Anyának és lányának ugyanaz a férje – Egy igen bizarr bigámia hagyománya

Forrás: Shutterstock -
mandi törzs házasság feleség Banglades anya törzsi hagyomány férj bigámia gyermekházasság gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 30 éves bangladesi lány sosem álmodhatott szerelemről, ahogy arról sem, hogy maga választhatja meg jövendőbelijét. Orola Dalbot ugyanis már 3 éves kora óta házas. A férje nem más, mint édesanyja második hitvese, Noten.

Orola fiatalon veszítette el édesapját, anyja pedig özvegyként újraházasodott. A mandi törzsben erre csak úgy van lehetősége, ha az elhunyt férje klánjából választ magának új párt. A még egyedülálló férfiak azonban az esetek többségében jóval fiatalabbak hitvesüknél, így az a hagyomány alakult ki, hogy az özvegy az egyik leányát második menyasszonynak jelöli ki. Ő lesz majd az, aki átveszi anyja helyét, miután nővé érett. Ebbe pedig beletartozik az összes házastársi feladat, a szex is. Így történhet meg, hogy egy ilyen esküvőn, a fiatal mandi férfi egyszerre két feleséget is kap. A csupán pár éves Orola és anyja, Mittamoni közös ceremónián mentek hozzá Notenhez, ám erről a lány egészen serdülőkoráig mit sem tudott.

A csupán pár éves Orola és anyja, Mittamoni közös ceremónián mentek hozzá Notenhez (Illusztráció) Forrás: Shutterstock

Amikor Orola számára kiderült, hogy anyja férjével kell leélnie az életét, teljesen ledöbbent, és első gondolata az volt, hogy elmenekül. Édesanyja azonban azt mondta neki, nem tehet mást, el kell fogadnia ezt a helyzetet.

Miután Mittamoni 25 évesen elvesztette a férjét, nem akart egyedül maradni. A törzs felajánlotta számára a 17 éves Notent, azzal a feltétellel, hogy feleségül veszi Orolát is.

Orola Dalbot három gyermeket szült Notennek – egy fiút, aki most 14 éves, és két lányt, akik 7 és 1,5 évesek – míg az anyjának egy fia és egy lánya született a férfitól. A nyolctagú család egy kis házban él, ahol nincs folyóvíz. Orola és Mittamoni közösen egy néhány hektáros földterület tulajdonosai, ananászt és banánt termelnek, ebből élnek, igen szerényen.

Lapozz, és többek között tudd meg, miként élte meg mindezt Orola édesanyja!

Ő kergette bele ebbe a helyzetbe, mégis őrülten féltékeny volt a saját lányára.

Bár Mittamoni jól tudta, mire vállalkozik, arra talán ő sem számított, mennyire megszereti az új férjét, és milyen érzéseket kelt majd benne, mikor a lánya is tényleges feleséggé lép elő ebben a hármas kapcsolatban. Orola mindössze 15 éves volt, amikor Noten először kívánta gyakorolni hitvesi jogait. Mittamoni azonban nem a lányáért, hanem a saját helyzetéért aggódott azokon az éjjeleken, amikor a férje nem mellé bújt be az ágyba. Anya és lánya között feszülté vált a kapcsolat, amely mérgezésig fajult. Egyszer édesanyja a lány ételébe egy enyhén mérgező növényt tett, amelytől Orola rosszul lett, és többször hányt. Ezt kihasználva azt az éjszakát Mittamoni ismét szeretett férje mellett tölthette. A rivalizáció végleg lerombolta a két nő közti köteléket.

Mittamoni talán maga sem gondolta, mennyire megszereti az új férjét, és milyen érzéseket kelt majd benne, mikor a lánya is tényleges feleséggé lép elő Fotó: ERIC RECHSTEINER

Orola egy ideig lázadt újdonsült szerepe ellen. Gondolatait, fájdalmát azonban senkivel, se édesanyjával, se barátnőivel nem tudta megosztani – akiktől fokozatosan eltávolodott, hiszen előttük ott volt még az élet, a párválasztás boldog és felszabadult ígéretével. Ez a fajta elszigeteltség annyira bántotta, hogy már az öngyilkosság gondolata is felvetült benne, ám ekkor megtudta, hogy várandós, és ez új célt adott az életének.

Így látja a történéseket Orola édesanyja

Mittamoni szerint a férje halála után szüksége volt egy férfira, aki segít neki a ház körül és a földeken, és Noten volt az egyetlen szóba jöhető férjjelölt. A házasságot azonban a vének csak úgy engedték, ha Orola később átveszi az anyja helyét. Nem volt más választása, beleegyezett.

Ugyanakkor elmondta azt is, mennyire nehéz és fájdalmas volt számára, amikor a második férjén – akit valóban nagyon szeretett – osztozni kényszerült a lányával.

A többi matriarchális társadalomhoz hasonlóan a mandiknál is a nők birtokolják a vagyont és öröklik azt, valamint ők felügyelik a családi gazdaságot és bevételeket. A fiatal lány szemében kétszeresen is igazságtalan volt a helyzet, mivel a mandi nők az esetek többségében maguk választhatják meg partnerüket. Ők kezdeményeznek, és ők is tesznek javaslatot a házasságra.

A mandi házasság nem csupán két emberről szól, ez egyben a klánok közti gazdagság megerősítése is. Épp ezért volt elengedhetetlen, hogy az özvegy Mittamoni elhunyt hitvese klánjából válasszon magának új férjet.

Orola szemében igazságtalan volt a helyzet, mivel a mandi nők az esetek többségében maguk választhatják meg partnerüket Fotó: ERIC RECHSTEINER

Azzal, hogy a lánya ugyanahhoz a férfihoz ment hozzá, mint ő, két fontos dolgot ért el: az első, hogy a családban hosszú ideig lesz termékeny nő, aki tud gyermeket szülni, így növelve a família gazdagságát, a második, hogy női klánjuk tovább megtarthatja a hatalmát, hiszen halála után a lánya megvédi majd azt.

Az elmúlt években sok kívülálló úgy látta, hogy az úgynevezett anya-lánya házassági szokás megszűnt, ami nagyban köszönhető a katolikus misszióknak.

Ugyanakkor – miközben nincsenek hivatalos adatok – egy helyi vezető, Shulekha Mrong azt állítja, hogy a mai napig vannak olyan családok, ahol még mindig követik az anya-lánya házasság hagyományát, épp csak nem beszélnek róla nyíltan. Ő megérti ugyan a motivációjukat, mégis ellenzi ezt a szokást, hiszen rendkívül igazságtalan a fiatal lányokkal szemben. Elveszi tőlük a választás szabadságát, ugyanakkor egy ilyen fajta hármas kapcsolat – amelyben férjükön édesanyjukkal osztoznak – pszichésen rendkívül megterhelő.

A történetre a Marie Claire oldalán bukkantunk rá.

10 ország, ahol a nők helyzete a mai napig siralmas (18+)http://www.life.hu/csalad/20170826-10-orszag-ahol-a-nok-helyzete-a-mai-napig-rossz-siralmas.htmlMár írtunk 10 olyan országról, ahol bizony kifejezetten jó nőnek lenni. Most azonban ezek ellenpólusát mutatjuk meg; olyan államokat, ahol a nők helyzete a mai nap is siralmas, alsóbbrendűnek, tárgynak tartják őket és vérforraló elbánásban van részük. Család--Nők a volán mögött: szakítsunk a férfiak terjesztette sztereotípiákkalhttp://www.life.hu/csalad/20190109-nok-a-volan-mogott-sztereotipiak-es-az-igazsag.htmlTalán a mi környezetünkben is élnek olyan férfiak, akik előszeretettel hangsúlyozzák, milyen jól vezetnek. És talán mi is láttunk már olyan hölgyeket, akik rettegve ültek be a volán mögé. Tényleg jobban vezetnek a férfiak? Vagy csak az elménk játéka, hogy nőként csapnivaló sofőrnek érezzük magunkat? CsaládOrigoSporttörténelmet írt, ő lett az első női bíró NFL playoff mérkőzésenhttp://www.life.hu/csalad/20190113-no-egyenjogusag-sporttortenelmet-irt-sarah-thomas-lett-az-elso-noi-biro-nfl-merkozesen.htmlVasárnap ledőlt egy fal, a női játékvezetők nem létező történelemkönyvébe bekerült egy név: Sarah Thomas. Egy korábbi cikkünkben már felsorolt nagysorsú nőkhöz hasonlóan ez a hölgy is hatalmas lépést tett a női egyenjogúság és a női szaktudás elismeréséért. Család--Négy generáció egy képen – Végre egy valóban szuper internetes kihíváshttp://www.life.hu/csalad/20190108-negy-generacio-egy-kepen-internetes-kihivas.htmlAz internetes kihívásokban rejlő abszurditásokról és veszélyekről korábban már írtunk. Most azonban egy olyan indult hódító útjára, amely megható és igazán szívet melengető. CsaládOrigoNézd meg, hogy élnek a világ legszegényebb családjai: fotókhttp://www.life.hu/csalad/20180619-igy-elnek-a-vilag-legszegenyebb-csaladjai-fotok.htmlSokan felháborodnak, ha időnként túlórázniuk kell, ha netán pár órára elzárják a vizet, vagy az áramszünet miatt nem tudják este nézni a tévét. A világon azonban rengeteg nagyon szegény család él, akik heti több órán át hordják a vizet, hogy legyen mit inniuk, vagy épp a családfő közel 90 (!) órát dolgozik hetente, hogy legyen mit enniük. CsaládOrigoKijátszották az egyházat, és leszbikusként elsőként kötöttek melegházasságothttp://www.life.hu/csalad/20180226-leszbikuskent-elsokent-kotottek-meleghazassagot-spanyolorszagban.htmlMa már a legtöbb országban nem számít kimondottan tabunak a homoszexualitás, főként a leszbikus kapcsolatokkal szemben „elnézőek” az emberek. Ám 117 évvel ezelőtt, ha két nő szeretett egymásba, akkor semmi jóra sem számíthattak; kiközösítés, megvetés. Azok, akik vállalták önmagukat és párra leltek, házasságra még legmerészebb álmaikban sem mertek gondolni. Két szerelmes spanyol nő kivételével, akik kijátszva a rendszert összeházasodtak. Ez az ő történetük. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.