Jason Momoa egy óriási plüss mackóval támogatja a fogyatékossággal élőket

örökbefogadás mackó jótékonyság Andy Vajna Rebecca Ferguson Jason Momoa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Idén kilencedik alkalommal rendezik meg a "Fogadj örökbe egy macit" aukciót, ahol hírességek gyerekkori plüssmackóira és személyes ereklyéire lehet licitálni.

A Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítványt 2012-ben hozták létre azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a megváltozott munkaképességűek helyzetére, és munkahelyteremtéssel támogassák a fogyatékossággal élő személyek társadalmi integrációját. Az Alapítvány alapítója Törőcsik Mari, Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésznő, a Nemzet Színésze, az alapítvány elnöke, a program ötletadója pedig Kárász Róbert, televíziós műsorvezető.

"Minden évben jótékonysági aukciót szervezünk, a befolyt összeget munkahelyteremtési programunkra fordítjuk.

A sérült emberek foglalkoztatása jelentős segítséget nyújt életvitelükben és önértékelésük javulásában. Ezért hoztuk létre Budapesten az első olyan kávézót és kulturális-közösségi teret, ahol megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatunk."

-olvasható a fogadjorokbeegymacit weboldalán.

2011 óta közel 110 millió forint gyűlt össze a jótékonysági maci árverésekből, amelyekhez több, mint 200 hazai és nemzetközi sztár ajánlotta fel plüssmaciját.

A civil szervezet legnagyobb mecénása és támogatója Andy Vajna volt, aki évről évre egyre több pénzzel járult hozzá a fogyatékkal élők foglalkoztatásához. Ezért is döntöttek úgy, hogy az idei árverés Andy Vajna emlékének szól. -írja a szeretlekmagyarorszag.

Az idei év elején Jason Momoa és Josh Brolin is Magyarországon dolgozott, ekkor ajánlották fel dedikált mackóikat az alapítványnak. A Trónok harca sztárja 2019 tavaszán érkezett Budapestre a Dűne című film forgatására, és adta át a felajánlásnak szánt óriás macit. A két világsztár reméli, hogy felajánlásukkal jelentősen támogatják a fogyatékossággal élők munkahelyteremtését.

Mellettük Rebecca Ferguson, Oscar Isaac és a francia filmek élő legendája, Pierre Richard, is csatlakozott a maci klubhoz.

A maciaukciók történetének legsikeresebb árverése tavaly 44 millió forinttal zárult.

Minden idők legdrágább plüsse Eperjes Károly, Kossuth-díjas színművész csacsija és személyes tárgya volt, amely 6,5 millió forintért kelt el.

A rekorderek táborához tartozik 2 hollywoodi szupersztár is: Arnold Schwarzenegger macija 4 milliót, Antonio Banderas kedvence pedig 3,7 milliót ért meg új tulajdonosának.

Az idei teljes bevételt a második fogyatékosságbarát éttermük megnyitására fordítanák, melynek átadására 2020-ban kerülhet sor az V. kerületben. Az új étteremben további 15 fogyatékkal élő személynek adhatnának munkát.

Idén 7 hazai hírességet: Babos Tímeát, B. Tóth Lászlót, Hacki Tamást, Kapás Boglárkát, Kiss Gergelyt, Rost Andreát és Wichmann Tamást kérték fel, hogy felajánlásukkal járuljanak hozzá Európa legnagyobb alapterületű fogyatékosság-barát közösségi és kulturális terének fenntartásához és fejlesztéséhez.

A hazai sztárok felbecsülhetetlen, történelmi jelentőségű kincseket adtak: Babos Tímea Roland-Garros győzelmekor viselt csuklószorítóját, Kapás Boglárka a szerencsét hozó úszósapkáját, Wichmann Tamás pedig egy dedikált mini kenu lapátot ajánlott fel, utóbbi ereklyét a tragikus hirtelenséggel elhunyt kétszeres olimpia bajnok Kolonics Györgytől kapta. Kalapács alá kerül még Rost Andrea világjáró macija, B. Tóth László mikrofonja, Kiss Gergely családi vízilabdája és Hacki Tamás exkluzív ajándéka: az 1968-as jazz fesztivál koncertsorozat plakátja Ausztráliából.

Az aukcióra minden olyan támogatót várnak, aki elkötelezett híve a kampány célkitűzéseinek.

Az aukció időpontja 2019. november 26. 18:00, helyszíne a Premier Kultcafé (1085 Budapest, Üllői út 2-4.) A licitálók jelentkezését a fogadjorokbeegymacitalapitvany@gmail.com e-mail címre várják a szervezők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.