Kínában rehabilitációs központokban kezelik az internetfüggő fiatalokat

Forrás: Getty Images/2005 Cancan Chu -
játékfüggőség Kína internetfüggőség fiatalok rehabilitációs kezelés függőség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Folyton a telefonján lóg, az estéi csak a számítógépes játékokról szólnak, netán ki sem lehet robbantani a gép elől, és ha mégis erre kényszerül, látványosan szenved? Nos, az internetfüggőségnek komoly élettani és szociális hatásai vannak, melyek hosszú távon könnyen tönkretehetik az addiktív személy életét. A tünetek mellett fontos felismerni azt is, hogy mely típusba tartozik, és minél előbb elérni, hogy kezelést kérjen. Kínában például már évek óta működnek Internet-függőségi Rehabilitációs Központok, ám abban nem lehetünk biztosak, hogy ezek a katonai mintát követő intézmények jelentik a valódi kiutat.

A YouTube a kisgyerekek heroinja; eufóriát és kemény függőséget is okozhat


Tegyük a szívünkre a kezünket, és úgy mondjuk, hogy sohase adtuk oda a mobilt vagy a tabletet a gyerek kezébe, hogy ezzel pár perc időhöz jussunk. A YouTube-ra nem kell véres szemmel tekinteni, sok jó dolgot találhat ott magának a gyerkőc, de érdemes figyelmesen követni, hogy mit néz rajta, és nem elsősorban a felnőtt tartalmak miatt. Olvasd tovább!

Az internetfüggőség 2013 óta minősül mentális betegségnek - a Mentális Rendellenességek Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyv (DSM) V. mellékletében jelent meg először ennek a zavarnak a leírása.

A függő fiatal csak az internetre figyel, egyre több időt kell a világhálón töltenie, hogy elégedettséget érezzen Forrás: Shutterstock

A beteg tünetei között olyanok szerepelnek, mint amiket például egy alkohol- vagy drogfüggő esetében is tapasztalhatunk, épp csak a függés tárgya változik.

Figyelme fókuszában elsődlegesen az internet áll, egyre több időt kell a világhálón töltenie, hogy elégedettséget érezzen, képtelen kordában tartani, csökkenteni az internethasználatot, megvonásakor levertség, nyugtalanság, ingerültség észlelhető, saját személyes szociális kapcsolatait, munkáját, iskoláját veszélyezteti függősége, a rosszkedv, csalódás elől az internethez menekül.

Az internetfüggőség öt típusát különböztetjük meg:

1. Felnőtt tartalmak, azaz a szex- és pornóoldalak kényszeres használata
2. Közösségi oldalaktól, chatfelületektől való függés, tehát az online kapcsolatok túlértékelése a személyesekkel szemben
3. Online szerencsejáték-, vásárlás-, üzletelés-függőség
4. Túlzott információszerzési kényszer, vagyis állandó internetes szörfölés
5. Számítógépes és mobil applikációs játékoktól való függés

A számítógépes és mobil applikációs játékoktól való függés komoly probléma a fiatalok között Forrás: Shutterstock

A 21. század rohamos fejlődése tehát újfajta függőséget, emberi életeket romba döntő betegséget idézett elő. A legszörnyűbb azonban az, hogy az internetfüggők nagy százaléka tizenéves, akikre a társadalom jövőjét alapozná. A szülők vagy nincsenek tisztában az internethasználat veszélyeivel – és itt most nem a kéretlen tartalmakra gondolunk –, vagy nem érzik szükségét felügyelni annak mennyiségét. A függőség pedig hamar átveheti a fiatal feletti uralmat.

Kína volt a legelső ország, aki 2008-ban elismerte az internetfüggőséget mint létező jelenséget, és kezelésére különböző „leszoktató” bentlakásos intézményeket hozott létre. Az egyik ilyenben járt pár éve Jamie Fullerton újságíró.

Lapozz, és tudd meg, mik történnek ezekben a kínai táborokban.

Erőszak és bezártság

Arról, hogy ezekben a gyakorlatilag katonai mintára működő táborokban durván bánnak a bentlakókkal, már korábban is szivárogtak ki hírek. Ilyen volt a 18 éves Li Ao halála, akinek teste számos külső és belső sérülést mutatott.

Két éve egy 16 éves fiú követett el öngyilkosságot Xi'an városának északi központjában, az épület ötödik emeletéről ugrott ki. 2016 szeptemberében pedig talán még ennél is tragikusabb eset történt. Az északkínai Heilongjiang tartományban egy 16 éves lány ölte meg saját anyját, bosszút állva azért, mert elküldte egy internetfüggőséget kezelő központba.

A tábor katonai mintára működik, ahol az erőszak mindennapos Forrás: AFP/Eyepress News

Fullerton a testi fenyítésnek ugyan csak egyszer volt szemtanúja – az udvaron gyakorlatozás közben az egyik fiú nevetett, mire a felügyelő megütötte –, de folyamatosan érezte, hogy visszafogják magukat miatta.

A pekingi központba érkezve azt kérte, úgy bánjanak vele, ahogy a többi beteggel. Militaryruhát kapott, megvonták tőle az összes, a központ főnöke, Tao Ran – a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg korábbi ezredese – által csak elektromos heroinnak nevezett eszközt, és elhelyezték egy nyolcszemélyes, emeletes ágyakkal ellátott szobában. Estére lezárták a szárnyakat, az ablakokon rácsok voltak, a szobákat pedig kamerák figyelték, mindezt azért, hogy az esetleges szökéseket megakadályozzák.

A börtönszerű, magas falakkal elzárt épületegyüttesben körülbelül 80, 16–17 éves fiatalt kezeltek, akiknek többségét szüleik kényszerítettek a rehabilitációra. Az itt lévő tizenévesek közül csak kevesen mertek az újságíróval szóba állni: egy lopott pillanatban az egyik azt súgta oda Fullertonnak, hogy ezen a helyen átmossák az agyát.

A játékfüggő tizenéveseket különböző kezeléseknek vetik alá Forrás: Getty Images/2005 Cancan Chu

A katonai élet, mely hajnali ébresztést, csoportos tornagyakorlatokat és üléseket, valamint korai takarodót jelent, körülbelül 3-4 hónapig tart. Ennyi idő ugyanis egy átlagos kezelés, amelynek lényege nem csupán az internet drasztikus megvonása, hanem a fiatalok életének rendszerezése, idejük beosztásának megtanítása és a kínai kultúrában oly fontos rend és fegyelem elsajátítása.

Sok fiatal kap gyógyszereket, de nem függőségük, hanem annak következményei miatt – mint a depresszió, álmatlanság, szorongás.

Ismert egy olyan alkalmazott terápia, amely során 10 napra elzárják a betegeket, hogy önvizsgálatot tarthassanak. Ebben az időben nem jöhetnek ki a szobából és nem beszélhetnek senkivel sem, naplót kell írniuk és csak olyan könyveket olvashatnak, amiket terapeutájuk kijelölt számukra.

Az egyik alkalmazott terápia során 10 napra elzárják a betegeket, hogy önvizsgálatot tarthassanak Forrás: AFP China Xtra/Acoreano Oriental

Arra a kérdésre, hogy mennyire van jelent az erőszak a központ falain belül, Tao Ran azt válaszolta, hogy erősen. Azt azonban tagadta, hogy a felügyelők bántanák a betegeket, sőt. Állította, hogy gyakran kényszerülnek önvédelemre, mivel sok az agresszív fiatal, akik gyakran rájuk támadnak. Egy alkalommal az újságíró is szabályt sértett – beszélgetést kezdeményezett az egyik beteggel –, büntetése pedig egyórás elzárás volt.

A kínai kormány becslése szerint az országban körülbelül 24 millió ember szenved internetfüggőségben, sok tizenéves rabja az online játékoknak. Körülbelül 300 rehabilitációs központ jött létre az évek alatt. Bár igazolni nem tudják, azt állítják, a bekerülők 85–95 százalékánál sikeresnek bizonyul a kezelés.

Mielőtt elhamarkodottan ítélkeznénk, fontos látnunk, hogy a kínai kultúra a nyugatitól teljesen eltér, ami nálunk a „túl sok” kategóriába esik, az ott lehet, hogy „még belefér”.

Internetfüggőség esetén kérj segítséget pszichológus, pszichoterapeuta szakembertől, vagy hívd a 116-111-es, 116-123-as lelkisegély-vonalak egyikét.

Forrás: www.kimondhato.hu, www.thesun.co.uk

Sztárcsemeték, akiknek az életét tragédiák és függőségek árnyékolják behttp://www.life.hu/csalad/20170509-sztarcsemetek-akik-eletet-tragediak-es-fuggosegek-lengik-korbe.htmlA reflektorfényben élni nehéz, ám abban felnőni még nehezebb, hiszen a gyermekek ezt nem választották, nem készültek fel rá. Gyakran még a felnőttek is összeroppannak a népszerűség súlya alatt, képzeljük el, miként éli ezt meg egy kisgyermek vagy egy tinédzser. Hiszen manapság épp olyan kíváncsiak vagyunk a gyerekekre, mint híres szüleikre. Család--Egy magyar drogkereskedő naplója – 3. rész; Visszatérés a legális életbehttp://www.life.hu/csalad/20170626-egy-magyar-drogkereskedo-naploja-3-resz-visszateres-a-legalis-eletbe.htmlHárom részben ismerheted meg, hogy hazánkban milyen is egy „középen" elhelyezkedő drogterjesztő élete - az illegális szerekkel való kapcsolatának kezdetétől, a komoly forgalmazáson át, egészen a kilépéséig. Az első részben a drogkereskedelembe való bekerülésről és az első rendőrségi ügyről írtunk, a második rész magáról a kábítószerbizniszről szólt. Most nézzük meg, hogy a havi többmilliós bevétel ellenére miért is dönthet úgy egy drogkereskedő, hogy leáll. Család--Tinédzserek és a nyári szünet veszélyforrásai - Szex, drog, Rock 'n' Rollhttp://www.life.hu/csalad/20170612-tinedzserek-es-a-nyari-szunet-veszelyforrasai-szex-drog-rock-n-roll.htmlA nyár, amikor a gyermekek az iskolai kötöttségek alól felszabadulnak, komoly veszélyt rejt magában. Még azok a fiatalok is, akikkel egyébként évközben nincs „probléma", szembetalálkozhatnak legális és illegális szerekkel, felelőtlen szexuális kalandokkal. Sok szülő gondolja, hogy tinédzserkorú gyermekét kellően felkészítette, de a tapasztalat azt mutatja, hogy ez az esetek többségében nincs így. Tarr Andreával beszélgettünk, akinek prevenciós szakemberként és szociálpedagógusként nagy rálátása van a tizenévesek viselkedésére, problémáira és reakcióira. Család--Családi alkoholizmus: a kollektív önámítás és önbecsapás betegségehttp://www.life.hu/csalad/20181112-csaladi-alkoholizmus-es-fuggoseg-a-kollektiv-onamitas-es-onbecsapas-betegsege.htmlElőfordul, hogy valamelyik szülőd iszik, ivott? Úgy érzed, gyerekkorod kitörölhetetlen hatással van mai életedre? Konfliktus esetén valami megfájdul belül, és gyerekként reagálsz? Félsz, hogy te is hajlamos vagy az alkoholizmusra? Fogadjátok szeretettel Bea, egy alkoholista családban felnőtt fiatal nő történetét, Csernák Krisztina egészségszakpszichológus-jelölt szakmai megjegyzéseivel kiegészítve. CsaládOrigoBiblioterápiával a drogfüggőség ellen – Interjú egy pszichiáterrelhttp://www.life.hu/drlife/20170926-biblioterapiaval-a-drogfuggoseg-ellen-interju-addiktologus-pszichiater-addikcio-kabitoszer.htmlA marihuána és a party drogoknak nevezett szerek mellett, szinte havonta dobnak piacra újabb és újabb kábító hatású szereket. A dizájner drogok és társaik veszélye nem csupán a kedvező árukban rejlik, összetevőiket folyamatosan változtatják, így hatásuk kiszámíthatatlan. Több olyan kábítószer is forgalomban van, ami rendkívül gyorsan leépíti a szeret használó testét és elméjét. Félő belegondolni, hogy mi lesz, ha Magyarországra is elér az az újfajta, pszichoaktív kábítószer, mely ötvenszer erősebb a heroinnál, és Angliában, valamint Amerikában tízezrével szedi az áldozatait. Dr. LifeFotó: Mudra László - Origo5 tulajdonság, amelyek nélkül nem nevezheted magad felnőttnekhttp://www.life.hu/csalad/20190327-5-tulajdonsag-ami-nelkul-nem-lehetsz-felnott.html„Azzal, hogy elmúltál 18, még nem lettél felnőtt." Ezt mind hallottuk már, de gondolnád, hogy az emberek többsége harmincon túl sem tekinthető teljes értékű felnőttnek? Bizony számtalan gyermeki vonással rendelkező, az önálló életvitelre képtelen, munkájában és magánéletében szétszórt, felelősséget nem vállaló ember szaladgál az utcán. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.