Epres Panni a családi életről: anyaként is ki tud teljesedni a modell

Epres Panni modell anyaság szoptatás család hízás manöken énidő sport
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Epres Panni családi titkokat árult el a Life.hu-nak. A manöken elmondta, hogyan éli meg a nőiességet anyaként, és azt is megosztotta velünk, miként fogyott le az első szülését követően, amikor nagyjából 30 kiló pluszt szedett fel. Megtudhattuk azt is, hogyan lelte meg kisgyermekes édesanyaként az énidőt a hétköznapi apróságokban.

Az erős nők ott állnak mögöttünk – A világ „elsői” http://www.life.hu/csalad/20190304-az-eros-nok-ott-allnak-mogottunk-a-vilag-elso-noi-urhajosa-es-pilotaja.htmlSokuk neve ismeretlenül csenghet, pedig minden nőnek büszkének kellene lennie rájuk. Az „elsők” koruk igazi hírességei közé tartoztak, munkájuk, úttörő hozzáállásuk rengeteget tett a emancipáció felé vezető úton. Ám ami még fontosabb, ott állnak előttünk bizonyítékként, hogy mi nők is bármit elérhetünk, ha hiszünk magunkban és teszünk az álmainkért. CsaládOrigoA 16 éves fiú állatai szinte lemásznak a papírról, a rajztehetsége megkérdőjelezhetetlenhttp://www.life.hu/csalad/20190306-du-an-krtolica-allatai-szinte-lemasznak-a-papirrol-rajztehetsege-megkerdojelezhetetlen.htmlEgy gyermeket akkor nevezhetünk tehetségesnek, ha koránál jóval előrébb mutató képességekről tesz tanúbizonyságot. Ez megnyilvánulhat például mozgásban, logikában vagy – mint esetünkben – kézügyességben és gondolkodásban. A gyerek ugyanakkor csak abban az esetben tudja kamatoztatni a tehetségét, ha elég elkötelezett és szorgalmas, valamint a szülői oldalról is kellő figyelmet és támogatást kap. Ilyen a 16 éves, Szerbiában élő fiú is, Dušan Krtolica. CsaládOrigoMegmutatta hathetes kislányát, Júliát Kovács Katalinhttp://www.life.hu/csalad/20190307-megmutatta-hathetes-kislanyat-juliat-kovacs-katalin.htmlKovács Katalin második gyermeke hat hete született meg, és most megmutatta a kislányt a kajakos. Család--Gyereket szült a transznemű férfi, Wyley Simpson: rengetegen bántották miattahttp://www.life.hu/csalad/20190307-gyermeket-szult-a-transznemu-ferfi-wyley-simpson-rengetegen-bantottak.htmlA transznemű férfi, Wyley Simpson egészséges gyermeknek adott életet. Meglepődött, amikor megtudta, hogy várandós, rengeteg bántást kapott miatta, de úgy érzi, megérte. CsaládOrigoA nagy nap és a haldokló bolygó - Ettől lesz zöld egy esküvőhttp://www.life.hu/csalad/20190307-a-nagy-nap-es-a-haldoklo-bolygo-ettol-lesz-kornyezettudatos-egy-eskuvo.htmlAhogy melegszik az idő, egyre inkább beindul az esküvői szezon, a nagy nap és az előkészületek során pedig tetemes mennyiségű hulladékot termelünk. A házasságkötésnek azonban nem feltétlenül kell együtt járnia klímaváltozást okozó tevékenységekkel. Néhány egyszerű praktikával sokat tehetünk bolygónk és saját magunk egészségéért. CsaládÉdesdeden alvó kisfiáról posztolt Szinetár Dórahttp://www.life.hu/csalad/20190307-edesdeden-alvo-kisfiarol-posztolt-szinetar-dora.htmlTündéri fotót posztolt fiáról, Benjáminról Szinetár Dóra. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.