Megszületett a svéd királyi pár, Magdolna és Chris harmadik gyermeke

svéd Magdolna hercegnő gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A svéd királyi házaspárról augusztusban derült ki, hogy harmadik gyermeküket várják, aki a napokban meg is született.

Hatalmas az öröm most a svéd királyi családban: megszületett Magdolna és férje, Chris harmadik gyermeke. Apár augusztusban jelentette be, hogy érkezik hozzájuk a harmadik trónörökös, előre tudatták, hogy márciusra várják a picit.

Megérkezett a harmadik trónörökos Magdolnáékhoz Forrás: AFP/Jonathan Nackstrand

A kicsi nemét azonban akkor még nem árulták el. Ma hajnalban azonban megérkezett a legújabb családtag, erről a palota adott ki hivatalos tájékoztatást, és már azt is lehet tudni, hogy kislányuk született - írja a Royalcentral.

A világ 10 legrosszabb országa - Ide nem jó ötlet gyermeket szülnihttp://www.life.hu/csalad/20180308-a-vilag-10-legrosszabb-orszaga-nem-jo-otlet-a-csaladalapitas-gyermekvallalas.htmlGyermeket szülni bárhol lehet, de nem mindegy, hogy milyen körülményeket tudunk szülőként biztosítani. Ez utóbbi azonban nem csupán tőlünk függ, az ország, ahol családot alapítunk is nagyban befolyásolja, hogy milyen esélyekkel indul el az életben csemeténk. Számos olyan ország van, ahol siralmas a nők helyzete, de ezek nem mindegyike szerepel a következő listán, ahol az elsődleges szempont a rossz oktatási rendszer, közbiztonság, gazdasági és egészségügyi állapot volt. Család--Csobot Adél a család segítségét kérte a születendő baba nevének kiválasztásáhozhttp://www.life.hu/csalad/20180309-csobot-adel-a-csalad-segitseget-kerte-a-szuletendo-baba-nevenek-kivalasztasahoz.htmlCsobot Adél és Istenes Bence már második gyermeküket várják. Mint kiderült: Nátán kistestvére is fiú lesz. A névválasztáshoz a család segítségét kérték, de mindenképp nemzetközi nevet szeretnének. CsaládOrigoCsobot Adél és Istenes Bence így tudta meg, hogy fiuk leszhttp://www.life.hu/csalad/20180309-csobot-adel-es-istenes-bence-igy-tudta-meg-hogy-fiuk-lesz.htmlCsobot Adél és Istenes Bence a második gyermeküket várják, ismét kisfiuk lesz: elmesélték, hogyan tudták meg a gyermekük nemét. CsaládOrigoFurcsa éjszakai szokásáról vallott Szandi és férjehttp://www.life.hu/csalad/20180309-furcsa-ejszakai-szokasarol-vallott-szandi-es-ferje-bogdan-csaba.htmlSzandi és férje a mai napig imádják egymást, és ha úgy adódik, képesek akár hajnalig is fent maradni beszélgetni, miközben kolbászt és szalonnát eszegetnek. Család--Népharag zúdul az anyára, aki zombinak öltöztette egyéves kisfiáthttp://www.life.hu/csalad/20180308-nepharag-zudul-az-anyara-aki-zombinak-oltoztette-egyeves-kisfiat.htmlZombinak öltöztette egyéves kisfiát születésnapjára és a kezébe egy emberi agy formájú tortát adott: az anyukát tette miatt most szinte szétszedi az internet népe. CsaládOrigoBerki Krisztián nem fizet gyerektartásthttp://www.life.hu/csalad/20180308-berki-krisztian-nem-fizet-gyerektartast.htmlBerki Krisztián és Pamela között nem zárult még le a harc a kislányuk felügyelete körül: erről nyilatkozott most a műsorvezető. Elárulta, nem fizet gyerektartást Pamelának. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.