A velencei városvezetés hétfőn elhalasztotta a korábban bejelentett idegenforgalmi belépődíj bevezetését. A városvezetők arra hivatkoztak, hogy alaposabban meg kell vizsgálni a belépődíj beszedésének technikai feltételeit.

Az eredeti tervek szerint a Velencébe érkező turisták év végéig fejenként három eurót (970 forintot) fizetnének a városba való belépésért. Ezt májustól akarták bevezetni, ám nem valósult meg.

A jövő évtől a látogatás időpontjától függően különböző díjakat vetnének ki: főszezonban vagy kiemelkedően forgalmas napokon 6, 8 vagy 10 eurós (2000, 2500 vagy 3300 forintos) belépőt szednének a turistáktól. Mindez azonban továbbra is csak terv. A napidíj a Velencébe látogató úgynevezett egynapos turistákat sújtja, akik reggel érkeznek, este távoznak és alig fogyasztanak. Ők a látogatók 70 százalékát adják, akik az idegenforgalmi bevételhez csak 30 százalékban járulnak hozzá. A napidíj bevételéből a város évi 30 millió eurót akar fordítani történelmi kincseinek fenntartására, az összeg másik részét a turisták utáni hulladékelszállításra szánja. 
 

Velence – a gondolák, az opera és a pazar barokk épületek otthonaForrás: Pixabay

A belépővel azt akarja elérni a városvezetés, hogy szabályozni lehessen a Velencét elárasztó turistainváziót. Csúcsidőben naponta akár 130 ezer turista érkezik a városba, a tömeg pedig egyre növekvő aggodalommal tölti el a helyi lakosokat.