A 72 éves Diane Keaton punkos stílusával mindenkit leiskolázott: heti trendjelentés

Forrás: Getty Images -
trendjelentés Diane Keaton Drew Barrymore John Corbett vörös szőnyeg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A héten sem maradtak el a különböző filmpremierek és vörös szőnyeges események. Habár volt pár izgalmas celebtrend, a hét nyertese egyértelműen Diane Keaton, aki megint megmutatta, hogy a 70 éveseké a világ. 

Punkos elegancia

Diane Keaton olyannyira beleszeretett ebbe az outfitbe, hogy szinte ugyanazt viselte a héten két eseményen is. A színésznő, aki már az Annie Hall-ban is különc stílusával tűnt ki, a héten punkosra vette a figurát. Egy római díjátadón, és az életműve előtti tisztelgésből szervezett hollywoodi gálán is ugyanazt a bakancsot viselte egy elegáns A-vonalú szoknyával. A széles öv és persze a védjegyének számító kalap sem hiányzott, a díjátadón ráadásul még jó sok ékszert is a nyakába akasztott. Mi imádtuk!

Diane Keaton Forrás: Getty Images

A hét kiegészítője

Drew Barrymore-t New York-ban kapták lencsevégre ebben a szerelésben. A vagány kiegészítők dobták fel és vittek színt a bőrdzsekis, bő nadrágos outfitbe. A táskát és a fülbevalóját is imádtuk, merész és különc, ráadásul igazi nyárcsalogató.

Drew Barrymore Forrás: Northfoto

Retró party

Zendaya, akit jól ismerünk énekesnőkét és színésznőként is, ezúttal megmutatta, hogy a divattervezés sem áll távol tőle. A 90-es évek inspirálta kollekcióját a boohoo-nak készítette. A kollekciót természetesen egy 90-es évek partyval ünnepelték, ahol jelen volt például a furcsa pózokba tekeredő Paris Hilton, illetve Sylvester Stallone lányai is, Sistine és Sophia.

Paris Hilton (balra) Sylvester Stallone lányai, Sistine és Sophia (jobbra) Forrás: Getty Images

Kockák

Blake Lively és Ryan Reynolds a New York-i Guggenhem Múzeumban jelentek meg kéz a kézben, egy kiállítás megnyitóján. Blake Lively kockás ruháját hirtelen nem is tudjuk hova tenni, az biztos, hogy nem ez a kedvenc outfitunk tőle, viszont a cipőjét egyértelműen imádjuk.

Blake Lively és Ryan Reynolds Forrás: Getty Images

Szakáll

A Szex és New York, illetve a Miért éppen Alaszka? sztárja, John Corbett egészen komoly szakállat növesztett. Tavaly év vége felé még rövid hajjal és megborotvált arccal láttuk a vörös szőnyegen, de nekünk talán ez még jobban is tetszik, habár már meglehetősen deres az a szakáll, hiába a színész is 56 éves.

John Corbett Forrás: Getty Images

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.