Schobert Norbi megmutatta, mennyire izmos volt 22 évvel ezelőtt

izom kor Schobert Norbert életmód sport
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kilók elleni harcra tette fel az életét Schobert Norbi. A fitneszguru most megmutatta, hogyan festett 22 évvel ezelőtt. 

„Itt egy 22 éves képem. Most találtam. Az első kazettám a Madness forgatásakor készült. Napi 1 futóedzés a rendőrökkel, napi 4 megtartott aerobikóra a megélhetésért és napi 1 óra súlyzó, hogy ne tűnjek el” – írta a fotójához Schobert Norbert. A fitneszguru egyébként egy napokban tartott előadáson elmondta, hogy széfben őrzi azt az űrhajósoknak készült diétát, amelynek alapján kifejlesztette a saját módszerét.

„A kort nem tudom, de a formát visszahozom. Lájk, ha velem tartasz!” – zárta sorait Schobert Norbert, aki az akkori divatnak megfelelően egy aprócska farmersortban és egy trikóban pózol.

Csak 10 perc a feszes és kerek popsiérthttp://www.life.hu/ez-zsir/20190131-10-perc-a-feszes-es-kerek-popsiert.htmlHa csak napi 10 percet rá tudsz szánni arra, hogy formába hozd magad, már azzal is szép eredményeket érhetsz el. A következő gyakorlatsor a feszes és kerek popsiról szól! Ez Zsír!OrigoPalik László elmondta, miért fogyott lehttp://www.life.hu/ez-zsir/20190203-palik-laszlo-teves-elmondta-miert-fogyott-le.htmlAz Exatlon Hungary házigazdája, Palik László őszintén vallott arról, miért döntött úgy, hogy életmódot vált. Ez Zsír!--Meleg smoothie-k hideg napokra: csokis és banános receptekhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190130-meleg-smoothiek-hideg-napokra.htmlA smoothie-ról egy gyümölcsökben, zöldségekben gazdag, üdítő nyári ital jut eszünkbe, pedig a télies verziókat is érdemes kipróbálni. Indíthatjuk a napot egy csokis-zabos vagy egy banános-datolyás itallal, amely a megszokott smoothie-hoz hasonlóan egészséges, bővelkedik fontos tápanyagokban, és nagyon finom is. Ez Zsír!OrigoEgy friss kutatás szerint el kellene hagynunk a reggelithttp://www.life.hu/ez-zsir/20190131-egy-friss-kutatas-szerint-el-kellene-hagynunk-a-reggelit-sokan-tamadjak-a-kijelentest.htmlAz ausztrál Monash Egyetem kutatói azt állítják, hogy 260 kalóriát spórolhatunk meg naponta, ha kihagyjuk a reggelit. Azt állítják, hogy ez semmilyen negatív hatással nincs a szervezetünkre. Az elméletet szkeptikusan fogadták más szakértők. Ez Zsír!OrigoSütő Enikő elképesztő alakot villantott fürdőruhábanhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190131-suto-eniko-elkepeszto-alakot-villantott-furduruhaban.htmlMég mindig nem lehet panasz az 59 éves modell, Sütő Enikő alakjára és külsejére. Most fürdőruhában mutatta meg magát. Ez Zsír!OrigoSikertörténet: 65 kilót fogyott az étrendje átalakításávalhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190130-ashley-javar-64-kilot-fogyott-az-etrendje-megvaltoztatasaval.htmlAshley Javar már ötéves korában tudta, hogy túlsúlyos, de közel húsz évnek kellett eltelnie, hogy ezen változtatni tudjon. A kórházban eltöltött napok, a kiszolgáltatottság ébresztették rá, hogy nem mehet ez így tovább. Ismerd meg Ashley történetét! Ez Zsír!Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.