Szabó Győző nyomkövetős okosórát vett gyermekének

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu -
nyomkövető okosóra Szabó Győző gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szabó Győző nyomkövetőt vásárolt a gyermekének, hogy ne téveszthesse szem elől. Mivel még okostelefont nem kaphat a 8 éves Misi, ezzel a kütyüvel kell beérnie.

Aggódó szülőként vásárolt nyomkövetős okosórát gyermekének Szabó Győző. „Nem sokkal a mostani tanév kezdete után történt, hogy egy forgatási csúszás miatt nem tudtam időben odaérni Misiért az iskolájához. Judit előre szólt, hogy nem lesz elérhető, de így még több időbe telt, mire megszereztem az illetékes tanárnő számát. Akkor döntöttem el, hogy nem akarok még egyszer átélni ilyen stresszhelyzetet. Korábban láttam hirdetést erről a gyereknyomkövetőről, és Judit is hasznosnak tartotta" – mondta a Blikknek a színész, aki azért nem nézegeti folyton, hol jár a gyerek.

Szabó Győző nyomkövetős órát vett gyermekének Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Azért egy kezemen meg tudom számolni, hogy az utóbbi öt hónapban erre hányszor került sor. Nem kémkedek Misi után, és a telefonos funkciót is ritkán használom, de megnyugtató, hogy bárhol elérhetem" – tette hozzá Győző, a kütyüvel ugyanis telefonálni is lehet. „Bár néhány osztálytársának már van okostelefonja, Misi elfogadta, hogy ezt a versenyt nem tudja tartani: 12 éves kora előtt biztosan nem lesz mobilja, de így most neki is van hasonló kütyüje" – mondta a színész.

Holtomiglan-holtodiglan – Vonzóbb a vadházasság, mint a menyegzőhttp://www.life.hu/csalad/20190213-holtomiglanholtodiglan-vonzobb-a-vad-hazassag-mint-a-menyegzo.htmlFebruárban a Valentin-nap és a Házasság Hete rendezvénysorozat a szerelmesek és a házasulandók felé irányítja a figyelmet. Az aktuális tendenciák viszont azt mutatják, hogy a házasság hivatalos formája helyett egyre többen választják az együtt- vagy a különélést. Vajon miért vonzóbb a vadházasság vagy a szinglilét, mint a menyegző? CsaládOrigoVideóklipben szerepel Kasza Tibi kislányahttp://www.life.hu/csalad/20190214-videoklipben-szerepel-kasza-tibi-kislanya-amit-kasza-tibi-rendezett-thaifoldon.htmlKözel egy évtizednyi kihagyás után Kasza Tibi ismét a zeneiparban... CsaládOrigoFelmérés: a tinik közel 40 százalékától már kértek erotikus fotót chatbeszélgetésbenhttp://www.life.hu/csalad/20190214-felmeres-a-tinik-kozel-40-szazalekatol-mar-kertek-erotikus-fotot-chatbeszelgetesben.htmlA tinik közel 40 százalékától már kértek erotikus fotót chatbeszélgetésben – derült ki egy friss felmérésből. CsaládOrigoNyílt levél a barátomnak, akit szeretek, de szakítani fogok velehttp://www.life.hu/csalad/20190213-nyilt-level-a-baratomnak-akit-szeretek-de-szakitani-fogok-vele-olvasoi-level.htmlEgy igen érdekes olvasói levelet kaptunk, amelyben a szerelem különböző hévvel való megélése jelent terhet egy kapcsolatban. Sőt, egyenesen egy szakításba csöppenhetünk, ami csak pár nap múlva lesz kimondva. CsaládOrigoRockzenekar klipjében táncol Kamarás Iván 75 éves édesanyja, Uhrik Teodórahttp://www.life.hu/csalad/20190214-rockzenekar-klipjeben-tancol-kamaras-ivan-75-eves-edesanyja-uhrik-teodora.htmlA 30Y új klipjében táncol Kamarás Iván édesanyja, Uhrik Teodóra táncművész. CsaládOrigoAmbrus Attila gyermeke az Anna nevet kapta a Viszkis nagymamája utánhttp://www.life.hu/csalad/20190214-ambrus-attila-gyermeke-az-anna-nevet-kapta-a-viszkis-nagymamaja-utan.htmlMegszületett a Viszkis első gyermeke, az anyuka és a baba is jól vannak. A kislány az Anna nevet kapta, most pedig az is kiderült, kiről nevezték el Attiláék a gyermeküket. Család--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.