Leküzdötte evészavarát, majd egy év alatt 6 ruhamérettel lett vékonyabb

betegség étkezés evészavar
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Habár manapság is az anorexia és a bulimia a legismertebb evészavar, az utóbbi időkben egy másik, szintén súlyos evészavar érintette a legtöbb embert, ez pedig a mértéktelen evészavar (angolul binge eating desorder). Ebben szenvedett Kelly Howland is, aki felvállalta a betegségét, egyúttal le is tudta küzdeni.

A 31 éves Kelly az Instagramon vállalta fel betegségét, és habár nem minden követője értette meg azonnal, hogy miről is szól ez az evészavar, a közösségi média támogatása, önmaga felvállalása, és az, hogy más sorstársainak is segíteni tudott, elvezette a céljához, és kigyógyult a betegségből.

Kelly 2018 májusában kezdte az életmódváltást, egy év alatt pedig 6 ruhamérettel lett vékonyabb, összesen 30 kilótól szabadult meg. Elsősorban persze arra volt szükség, hogy rájöjjön, mi az evészavar kiváltó oka. A mértéktelen evészavarral általában valamilyen negatív érzésektől akar az ember megszabadulni, Kelly esetében a stressz és a harag voltak a kiváltó okok.

Kelly 2018 májusában kezdte az életmódváltást, összesen 30 kilótól szabadult meg Forrás: Instagram/fromcaketokale

Kelly rendkívül fontosnak tartotta, hogy evészavarával a nyilvánosság elé lépjen, ugyanis még mindig kevésbé ismert ez a betegség, pedig nagyon sok embert érint. Az, hogy az Instagramon egyre több követője lett, és egyre többen figyelték, jó hatással volt rá, hiszen őket sem akarta cserbenhagyni, habár ezzel együtt is nehéz volt ez az utazás, folyamatos önreflexiót igényelt, és nem volt mindig könnyű szembesülnie őszinte érzéseivel, gondolataival. Végső tanulságként pedig a következőt vonta le: "Ha utálod a testedet, soha nem lehetsz egészséges. Minden változásnak a saját magad iránt érzett szeretetből és megbocsátásból kell táplálkoznia. Csakis így lehet változtatni" – mondja.

Kelly rendkívül fontosnak tartotta, hogy evészavarával a nyilvánosság elé lépjen, ugyanis még mindig kevésbé ismert ez a betegség Forrás: Instagram/fromcaketokale

A mértéktelen evészavar jellemzője a kielégíthetetlen éhségérzet, egyszerűen nincs kontroll, ami állandó túlevést eredményez. Hosszú távon rendkívül egészségrombolóvá válik, és ennek csak egy szegmense az elhízás. Természetesen lelkileg is komoly problémákat okoz, hiszen alacsony önértékelést, szégyenérzetet, hosszú távon pedig depressziót okozhat.

Ez a kávés smoothie lesz nyáron a kedvenc napindító italod – recepthttp://www.life.hu/ez-zsir/20190625-kaves-smoothie-egeszseges-recept-nyarra.htmlEz az ital a frissítő jegeskávé és a tartalmas reggeli smoothie ötvözete, ráadásul egészséges, és kiváló napindítónak a tikkasztó nyári reggeleken, amikor az ember egy gazdag, hűsítő italra vágyik leginkább. Ez Zsír!OrigoVégre itt a sárgabarack szezonja! Nemcsak íze, jótékony hatásai miatt is imádjukhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190701-sargabarack-jotekony-hatasai.htmlVégre megindult a kedvenc gyümölcsünk, a barackok szezonja is, elsőként pedig itt a nagy favoritunk, a sárgabarack. Édes, zamatos, de jótékony hatásai talán még az ízén is túltesznek. Ez Zsír!OrigoCsak 20 perc a tónusos hasért és combokért - Maradj feszes egész nyáron!http://www.life.hu/ez-zsir/20190626-edzes-az-izmos-hasert-es-combokert.htmlA nők kétségtelenül két legkényesebb testrésze a has és a comb, illetve popsi. Az egyik helyen az úszógumi, a másikon a narancsbőr keseríti meg a strandolós, bikinire vetkőzős nyári napokat. Ez Zsír!OrigoKedvenc házi pakolásunk narancsbőr ellenhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190627-hazi-kaves-pakolas-narancsbor-ellen.htmlA narancsbőr igazi ősellenség a nők számára, különösen a nyári időszakban, a bikinik és a rövidnadrágok szezonjában. A filléres házi praktikák közül az egyik kedvencünk ez a szuper kávés pakolás. Próbáld ki te is! Ez Zsír!OrigoKánikulában is sportolnál? Erre figyelj!http://www.life.hu/ez-zsir/20190701-kanikaban-sportolas-szabalyai.htmlA nyári kánikulában a szervezetnek extrém igényei vannak, amelyekre feltétlenül oda kell figyelni, hiszen a sport nagyon fontos, de mindig az a legfontosabb, hogy egészséges keretek között tudjuk űzni. Éppen ezért ezeket a szabályokat feltétlenül tartsd be! Ez Zsír!OrigoGyógyteák, amelyek nyáron is jólesnek és jót tesznekhttp://www.life.hu/ez-zsir/20190625-gyogyteak-nyarra.htmlSokak számára az őszi és téli időszak a teázások, és különösen a gyógyteák fogyasztásának időszaka. Ekkor nemcsak az íze és a jótékony hatása, de a gőzölgése, a melegsége is jót tesz a testnek és a léleknek egyaránt. Néhány tea azonban kifejezetten frissítő hatású, langyosan iható, és különösen a nyári időszakban segíti a szervezet működését. Ez Zsír!Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.