A Szaturnusz körül újabb húsz holdat fedeztek fel

Forrás: Shutterstock -
Naprendszer bolygó felfedezés Szaturnusz Hold
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Szaturnusz eddig ismeretlen 20 holdját fedezték fel amerikai tudósok, ezzel a gyűrűs bolygó átvette a vezetést a Jupitertől a Naprendszeren belül. - írta meg az MTI

A Szaturnusznak az újakkal együtt már 82 kísérője lett, míg a Jupiter körül csak 79 kering - olvasható a BBC hírportálján. Az eddig ismeretlen holdakat a hawaii Mauna Keán található Subaru űrtávcsővel figyelték meg.

Az 1990-es évek vége óta a Jupiter volt a Naprendszer legtöbb holddal kísért bolygója, ám ez most változott.

A húsz objektum mindegyike körülbelül 5 kilométer átmérőjű, 17 "visszafelé" (retrográd) kering a Szaturnusz körül, a maradék három ellenben a Szaturnusz forgásával megegyező (prográd) irányban. Az utóbbi háromból két hold nagyjából két földi év alatt kerüli meg a gyűrűs bolygót. A távolabbi retrográd bolygók, valamint a prográd bolygók egyike több mint három év alatt ér körül pályáján.

A Szaturnusz körül újabb húsz holdat fedeztek fel Forrás: Shutterstock

A most felfedezett holdak közül a külsők három csoportba sorolhatók annak alapján, hogy pályájuk milyen szöget zár be a bolygóval. A tudósok szerint legalább három nagyobb égitest robbanhatott szét, amikor kívülről érkező aszteroidákkal vagy a Szaturnusz más holdjaival ütköztek, a maradványokból képződhettek a most felfedezett holdak. Egyikük a Szaturnusz legtávolabbi ismert holdja.

A kutatócsoport versenyt hirdetett az új holdak elnevezésére, a skandináv, a kelta vagy az eszkimó mitológia óriásai szolgálhatnak forrásul. Sheppard szerint valószínű, hogy további Szaturnusz-holdak várnak még felfedezésre, de a kisebb, egy kilométer átmérőjű égitestekhez nagyobb űrteleszkópra lesz szükség.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.