett volna, de új hajszínéhez nagyon benézte ezeket a jeges árnyalatokat. Szeme felpüffedtnek hat és a levendula lila ajakrúzs csak rontott az összhatáson. Hajszínváltáskor soha nem szabad elfelejteni, hogy tónusában harmonizáló árnyalatok lesznek a legelőnyösebbek.

Emma Stone Forrás: Getty Images
  • Kendall Jenner:

Az igazi kakukktojás: az mellékes, hogy mit keresett ott, de, hogy ráadásul nézett ki? Mély dekoltázsoknál alap, hogy egyezzen a fedetlen bőr színe az arc színével. A kisasszony elkövette a legnagyobb szarvashibát, az alapozó színe jóval sötétebb lett, szemöldöke túl kemény, a frissen feltöltött ajkát egy barackos árnyalatú ajakrúzzsal kompenzálta, hátha nem vesszük észre. Túl sok lett!

Kendall Jenner Forrás: Getty Images
  • Mariah Carey:

Az énekesnő szintén az alapozó áldozata lett. Talán azt hitte, hogy a kamera csak az arcát veszi, így nem fog feltűnni, hogy mekkora a színkülönbség az arca és a dekoltázsa között.

Mariah Carey Forrás: Getty Images

Akik fantasztikusan néztek ki:

  • Penelope Cruz:

Nagyon egyben volt, érzéki és titokzatos: természetes üde alapozás, finoman élénkített orcák. Szemfestése pont annyi, amennyitől izgalmas és kifürkészhetetlen hatást ért el. Egy kis fahéj, egy csipetnyi feketével. Ajka üdeségét a hamvas rózsa árnyalat koronázta meg.

Penelope Cruz Forrás: Getty Images
  • Margot Robbie:

Nagyon érzékire sikerült a megjelenése. A ma trendi és üde fényes alapozását a draping technikával kombinálta, amitől ragyogóan izgalmas lett a karaktere. Szemöldökének természetes hangsúlyozása csak még jobban kiemelte frissességét. Érzéki, dús ajkán nagyon kellemesen mutatott a málnás piros ajakrúzs.

Margot Robbie Forrás: Getty Images
  • Rachel Brosnahan:

Egy igazi tavaszi szellő. Annyira üde színfoltja volt az estélynek, hogy élmény volt látni. Tökéletes, észrevétlen alapozás, finoman élénkített szemöldök, egy kis bézs szemhéjpúder a szemhéjon, vékony tusvonallal és természetes hatású pillákkal. Élmény volt nézni. Egészségtől ragyogó barackos orcáit csak fokozta a friss barack árnyalatú ajakrúzs.

Rachel Brosnahan Forrás: Getty Images
  • Claire Foy:

Az időtlen klasszikus. Arányaiban is kiragyogott. Mindenből pont annyi volt rajta, amennyitől felragyogott a karaktere. Egységes alapozás, finoman hangsúlyozott szemöldök, természetes pillák, fehér vízvonal kiemelés, amitől még frissebb, nyitottabb lett a tekintete és a részegítően szenvedélyes ajakrúzs. Kétségtelen, hogy a legszebb ajakrúzst ő viselte a gálán.

Claire Foy Forrás: Getty Images
  • Angelina Jolie:

A modern 60-as éveket idézte fenséges megjelenése. Alapozása tökélete, szemöldöke hibátlak, a törtfehér szemhéjpúder és a precíz tusvonal pedig gyönyörűen kiemelte a tekintetét. Érzéki, telt ajkán a fényes, természetes hatású szájfény csak feldobta érzékiségét.

Angelina Jolie Forrás: Getty Images
Pasimustra a Golden Globe vörös szőnyegérőlhttp://www.life.hu/trend/20180108-pasimustra-a-golden-globe-voros-szonyegerol.htmlHabár a vörös szőnyeges bevonulások sokkal inkább az estélyi ruhákról szólnak, most a legemlékezetesebb férfi outfiteket is megmutatjuk a Golden Globe-gáláról! Trend--Ők voltak a Golden Globe legrosszabbul öltözött sztárjaihttp://www.life.hu/trend/20180108-a-golden-globe-legrosszabbul-oltozott-sztarjai.htmlA 75. Golden Globe-gála nemcsak a díjazottak miatt marad majd emlékezetes, hanem a feketébe borult vörös szőnyeg miatt is. A fekete estélyi ruhákkal a zaklatások ellen tiltakoztak Hollywood csillagai. A klasszikus szín azonban nem mindenkinek hozott szerencsét: mutatjuk az este legrosszabbul öltözött celebjeit. Trend--Sharon Stone kihívó dekoltázzsal jelent meg a Golden Globe-gálánhttp://www.life.hu/trend/20180108-sharon-stone-kihivo-dekoltazzsal-jelent-meg-a-golden-globe-voros-szonyegen.htmlAz 59 éves színésznőnek bizony semmit nem kell takargatnia: fantasztikus formában van Sharon Stone, amit a Golden Globe-gálán is bizonyított. Trend--Feketébe borult a Golden Globe vörös szőnyege: stílusmustrahttp://www.life.hu/trend/20180108-trendjelentes-a-golden-globe-voros-szonyegerol.htmlA 75. Golden Globe-gála nemcsak a díjazottak miatt marad emlékezetes, hanem a vörös szőnyeges bevonulás miatt is. Ahogy arra számítani lehetett, idén mindenki fekete estélyi ruhát viselt. Ez volt az első igazán nagy filmes esemény a Weinstein-botrány kirobbanása óta, így egyértelmű volt, hogy ez bizonyos szinten árnyékot vet majd a megszokott hollywoodi csillogásra: a fekete ruhával a zaklatások ellen tiltakoztak a filmipar legnagyobb csillagai. Trend--Akik megszegték a dress code-ot: durva divatbakik a Golden Globe-rólhttp://www.life.hu/trend/20180108-divatbakik-a-golden-globerol.htmlA Golden Globe az első igazán nagy filmes esemény a Weinstein-ügy kirobbanása óta, így egyértelmű volt, hogy ez a gála nemcsak a díjazottak miatt lesz érdekes. Ugyan hivatalosan nem hirdették meg az este dress code-ját, de tudni lehetett, hogy a zaklatási botrányok miatt minden színésznő feketébe öltözik, ezzel is kifejezve: elítélik az erőszakot. Dress code ritkán ennyire fontos és beszédes, így mindössze három emberhez nem jutott el a híre. Trend--Heti trendjelentés: mi történt Katie Holmes arcával?http://www.life.hu/trend/20180105-heti-trendjelentes-szerepel-benne-katie-holmes-gal-gadot-saoirse-ronan.htmlAz új év első hetében nem várta túl sok vörös szőnyeges esemény a hírességeket. Vasárnap éjjel viszont már Golden Globe-díjátadó lesz, így hamarosan beindulnak az események. De ne szaladjuk még ennyire előre, nézzük meg az év első hetének legemlékezetesebb pillanatait. TrendAFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.