Ördög Nóra elmondta, milyen volt, amikor megtudta, hogy másodszorra is várandós

Születés szülés Nánási Pál család várandós szeretet gyermek terhes Ördög Nóra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem sokkal első gyermeke, Mici születése után újra teherbe esett Ördög Nóra. Most elmesélte, hogyan reagált a meglepő hírre. 

"Mondtam az Erika barátnőmnek, hogy vegyen már egy tesztet, mert van egy olyan furcsa megérzésem. De magamtól is elhessegettem ezt a gondolatot" – mesélte Ördög Nóra Kandász Andrea műsorában, amikor arról kérdezték, hogyan élte meg, amikor megtudta: másodszorra is gyermeket vár. Nem sokkal az után esett teherbe, hogy befejezte Mici szoptatását, akiért évekig küzdöttek.

"Két hétig kerülgettem a tesztet. Annyira nem is tartottam fontosnak, meg nem is gondoltam, hogy ez komoly lehet. Azért csináltam csak meg, mert munkások jöttek-mentek a házunkban, valamit felújítottunk" – folytatta a műsorvezető, aki nem akarta, hogy a munkások lássák az asztal közepén heverő terhességi tesztet. Ám amikor megtudta az eredményt, úrrá lett rajta a döbbenet:

"Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam – mondta Ördög Nóra. – Teljesen meg voltam zavarodva" – tette hozzá.

"Beültem a kocsiba, elkezdtem autókázni, azon gondolkodtam, hogy hova menjek" – emlékezett vissza Ördög Nóra. Végül a férjéhez, Nánási Pálhoz indult, akivel még ott közölte a hírt.

"Ránéztem a Micire, és zokogni kezdtem, hogy ez a szegény kislány milyen kevés időt kapott egymagában, hogy ő legyen egyedül a gyerekünk" – fogalmazott a műsorvezető. Ám miután felocsúdtak a döbbenetből, nagyon örültek a hírnek.

Valentin-napi ajándékok a környezettudatosság jegyébenhttp://www.life.hu/csalad/20190205-valentin-nap-ajandek-otletek-a-kornyezettudatossag-jegyeben.htmlMikor a fenyőágak és a csengettyűk a szívecskéknek adják át a helyüket az üzletek kirakataiban, már tudjuk, hogy nyakunkon a Valentin-nap. Ha nem döntöttél még, mivel lepd meg a szerelmedet, és az ajándékozás során környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vennél, összeállításunkban te is találsz kedvedre való megoldást. CsaládOrigoKépzeld el magad álomnyugdíjasként – Mutatjuk, mi kell hozzáhttp://www.life.hu/csalad/20190201-kepzeld-el-magad-alomnyugdijaskent-ongondoskodas.htmlNyugdíjas éveinkre sajnos nem gondolunk elég gyakran. Fontos számunkra a most, de a jövővel kapcsolatban csupán elképzeléseink vannak, pedig ahhoz, hogy nyugodt és biztos időskort érhessünk el, már most, minél előbb rá kell lépnünk az öngondoskodás útjára. CsaládOrigoSimon Dorante-Day mindenáron be akarja bizonyítani, hogy ő Károly és Kamilla eltitkolt gyerekehttp://www.life.hu/csalad/20190205-simon-dorante-day-mindenaron-be-akarja-bizonyitani-hogy-o-karoly-es-kamilla-eltitkolt-gyereke.htmlAz 52 éves Simon Dorante-Day azt állítja, hogy ő Károly és Kamilla szerelemgyereke. Az elmúlt években sokszor próbálta meggyőzni a közvéleményt arról, hogy igazat mond, most pedig azt állítja, Diana hercegné is tudott az ő születéséről. Család--Sztárok gyermekei, akik megjárták a börtönt http://www.life.hu/csalad/20190204-sztarok-gyerekei-akik-megjartak-a-bortont.htmlNincs az a hírnév, díj és elismerés, amely ellensúlyozná, ha gyermekünk végzetes hibát vét. A következőkben olyan sztárok fiairól lesz szó, akik nem apró szabálysértések miatt álltak bíróság elé: emberölés, drogterjesztés is van a számlájukon. CsaládOrigoHarry herceg el akart utazni apjával Lady Diana holttestéérthttp://www.life.hu/csalad/20190205-harry-herceg-el-akart-utazni-apjaval-lady-diana-holttesteert.htmlMég csak 12 éves volt Harry herceg, amikor édesanyja, Lady Diana Franciaországban autóbalesetben elhunyt. Az ifjú herceg édesapjával akart tartani, hogy visszavigyék édesanyja holttestét Angliába, de Károly herceg ezt nem engedte. Család--Így segítsd gyermeked pályaválasztását - Szülői támogatás és a továbbtanulás http://www.life.hu/csalad/20190131-segitsd-gyermeked-palyavalasztasat-szuloi-tamogatas-es-a-tovabbtanulas.htmlTizennyolc évesen, az érettségi küszöbén sokan nem tudják eldönteni, milyen munka lenne számukra ideális. Aki továbbtanuláson töri a fejét, annak ideje végiggondolnia, mely intézmény mellett döntsön, hiszen február 15-én jár le a felsőoktatási jelentkezés határideje. Hogyan segíthetjük szülőként gyermekünk pályaválasztását? Cikkünkben erre mutatunk néhány példát. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.