Jobban megbíznak a munkavállalók a robotokban, mint a főnökükben

Forrás: Shutterstock -
munkahely munkavállaló főnök robot
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy friss felmérés során meglepő dolog derült ki: az emberek többsége jobban bízik a robotokban, mint a feletteseiben.

Az emberek többsége, 64 százaléka jobban bízik a robotokban, mint a feletteseiben – számolt be róla az MTI. Az Oracle és a Future Workplace legújabb felmérésből kiderül az is, hogy a mesterséges intelligencia (AI) használata egyre elterjedtebbé válik, és a munkavállalók 50 százaléka alkalmazza már valamilyen formában, amely jelentős emelkedés a tavaly mért 32 százalékhoz képest.

Megváltozott világ

Kínában (77 százalék) és Indiában (78 százalék) több mint kétszer annyi munkahelyen adaptálták az AI technológiát, mint Franciaországban (32 százalék) vagy Japánban (29 százalék).

A kutatásban 8370 munkavállalót, menedzsert és HR-vezetőt kérdeztek meg 10 különböző országban. A tanulmányból kiderül, hogy a mesterséges intelligencia megváltoztatta az emberek viszonyulását a technológiák használatához a munkahelyeken, és átformálja a vállalatvezetés működését a tehetségek megtalálásának, megtartásának és fejlesztésének területén.

A kép csak illusztráció Forrás: Shutterstock

A tanulmányból az is kiderül, hogy a férfiak (32 százalék) sokkal pozitívabban tekintenek a mesterséges intelligenciára, mint a nők (23 százalék).

Inkább a robot, mint a főnök

Az adatok szerint az emberek 64 százaléka jobban bízik egy robotban, mint a felettesében, és a megkérdezettek felénél előfordult már, hogy inkább egy robothoz fordult tanácsért a főnöke helyett. A legtöbben Indiában (89 százalék) és Kínában (88 százalék) szavaznak nagyobb bizalmat a robotoknak a vezetőkkel szemben. Őket követi sorrendben és csökkenő mértékben Szingapúr, Brazília, Japán, az Egyesült Arab Emírségek, Ausztrália és Új-Zéland, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Franciaország.

Az emberek 82 százaléka szerint a robotok képesek jobban elvégezni dolgokat, mint a menedzserek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.