Kedden nem fog feljönni a Nap

Forrás: Medgyesi Mián - Origo -
eső napsütés időjárás ősz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A mai napsütéses, csapadékmentes csodaszép őszi napot, sajnos nem fogja hasonló követni.

Este, éjszaka fokozatosan szinte mindenütt megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, reggelre az ország nagy részén beborul az ég. Főként a nyugati és délnyugati határvidéken foltokban köd is képződhet – számol be róla az MTi az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentésére hivatkozva.

Kedden többnyire borult lesz az ég, de a Tiszántúlon néhány órás szűrt napsütésre lehet számítani a fátyolfelhők mellett. A Dunántúlon, a Duna vonala mentén és az Északi-középhegység nyugati felén sokfelé várható eső, általában kiadós csapadék hullhat. Napközben a keleti, délkeleti szelet még csak kevés helyen, estétől azonban már több helyen kísérhetik erős széllökések. Ugyanakkor a Nyugat-Dunántúlon végig északi, északkeleti szél lesz jellemző.

Kedden nem fog feljönni a Nap Forrás: Medgyesi Mián - Origo

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden az Alpokalján 7-9, a Tiszántúlon 17 és 20 fok között valószínű. A Dunántúl keleti felén, a Duna-Tisza köze nyugati részein délutántól várható melegedés a csapadék megszűnése után, így azokon a részeken csak az esti órákban áll be a maximum.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.