5 különbség az első és a második várandósság között

terhesség babavárás várandósság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az első és a második gyermek nevelése közt hatalmas a különbség. A tapasztalat, az idő mind közrejátszhat benne. De van valami, amiben még nagyobb a különbség, ez pedig a várandósság. Vedd elő a humorra fogékony oldaladat.

1. Az első babavárás alatt jobban odafigyelünk arra, hogy a lehető legegészségesebben, a legalakbarátabb módon étkezzünk. Kismamatornára, jógára járunk, hogy fittségünket megőrizzük. A második babánál azonban már kicsit jobban elengedjük magunkat. Ha megkívánjuk azt a mézes-mázas fánkot, bizony az esetek többségében engedünk a csábításnak. A tornához sincs már meg az akkori lelkesedésünk, érdekes módon az alakunkat azonban majdnem ugyanúgy tudjuk tartani, hiszen így is egész nap futunk a pici után – kardió kipipálva.

Az első babavárásánál kismamatornára, jógára járunk, hogy fittségünket megőrizzük Forrás: Shutterstock

2. Az első babaváráskor királynőnek érezzük magunkat. Ahogy az utcán sétálunk, mintha mindenki ránk mosolyogna, a virágok nekünk nyílnak, a leendő apuka pedig elhalmoz a figyelmével. Amikor elfáradunk, egyszerűen csak lepihenünk délután a kanapéra. A második pocaklakóval azonban már jobban előtérbe kerülnek a babavárás hátulütői: bokadagadás, vizesedés, fáradság. Egy kisgyerek mellett nem lehet lazulni, az idő felett már nem egyedül uralkodunk. Egyik kezünkkel a pici fogacskáit mossuk, miközben a másikkal próbáljuk bekenni a pocakunkat stria elleni olajjal.

3. Az első várandósság elején már lázasan vásárolunk babaruhákat, édes várakozással kezdünk bele a babaszoba megtervezésébe. A pici érkezését egy tökéletesen berendezett szoba, a szekrényben vasalt kisruhák várják. A második babavárás során hetekig húzzuk a nagytesó ruháinak előkeresését, az utolsó pillanatban szereljük össze a kiságyat. Természetesen időben elkészülünk, de csak épphogy.

Édes várakozással kezdünk bele a babaszoba kialakításásban Forrás: Shutterstock

4. Az elsőnél naponta nézegetjük magunkat a tükörben, és örömujjongással fogadjuk, ha nőtt a pocakunk. A másodiknál egyszerűen csak nyugtázzuk, hogy hétről hétre jobban hasonlítunk egy jóllakott hörcsögre.

5. Az első szülést megelőző vizsgálatok eredményeit édes könnyek közt rendszerezzük, sőt, még az interneten is utánanézünk a felsorolt adatoknak – biztosan jók-e az értékek. A másodiknál már csak próbáljuk nem elfelejteni a vizsgálati időpontokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.