20 kilót hízott várandóssága alatt Fresh Viki: így adta le a felesleget!

Forrás: LifeTv/Ez zsír! -
anyaság fogyás kisbaba Fresh Viki
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gyulai Viki, vagy ahogy talán még többen ismerik, Fresh Viki volt Sarka Kata vendége vasárnap az Ez Zsír! magazinban. Viki többek között arról mesélt, hogy hány kilót szedett fel a várandósság alatt, és hogyan sikerült ezt leadnia. 

2017 augusztusában adott életet első gyermekének, Samunak Fresh Viki, aki saját bevallása szerint nagyon sokat hízott: „Több mint 20 kilót híztam. Nagyon sokat. De be kell vallanom, hogy ezért mindent meg is tettem. (nevet) Megettem, amit kívántam, és nem is jártam el edzeni. Ha lesz esetleg második gyermekem, akkor ezt biztosan másképp fogom csinálni” – vallja az egykori énekes, aki most már szigorúbb magával.

„Amikor Samu hat hónapos lett, akkor éreztem azt, hogy ideje kicsit formába hozni magam. Testmozgásként még csak a gyógytorna megy, az étkezésemre viszont nagyon is odafigyelek. Egyébként nagyon szeretek enni, és sokat is eszek, most viszont figyelek a mennyiségre, és tartom a dietetikussal kiszámolt, személyre szabott kalóriamennyiséget” – mondja Viki, akit elsősorban nem is a kilók érdekelnek, hanem a forma.

Nézd meg a teljes beszélgetést!

Azt hitték, hogy terhes, lefogyott 50 kilóthttp://www.life.hu/ez-zsir/20180629-azt-hittek-hogy-terhes-lefogyott-50-kilot-haley-hartung-kaufman.htmlKomoly traumák miatt menekült az evésbe Haley Hartung-Kaufman, akit nagymamája meghökkentő szavai döbbentettek rá, hogy mennyire elvesztette a kontrollt élete felett. Olvasd el Haley történetét! Ez Zsír!OrigoGörögdinnye diéta: kezdőktől a bevállalósokighttp://www.life.hu/ez-zsir/20180628-gorogdinnye-dieta-kezdoktol-bevallalosokig.htmlA görögdinnye a legideálisabb finomság a fogyókúrázni vágyóknak, hiszen több mint 90 százalék a víztartalma, ami csökkenti az éhségérzetet, megtisztítja a szervezetet a káros anyagoktól, és könnyen emészthető. Nyári melegben hidratál, felfrissít, valamint vitaminokkal és ásványi anyagokkal látja el szervezetet. Kezdheted a diétád egy könnyed lemondással, vagy a cél érdekében akár turbófokozatra is kapcsolhatsz. Ez Zsír!OrigoA Hemsworth fivérek titkai: kóstolj bele a kedvenc ételeikbe!http://www.life.hu/ez-zsir/20180628-a-hemsworth-fiverek-titkai-kostolj-bele-kedvenc-eteleikbe.htmlMitől néznek ki ilyen szívdöglesztően a Hemsworth testvérek? A szerencsés genetikán túl keményen megdolgoznak azért, hogy kihozzák magukból a legjobbat. Rendszeresen lejárnak konditerembe, és az étkezésükre is odafigyelnek. Néha egy-egy recepttel is meglepik a rajongóikat. Íme, Chris vega burgere, és Liam reggeli energetizáló smoothie-ja, amit te magad is könnyen elkészíthetsz. Ne csak a pasiddal kóstoltasd meg, mert te is imádni fogod! Ez Zsír!--Így sportol várandóssága alatt Konkoly Ági, egykori szépségkirálynőhttp://www.life.hu/ez-zsir/20180625-konkoly-agi-varandossagarol-meselt-az-ez-zsir-magazinban.htmlKonkoly Ági modell, egykori szépségkirálynő volt Sarka Kata vendége a vasárnapi Ez Zsír! magazinban. Ági, aki második gyermekével várandós, többek között arról mesélt, hogyan sportol kismamaként. Ez Zsír!OrigoÍgy gyógyult ki az érzelmi evésből a fiatal lány, Alannahttp://www.life.hu/ez-zsir/20180627-alanna-maniscalco-kigyogyult-az-erzelmi-evesbol.htmlAlanna Maniscalco sok-sok éve a teltebb nők táborát erősítette, mire rájött, hogy súlyos érzelmi evő. Nem sokkal később kiderült, hogy más testi betegsége is van, ami miatt többször műteni kellett. Ennek ellenére sikerült összeszednie magát, ma pedig boldog és egészséges. Ismerd meg a történetét. Ez Zsír!OrigoEgy szerep kedvéért hízott 23 kilót Charlize Theron: így adta lehttp://www.life.hu/ez-zsir/20180620-egy-szerep-kedveert-hizott-23-kilot-charlize-theron.htmlCharlize Theron neve és a túlsúly ritkán hangzik el egy mondaton belül, hiszen soha nem voltak problémái a kilókkal. Egy szerep kedvéért azonban több mint 20 kilót szedett fel a színésznő, aki a forgatást követően arról számolt be: meglepően nehéz volt leadni a felesleget. Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.