Öt tipp, hogy biztonságban tudd gyermeked az interneten

Forrás: Shutterstock -
biztonság internet tipp
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Íme öt hasznos tipp annak érdekében, hogy gyermekeinket biztonságban tudhassuk a kibervilágban is.

A mai internet átszőtte világban rendkívül fontos felkészíteni gyerekeinket a világhálón való szörfözésre. Összegyűjtöttünk néhány fontos és alapinformációt csemetéink védelme érdekében.

A tiltás nem megoldás

A gyerekekre leselkedő online veszélyek sokasága miatt jó ötletnek tűnhet, hogy tiltsuk meg nekik a digitális eszközök használatát – ez a taktika azonban visszafelé is elsülhet. Mivel a gyerekek mindenapjait már kiskoruktól kezdve átszövi a technológia, sokkal jobb, ha időben megtanítjuk őket nemcsak az okoseszközök kezelésére, hanem a lehetséges veszélyekre és az ezek elleni védekezésre is. Ha eltiltjuk gyermekünket a technológiától, legfeljebb egy kis időt nyerhetünk, de hiába: a kicsik előbb utóbb mindenképp kapcsolatba lépnek az internettel, de nem lesz meg bennük a kellő rutin ahhoz, hogy megfelelő elővigyázatossággal használják azt. Ráadásul, ha a szülők nem tanítják meg a gyerekeknek a megfelelő eszközhasználatot, egymástól fogják ellesni azt, így pedig a rossz szokások rögzülhetnek bennük. Persze ehhez az is kell, hogy a szülő tisztában legyen az online veszélyekkel.

Hiába tiltjuk el gyermekünket a technológiától, a kicsik előbb utóbb mindenképp kapcsolatba lépnek az internettel Forrás: Shutterstock

Állítsuk fel a játékszabályokat

Fokozatosan ismertessük meg gyermekeinkkel a technológiát és szabjunk ésszerű határokat, beszélgessünk velük sokat az internetezésről. Kezdjük a korosztályuknak szánt játékokkal, alkalmazásokkal, majd fokozatosan tanítsuk meg nekik az internetezés alapelveit, az ezzel eltöltött időt pedig fokozatosan növeljük.

Tapasztaljunk!

Az egyik legfontosabb pont, amelyet nem lehet elégszer hangsúlyozni: a szülőknek tisztában kell lenniük a gyerekeikre leselkedő veszélyekkel. Sok esetben a felnőttek sem ismerik a gyermekeik által használt közösségi platformokat, így arról sincs fogalmuk, mi minden történik ezeken az oldalakon. Hiába érezzük úgy, hogy nincs kedvünk megtanulni egy-egy alkalmazás vagy oldal működését, ha nem tesszük meg, a gyermekeink mindennapjait sem fogjuk tisztán látni - ha pedig baj van, nem fogunk tudni segíteni. Ha az Overwatch, a Fortnite, a Town of Salem, a GTA vagy éppen a TikTok, AnoTalk, Instagram és Snapchat szavak nem csengenek ismerősen, akkor itt az ideje felhoznunk magunkat.

Ha nincs kedvünk megtanulni egy-egy alkalmazás vagy oldal működését, a gyermekeink mindennapjait sem fogjuk tisztán látni Forrás: Shutterstock

Beszélgessünk!

Talán a fent említettek mellett a legfontosabb, hogy folyamatosan beszélgessünk a gyermekeinkkel. Ne csak azokat a játékokat és közösségi oldalakat ismerjük meg, amin aktívak, hanem hallgassuk meg azt is, miért szeretik az adott aktivitást, mi frusztrálja, vagy éppen mi ijeszti meg őket ezekkel kapcsolatban. Játsszunk velük közösen – adott esetben hagyjuk, hogy megtanítsanak minket, hogy működik egyáltalán egy játék vagy alkalmazás –, majd beszéljük meg a látottakat, tapasztaltakat együtt. Egy játék, műsor vagy éppen a témában íródott könyv segít közös témát találni, ami megnyitja a beszélgetés és az egymás iránti bizalom erősítésének útját is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.