Fekete szombat a Wizz Air légitársaságnál: evakuálás, kigyulladt gép, 19 órás késés

Forrás: AFP/NurPhoto/Jakub Porzycki -
Wizz Air légitársaság repülőgép Wizzair evakuálás késés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár a légitársaság novemberben megkapta a "Legjobb Európai Diszkont Légitársaság 2020" díjat, ez a szombat mégsem kedvezett a Wizz Airnek. Három járatukkal kapcsolatban is problémák merültek fel. Mint ahogy azt az Origo is megírta, január 4-én, szombaton ki kellett üríteni a Wizz Air Debrecenből Párizsba tartó járatát a debreceni repülőtéren. Az utasok a csúszdán keresztül menekültek a gépből. A debreceni evakuálásról a légitársaság az alábbi közleményt adta:
Wizz Air repülőgép Forrás: AFP/NurPhoto/Jakub Porzycki

"A Wizz Air megerősíti, hogy január 4-én, W6 7867-es számú, Debrecenből Párizs-Beauvais-ra közlekedő járatát ki kellett üríteni a felszállást megelőző jégmentesítés során a Debreceni Repülőtéren, miután a földi kiszolgáló személyzet és a reptéri tűzoltóság lehetséges tüzet jelentett a repülőgép hátsó részén. A személyzet az ilyenkor szokásos protokollt követve az első ajtók csúszdáin evakuálta az utasokat. Minden utas biztonságosan elhagyta a fedélzetet. A reptéri tűzoltóság és a karbantartó személyzet alaposan átvizsgálta a repülőgépet, és megerősítette, hogy nem történt tűzeset, csupán a porladt jégtelenítő folyadék kelthette füst benyomását a függőleges vezérsíkot megvilágító lámpa fényében. A leszállított utasokról szállás és étkezés biztosításával gondoskodik a Wizz Air. A járatot holnap (január 5.) reggelre ütemeztük át, ahogy a visszafelé, Párizs-Beauvais-ból Debrecenbe közlekedő járatot is. A személyzet mindenben az előírásoknak megfelelően járt el, és professzionális módon ürítette ki a repülőgépet. A Wizz Air őszintén elnézést kér a kellemetlenségért, de utasaink, személyzetünk és repülőgépeink biztonsága továbbra is a legfontosabb számunkra." - írta a Wizzair.

A Life.hu megkereste a Wizzairt, hogy az applikációjuk és a honlapjuk miért tájékoztatja félre az utasokat azzal, hogy a Debrecenből Párizsba tartó járat indulását január 4-e, szombat 19:45-re ígéri Debrecenből és 22:15-kor való leszállást jelez Párizsban, miközben a repülőtér honlapja szerint csak vasárnap 11:15-kor száll fel a debreceni repülőtérről a gép, de nem kaptunk választ, mint ahogy azokra a kérdéseinkre sem, miért nem küldött Budapestről mentesítő járatot a légitársaság, valamint igaz-e az az információnk, miszerint azért nem törölték a járatot, csak késleltetik az indulását, mert a Wizzair policy-je zero járattörlést ír elő? Azt ígérték, később ezekre is válaszolnak.

1. Worclaw-Lviv visszarendelésének adatai a Flyradar képe 2. A Wizzair oldalán még 23:48-kor is úgy szerepel, mintha 19:45-kor szállna fel Debrecenből a gép - félretájékoztatás 3. A Debrecen-Párizs járat valós időpontja a párizsi reptér adatai alapján. Forrás: Domszky László

Nem ez volt az egyetlen problémás járata szombaton a Wizz Airnek.

A légitársaság a lengyelországi Wroclawból az ukrajnai Lviv-be tartó járata 11:20 helyett 11:34-kor szállt fel, majd 35 perc után visszatért Wroclawba. Hogy ez pontosan miért történt, és a tudomásunkra jutott "Air Data Inertial Reference Unit" hiba miként okozta a gép visszakényszerítését, továbbá hogyan kárpótolták az utasokat - hiszen itt sem törölték a járatot, hanem 19 óra késéssel indítják újra -, szintén megkérdeztük a Wizzairtől, amire később ígértek tájékoztatást, mint ahogy arra is időt kértek, hogy megmondják, mi történt szintén szombaton a Budapestről Izlandra tartó géppel, ami 6:35 helyett 10:41-kor szállt fel és vajon a több mint 4 órás késés miatt mivel kártalanították az utasokat.

Amint megkapjuk a kérdéseinkre a választ, informáljuk olvasóinkat!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.