20 évig menekült gyermekével férje elől egy amerikai nő

Forrás: Thinkstock -
depresszió menekülés gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Interjút adott az az amerikai édesanya, aki közel 20 évig bujkált a nagyvilágban férje elől gyermekével.

Miután a súlyos bipoláris zavarban és depresszióban szenvedő Dorothy Lee Barnettől 1994-ben megvonta a bíróság a szülői jogokat, a nő úgy döntött, elszökik 11 hónapos kislányával. Külföldre utaztak és először Dél-Afrikában kötöttek ki. Itt a nő álnevet használva újra férjhez ment.

Később azonban otthagyta a férfit és gyermekével Új-Zélandon, majd Ausztráliában telepedett le. Itt buktatta le őt egy régi ismerős 2013-ban.

A kislány, aki akkorra már 19 éves felnőtt nővé cseperedett, mit sem tudott az egész menekülésről, döbbenten nézte végig, ahogyan anyját elviszik a rendőrök.

A kép csak illusztráció Forrás: Thinkstock

A nő most először beszélt őszintén az életéről.

Úgy érzem, az FBI és a hatóságok is alábecsültek engem” – kezdte vallomását az asszony, aki a menekülés közben folyamatosan naplót írt, hogy a lánya felnőttként majd elolvashassa és megérthesse a történteket.

Nagyon szerettem volna már gyermeket, de a férjem nem akart. Amikor megmondtam neki, hogy babát várok, az volt a válasza, oké, akkor vetesd el.”

Állítólag a férfi agresszív volt, és el akarta a nőt üldözni a házból. Ekkor Dorothy már pirulákat szedett depressziójára.

Folyamatosan terrorizált és senki nem segített nekem. Nem volt más választásom, kidolgoztam a szökés tervét.”

Az asszony, aki emberrablás miatt 21 hónapig ült börtönben, most is úgy véli, nem követett el hibát akkor, amikor kislányával együtt elmenekült – írja a DailyMail.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.