Mintegy húsz kilogrammnyi mikroműanyagot eszik meg egy ember életében

mikroműanyag
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagyjából 20 kilogrammnyi mikroműanyagot fogyaszt el egy ember az élete során - derült ki a Természetvédelmi Világalap közelmúltban megjelent tanulmányából.

Az elmúlt ötven évben drasztikusan megnőtt a műanyagtermelés, ami az olcsó, eldobható termékek széleskörű használatához vezetett. Ezek az egyszerhasználatos műanyagok pusztító hatással vannak a környezetre, elárasztják a tengerpartokat, megfullasztják a tengeri élővilágot. Ezek a műanyagok nem biológiailag lebomlók, hanem apró részecskékre darabolódnak fel, és eljutnak mindenhová, beleértve a táplálékláncot is.

Egy hét alatt egy ember egy műanyagflakon kupakjának megfelelő mennyiségű - nagyjából 5 gramm - műanyagot fogyaszt el, főleg a vízivás, valamint az olyan ételek révén, mint a kagylók és rákfélék, amelyeket általában egészben, vagyis az emésztőrendszerükben lévő műanyagokkal együtt fogyasztanak.


Mindez azt jelenti, hogy egy hónap alatt nagyjából 21 gramm, egy évtized során akár 2,5 kilogramm mikroműanyag is bekerülhet egy ember szervezetébe. Egy emberélet alatt ez körülbelül 20 kilogramm mikroműanyagot jelent, ami nagyjából két nagyméretű kukának megfelelő mennyiség.
A kutatók szerint egyelőre nem tudni, hogy ezeknek a mikro- és nanoműanyagoknak az elfogyasztása milyen hatással van az emberi egészségre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.