Kóbor János házasság Omega szülők gyerekvállalás korkülönbség gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kóbor János 74 éves, legkisebb gyermeke, Léna pedig 11. Johsi Bharatnak mesélt arról, hogyan éli meg a gyermeknevelést a hetvenes éveiben. 

Kóbor János, az Omega zenekar alapítója azt mondja, most sokkal több időt tud 11 éves lányával, Lénával tölteni, mint annak idején fiával, Dániellel. Hiszen akkoriban a zenekar rengeteget utazott. "Volt olyan év, hogy 365 napból 300-at úton voltam. Tizedennyi időt sem tudtam Danival tölteni, mint Lénával" - mondta a Fem3 műsorában Joshi Bharatnak, aki arról kérdezte, hogyan éli meg a gyereknevelés viszontagságait 74 évesen.

Felesége, Zsóka nála 22 évvel fiatalabb, Kóbor pedig reméli, hogy a középiskolába még el tudja kísérni legkisebb gyermekét.

A világ 10 legrosszabb országa - Ide nem jó ötlet gyermeket szülnihttp://www.life.hu/csalad/20180308-a-vilag-10-legrosszabb-orszaga-nem-jo-otlet-a-csaladalapitas-gyermekvallalas.htmlGyermeket szülni bárhol lehet, de nem mindegy, hogy milyen körülményeket tudunk szülőként biztosítani. Ez utóbbi azonban nem csupán tőlünk függ, az ország, ahol családot alapítunk is nagyban befolyásolja, hogy milyen esélyekkel indul el az életben csemeténk. Számos olyan ország van, ahol siralmas a nők helyzete, de ezek nem mindegyike szerepel a következő listán, ahol az elsődleges szempont a rossz oktatási rendszer, közbiztonság, gazdasági és egészségügyi állapot volt. Család--Megszületett a svéd királyi pár, Magdolna és Chris harmadik gyermekehttp://www.life.hu/csalad/20180309-megszuletett-a-sved-kiralyi-par-magdolna-es-chris-harmadik-gyermeke.htmlA svéd királyi házaspárról augusztusban derült ki, hogy harmadik gyermeküket várják, aki a napokban meg is született. Család--Csobot Adél a család segítségét kérte a születendő baba nevének kiválasztásáhozhttp://www.life.hu/csalad/20180309-csobot-adel-a-csalad-segitseget-kerte-a-szuletendo-baba-nevenek-kivalasztasahoz.htmlCsobot Adél és Istenes Bence már második gyermeküket várják. Mint kiderült: Nátán kistestvére is fiú lesz. A névválasztáshoz a család segítségét kérték, de mindenképp nemzetközi nevet szeretnének. CsaládOrigoFurcsa éjszakai szokásáról vallott Szandi és férjehttp://www.life.hu/csalad/20180309-furcsa-ejszakai-szokasarol-vallott-szandi-es-ferje-bogdan-csaba.htmlSzandi és férje a mai napig imádják egymást, és ha úgy adódik, képesek akár hajnalig is fent maradni beszélgetni, miközben kolbászt és szalonnát eszegetnek. Család--Népharag zúdul az anyára, aki zombinak öltöztette egyéves kisfiáthttp://www.life.hu/csalad/20180308-nepharag-zudul-az-anyara-aki-zombinak-oltoztette-egyeves-kisfiat.htmlZombinak öltöztette egyéves kisfiát születésnapjára és a kezébe egy emberi agy formájú tortát adott: az anyukát tette miatt most szinte szétszedi az internet népe. CsaládOrigoBerki Krisztián nem fizet gyerektartásthttp://www.life.hu/csalad/20180308-berki-krisztian-nem-fizet-gyerektartast.htmlBerki Krisztián és Pamela között nem zárult még le a harc a kislányuk felügyelete körül: erről nyilatkozott most a műsorvezető. Elárulta, nem fizet gyerektartást Pamelának. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.