Meseország a szomszédban: fedezd fel Szlovéniát!

Forrás: Shutterstock -
utazás kirándulás túra Szlovénia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Véget ért a nyár, de az ősznek sem kell feltétlenül a négy fal közötti kuksolásról szólnia. Még nincs késő ahhoz, hogy kirándulni menj, sőt, akár belevághatsz egy vadregényes erdei vagy hegyi túrába is. Egy ilyen kiruccanáshoz tökéletes célpont Szlovénia. Ez a mindössze kétmilliós lakosságú kis ország a magyar turisták előtt még jórészt ismeretlen, pedig igazi kincsesbánya az érintetlen természet kedvelőinek. Tízezer barlangnak ad otthont, 27 ezer kilométernyi folyó és patak szeli át, és a területe több mint felét fedik erdőségek.

Kirándulj ősszel...

Szlovénia szépségét már a királyi családok is felismerték, akik előszeretettel vakációztak a festői Bled-i tó partján. Érdemes felkeresni a nem messze fekvő Skocjan és Postojna cseppkőbarlangok lélegzetelállító föld alatti tavait és kőképződményeit is.

Bled őszi pompájában Forrás: Shutterstock

Regénybe illő látványosság még a sziklafalba épült, nyolcszáz éves Predjama kastély, ami mögött titkos barlangrendszer húzódik és denevérek tanyáznak.

Ha még magasabbra merészkednénk, ott az Alpok csúcsai közt elterülő Golte nemzeti park, Budapesttől mindössze 3 és fél órányi autótra. A parkon át több, mint 100 kilométernyi kijelölt túraösvény vezet. Ha szerencsénk van, akár az etruszk cickányt, a világ egyik legparányibb és legaranyosabb rágcsálóját is megpillanthatjuk a levelek közt!

Út közben megcsodálhatjuk a legmagasabban fekvő alpesi virágoskertet is, vagy megállhatunk csónakázni a hegyek közt megbújó tengerszem vízén.

Golte nemzeti park Forrás: Shutterstock

A hegyi ösvények nem túl meredekek, ezért a család idősebb tagjainak sem megerőltetőek. Aki azonban épp a kihívást keresi, annak siklóernyőzni, falat mászni vagy épp zip liningolni is adott a lehetőség a parkban! Felkerekedhetünk elektromos biciklin is, hogy megtekintsük a helyi farmokat.

A kulináris élvezeteknek is hódolhatsz

Ha megéheztünk, érdemes megkóstolni az igazi szlovén poticát, az édes tésztát, amit nyolcvan féle töltelékkel készíthetnek. Felkereshetjük az egyik legrégebbi szlovén hegyi hüttét, hogy végigkóstoljuk a tradicionális szlovén konyha többi remekét is. Aki a magyaros, olaszos vagy épp osztrák ízeket kedveli, annak az itteni húsételek és desszertek is ízleni fognak, ugyanis a szlovén konyha főleg ezeket a hatásokat ötvözi.

...síelj télen!

Ha véget ér a kirándulószezon, a Golte igazi síparadicsommá alakul: 6 lifttel, 12 kilométernyi különböző nehézségű pályával, oktatással és versenyekkel várja a vendégeket. Itt található az ország leghosszabb sífelvonója is, ahonnan pazar kilátás nyílik a környező hegyekre. A síelők számos hotel és wellness-szolgáltatás közt választhatnak, esténként pedig koncertek és DJ-partik mozgatják meg a nemzetközi fiatalokból álló társaságokat.

Télen pazar kilátás nyílik a környező hegyekre Forrás: zima.golte.si

Szlovénia tehát mindenkinek jó választás, aki relaxálni, túrázni, bulizni vagy sportolni szeret. És mindenki másnak is, aki kedveli a változatosságot, az ismeretlent, a felfedezetlent - mindössze egy országhatárnyira tőlünk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.