Csonka András édesanyja elvesztéséről és az anyák napjáról vallott

anyák napja Csonka András anya
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csonka András 13 éve vesztette el az édesanyját, akit megható sorokkal köszöntött anyák napja alkalmából Facebook-oldalán. 

„Egy évvel távolabb kerültem az utolsó ölelésünktől, de egy évvel közelebb, hogy újra Veled lehessek” – ezekkel a sorokkal köszöntette elhunyt édesanyját Csonka András anyák napja alkalmából. A színész már 13 éve él édesanyja nélkül, legalábbis a Földön már nincs vele, de hiszi, hogy figyelemmel kíséri az életét.

„Különlegesen nagyon jó kapcsolat volt köztünk, nem tudtam tőle elbúcsúzni. Ez egy váratlan helyzet volt, be kell látni, hogy Isten így akarta, hogy így váljunk el. Amikor ilyen erős szövetség van két ember között, akkor lehet, hogy azt csak ilyen hirtelen lehet elszakítani” – mondta Csonka András. Hozzátette, hiszi, hogy édesanyja védelmezi őt. „Ott van a tárgyakban körülöttem, a fotókon” – árulta el.

A harc, amelyet nem tudsz elkerülni – A testvérféltékenység teljesen normálishttp://www.life.hu/csalad/20190430-harc-amit-nem-tudsz-elkerulni-a-testverfeltekenyseg-teljesen-normalis.htmlAki több gyereket nevel, nagyon jól tudja, milyen szenvedélyesek és teátrálisak tudnak lenni a testvérek közötti veszekedések. Mivel a szülők többnyire nincsenek jelen a viták kirobbanásakor, nem tudnak elfogulatlanul igazságot tenni, bár a gyermekek sokszor tőlük várják a puskaporos helyzetek megoldását. Mit tegyen a szülő, amikor a gyermekei egymásnak esnek? Hogyan kerülhetjük el a testvérféltékenységet, és egyáltalán el kell-e kerülnünk? Most minderre választ kaphatsz. CsaládOrigoMeghan hercegné az otthona helyett kórházban szülhethttp://www.life.hu/csalad/20190506-meghan-hercegne-az-otthona-helyett-korhazban-szulhet.htmlA hírek szerint Meghan hercegné kívánsága az volt, hogy otthonában hozhassa világra első gyermekét. Úgy tudni, április végén lett volna az időpont, ám a kicsi érkezéséről még mindig nem szólnak a hírek. A jelek szerint mégis kórházban kell szülnie. Család--Szinetár Dóra megható posztban köszöntötte gyermekeit anyák napján – fotóhttp://www.life.hu/csalad/20190506-szinetar-dora-meghato-posztban-koszontotte-gyermekeit-anyak-napjan-foto.htmlSzinetár Dóra anyák napján gyerekeinek is köszönetet mondott, szerinte a legcsodásabb dolog édesanyának lenni. Család--Megszületett Sarka Kata harmadik gyereke: anyák napján jelentette be http://www.life.hu/csalad/20190505-megszuletett-sarka-kata-harmadik-gyerekeanyak-napjan-jelentette-be.htmlAz év egyik legszebb napján, anyák napján jelentette be a hírt Sarka Kata: megszületett a harmadik gyereke is. CsaládOrigoKatalin hercegné a negyedik baba érkezésére készülhttp://www.life.hu/csalad/20190504-katalin-hercegne-a-negyedik-baba-erkezesere-keszul.htmlAhogy Erzsébet királynő, Katalin is hamarosan négygyermekes anyává válhat – írja a Daily Mail. Család--A ballagási csokor árának egy részét idén fordítsd jótékony célokrahttp://www.life.hu/csalad/20190501-a-ballagasi-csokor-aranak-egy-reszet-forditsd-jotekony-celokra.htmlHamarosan diákok ezrei fognak elballagni szeretett iskoláikból, ami ballagási csokrok sok ezreit jelenti. Ám ezek a virágok pár nap alatt elhervadnak, vagyis az így elköltött súlyos összegek semmivé lesznek. Lenne azonban más lehetőség is ezeknek az elköltésére, mellyel nem csupán rászorulóknak segíthetünk, de a díszpapírba csomagolt kirakatértékek helyett még példát is mutathatunk. CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.