Már a születés utáni időszakban kulcsfontosságú szerepet játszik az anyai gondoskodás az érzelmi intelligencia (EQ) fejlődésében. Aziz Koleilat és Sirine Mneimenh, a bejrúti Makassed Egyetem Gyermekgyógyászati Osztályának két munkatársa 2018-ban publikált egy összegző kutatást az EQ-ról, melyből kiderül, hogyan fejleszthető már újszülött korban a gyermekek érzelmi hányadosa annak érdekében, hogy kiegyensúlyozott, boldog felnőttekké váljanak.

Az érzelmi hányados vagy érzelmi intelligencia az a képességünk, hogy felismerjük, megértsük, és kontrolláljuk saját, valamint mások érzésit, mozgatórugóit. Lényege, hogy viselkedésünk tudatos irányításával olyan döntéseket tudunk hozni, amik pozitív eredményre vezetnek és ezáltal könnyebben elérjük céljainkat az életben. Fontos, hogy a gyermek már újszülött kortól kezdve megkapja a kellő törődést, hiszen így tudnak kialakulni olyan képességei, mint az empátia, a lelkiismeret, a kötődés, a megbocsátás vagy a felelősségérzet, amikre felnőtt korban nagy szüksége lesz.

Az első 18 hónap jelentősége

Az EQ fejlődése a születés pillanatával és az anyuka felismerésével kezdődik. A kisbabák etetéskor nem csupán a megfelelő tápanyagokhoz jutnak hozzá, az anyával kialakuló közvetlen kapcsolat kihat a kicsi agyközpontjára, ahol oxytocin termelődik. Ez a hormon felelős a szeretet, a kötődés és a biztonságérzet kialakulásáért is. A bőr-bőr kontaktusból eredő finom stimuláció, a testmeleg és az érintések minél tovább tartanak, annál jobb hatással vannak a gyermekre. Az anya-gyermek kapocs a születéstől kezdve meghatározó, minősége előrevetíti a siker, a minőségi kapcsolatok és úgy általában a boldogság lehetőségét.

Az a gyermek, akinek magas az EQ szintje, magabiztosabb és több a magába vetett hiteForrás: Shutterstock

Az EQ-t már gyermekkorban fejleszteni kell

A gyermekek – annak köszönhetően, hogy az értelmi intelligenciáért felelős agyterületük nem fejlődött ki teljesen – alapvetően érzelmi lények. Még nem képesek kontrollálni az érzelmeiket, és segítségre van szükségük ahhoz, hogy elsajátítsák az azok feletti uralkodás mikéntjét.

Az érzelmi intelligencia velünk született adottság, és életünk minden területén szerepet játszik. Ezért nagyon fontos, hogy fejlesszük, hiszen szerencsére - az IQ-val szemben - az érzelmi hányados növelése tanulható. Érdemes minél hamarabb, már gyermekkorban minél több figyelmet szentelni ennek, ugyanis felnőttként nehezebb korrigálni a rossz beidegződéseket – mondja Kósa Erika, az EQ hazai nagykövete.

Hogyan fejleszthetjük gyermekünk érzelmi intelligenciáját a későbbiekben?

Az a gyermek, akinek magas az EQ szintje, magabiztosabb és több a magába vetett hite. Ahhoz viszont, hogy megfelelően tudja kezelni az érzelmeit, szüksége van a szülei segítségére. Nem szabad hagynunk, hogy elveszettnek és magatehetetlennek érezze magát mikor nehéz helyzetekkel vagy emberekkel találkozik.

  • Mókázzunk vele. Tanítsunk neki mondókákat, énekeljünk neki, hallgassunk vele klasszikus zenét, szórakoztassuk élénk színű játékokkal, amíg kicsi.
  • Segítsük őt, hogy fel tudja ismerni és meg tudja érteni az érzéseit. Ehhez a legjobb módszer, ha a szülők is megosztják a gyermekkel saját érzelmeiket, így segítve őt azok osztályozásában. Azáltal, hogy megismeri az érzés nevét, legközelebb hamarabb felismeri azt.
  • Adjuk meg neki a kellő érzelmi támogatást. Bátorítsuk, és biztosítsuk arról, hogy ránk bármikor számíthat. Hiszen, ha érzi, hogy tényleg mellette állunk, kevésbé válik sebezhetővé, könnyebben kezeli majd a stresszt és a szorongást.
  • Mutassuk meg neki a helyes utat. Nem attól leszünk jó szülők, hogy hagyjuk, mindent magától tanuljon meg. Igenis szükség van szeretetteljes szigorra, és el kell neki magyaráznunk, hogy melyek az elfogadott viselkedési formák. Legjobb, ha ezeket közös játékokon keresztül tesszük meg.