Kollányi Zsuzsinak részleges terhességmegszakítást javasolt az egyik orvos

ikrek terhesség orvos terhességmegszakítás Kollányi Zsuzsi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kollányi Zsuzsi hónapokig titkolta, hogy ikrei születtek, ami nem is csoda: hihetetlenül problémás volt a terhessége. Ma már azonban bátran beszél a megpróbáltatásokról, hiszen mindkét fia jól van. 

Kollányi Zsuzsi nem véletlenül titkolta hónapokig, hogy ikrei születtek. Augusztus elején adott életet gyermekeinek az énekesnő, Bálint 1900 grammal, Bence pedig 1140 grammal látta meg a napvilágot. Utóbbinak köldöksérve is volt, ami miatt azonnal átszállították egy másik kórházba és megműtötték, míg a másik kicsi rögtön inkubátorba került. Az anyukának idő kellett, hogy feldolgozza a drámai pillanatokat, de a terhessége sem volt egyszerű, ezért nem beszélt eddig a történtekről.

Kollányi Zsuzsinak nem volt egyszerű terhessége Forrás: TV2

„Nagyon sok probléma volt a terhességem körül, emiatt nem volt annyira komfortos beszélnünk erről” – mondta Zsuzsi a Mokkában. Veszélyeztetett terhes volt, így az összes figyelmüket a gyerekek kötötték le, mással egyáltalán nem foglalkoztak. Szerencsére mindkét kisfiú otthon van már, és egészségesek, így már beszélni is könnyebb a nehézségekről.

akkor már lehetett tudni, a kisebbik fiunkat műteni kell majd. Illetve voltak áramlási problémái,

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.