Üvegbe zárt embriók és kihullott fogak – Bizarr ékszerek méregdrágán

bizarr embrió gyűrű fülbevaló medál ékszer hátborzongató
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az ékszerkészítők munkája egyértelműen művészet, ám van, aki inkább egyfajta önmegvalósításként tekint az általa megálmodott és létrehozott kiegészítőkre. Az ilyen felfogásból születhetnek csodálatot ébresztő vagy épp furcsa, szinte megmagyarázhatatlan darabok. A következőkben ez utóbbira hoztunk példákat.

Azt hittük, hogy az anyatejből készült ékszerek után már bizarrabb dologgal nem találkozhatunk, nos, tévedtünk. Polina Verbyts'ka kijevi szobrász még a sokat látottak számára is igen hátborzongató ékszereket készít. Bizony kell ahhoz gyomor, hogy egy pár hónapos embriót, netán a pici szívét viseljük a nyakunkban, és ezek Polina munkái közül még csak a legfinomabb darabok. Fogakkal díszített nyaklánc és karperec éppúgy megtalálható a kínálatában, mint a levágott ujjakat formáló fülbevaló vagy a ránk nyelvet öltő gyűrű. Többségüket átszámítva már 10 ezer forint körül meg lehet vásárolni, de a komolyabb darabokért bizony ennek két-háromszorosát is rá kell szánnunk.

Forrás: Instagram/weirdsculpture

Polina így mesél az ékszereiről:

Kattints a képre, és nézd meg, ha mered, az ukrán művésznő ékszereiből összeállított galériánkat:

Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18
Forrás: Instagram/weirdsculpture
1 / 18

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.